Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

426 Az országgyűlés képviselőházának 94. illése 1932 június 1-én, szerdán. tűnt fel, hogy a tömeg milyen lelkesen tapsolt, amikor a Marseillaise következett és erre ő interveniált, de hiszen a szándék már megvolt, Az ember tragédiájából egyszerűen kihagyták a Marseillaise-t. Ma is tilos a Marseillaise, nem szabad sem a dalárdáknak, sem zenekaroknak a francia nemzeti indulót játszani. Még valahogyan érthető a munkásdalegyleteknél, a munkás szervezeteknél, ha nem is helyeselhető a cenzúra, de mit szóljunk ahhoz, hogy a rendőrségnek a kottákat is be kell mutatni azért, hogy egy-két üteme az Internacionalénak benne ne legyen, amely végre is nem kommunista nóta, mert a kommunizmus még a világon sem volt, amikor a francia munkások ezt a dalt a saját himnuszuknak tekintették. A kultuszminisztériumban Metternich és Kolonies szelleme terpeszkedik (Elénk derültség a jobboldalon és a középen.) és nagyon bájos olvasni a Neue Freie Eresse-ben, tehát egy burzsuj-lapban azt, hogy 1844-hen hogyan cenzúrázták Ausztriában például Schillernek a Haramiák cíímű színművét. Ha az akkori cenzuraviszonyokat olvasom, a báró Grünne híres piros ceruzájáról szóló elmefuttatást, okvetlenül kényszerítve vagyok ráismerni arra, hogy ennek az akkori cenzúrának a szelleme támadt fel, úgylátszik, a mi kultuszminisztériumunkban. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Majd kiutasítom a szellemet! — Derültség à jobboldalon.) Azt hiszem, a kultuszminisztériumra nagyon helyesen lehet alkalmazni azt a szállóigét, amelyet Börne alkalmazott a bécsi cenzúrára, hogy a legjobb volna Bécs körül egy árkot ásni, amelyen kívül minden okos eszmének 30 évig pihennie kell. Ügy hiszem, hogy a kultuszminisztériumnak a szelleme, a gondolata, amely áthatja az urakat, honmentő idea, hogy a kultúra szempontjából szívesen t ásna Magyarország körül árkot, amelyen kívül minden forradalmi sza'bad eszmének 30 évig pihennie kell, nehogy eljöjjön ide, nehogy zavarja azt a nyugalmat, (Kóródi Katona János: Ez egy jó vicc!) azt a békességet, amely mellett vezéreinek felügyelete alatt a magyar nép horkol. Az égig hallatszik ez a horkolás, de meg is látszik rajtunk. Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: ErŐdi-Harrach Tihamér! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Griger Miklós jegyző: Fitz Artúr! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Ki következik? Griger Miklós egyző: Kocsán Károly! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Következik? Griger Miklós jegyző: Téglássy Béla! Téglássy Béla: T. Ház! Azt hiszem, nincsen magyar ember, aki féltő gonddal ne őrködnék, bogy a magyar kultúra megmaradjon azon a fokon, amelyre évszázadokon keresztül felküzdötte magát. A magyar kultúra, Magyarország védbástyája volt a nyugati kultúrának Kelet felé. Nemcsak én, mint magyar emiber, de külföldi neves emberek is elismerték azt, hogy^ itt, Magyarországon igen magas és mély kultúrát találtak. A megszállás alkalmából egy konkrét esetre hivatkozhatom, amikor Szegeden az egyik francia megbízott kijelentette azt, hogy: végtelenül meglepett, amit Magyarországon találtam, itt mély kultúrát találtam és nem tudom, hogy azok a szövetségeseink, akiknek a háborús szerencse következtében kisebb-nagyobb terüle tek jutottak, fenn fog-ják-e tudni tartani ezt a kultúrát-, amelyet Magyarország képvisel. Hogy ez nagy szó, azt hiszem, bizonyítanom sem kell, mert egy idegen egyénnek, ellenségnek az ajkáról hangzott el. Hogy az elszakított területeken mi a helyzet, hogyan fejlődött vissza évszázados kultúránk, arról ebben a pil lanatban nem kívánok beszélni, fájó seb az egész, de hagyjuk. Nem is tartozik most a mi tárgyunkra, bár nagyon is belevágna ennek a tárcáaiak tárgyalási anyagába, hiszen a politikai határok nem esnek össze a magyar kultúra határvonalaival. De ez más lapra tartozik, maradjunk csak Csonka-Magyarország kultúrájánál^ mely kultúra a mi legdrágább kincsünk, jövönknek és magyarságunknak leghatalmasabb védőbástyája. Azt mondják, hogy a kultúra pénzkérdés, anyagi kérdés. En ezt tagadom, nem mintha nem volna összekötve bizonyos fokig anyagi kapcsolatokkal is, de a pénz még nem minden. A kultúrához érzék is kell, lélek is kell és szeretet is kell. Azt az érzéket, azt a szeretetet, amely már évszázadok előtt, a legzivatarosabb harcok közepette Mátyás király udvarát a leghíresebb könyvtárral ékesítette, ahová Európa leghíresebb fejedelmei és tudományszomjazói vágyódtak, ahonnan a pápa is kölcsönkért értékes könyveket; azt a kultúrát, amely a törökkel vívott harcok idején, a legádázabb küzdelmek idején is hatalmas és nagy áldozatkészséggel felállította Nagyszombatban az egyetemet; azt a kultúrát, amely évszázadokon keresztül a Nyugatot, nem szabad csupán csak politikai szemszögből és politikai irányok szerint megítélni, mert akkor könnyen igaztalanokká lehetünk. En mint képviselő, mint törvényhozó, csak egy szempont szerint ítélkezem és ez a szempont nem lehet más, mint az, hogy nemzeti szempontból mi a jó, mi szolgál nemzetem javára, mit tartok helyesnek, nemzeti szempontból mit tartok rossznak és károsnak. Éppen azért igazságom érzetében ipáiicát kell törnöm azok felett, akik példának okáért a Klebelsberg-féle kormányzati szellemet, a kultúrfölény megteremtését csak a halbiológiában látják és ugyanakkor elfelejtik és elhallgatják azt, hogy mintegy 5000 magyar iskolát létesített a Klebeilsberg-politika, hogy maga Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter úr ezzel az 5000 iskolával lehetővé tette azt, hogy a legszegényebb tanyai földmíves emberek gyermekei is belekapcsolódhattak a kultúra áldásos áramkörébe. Éppen azért, mert az igazságot akarom és az igazságot szolgálom, helyesnek tartom a jelenlegi kultuszminiszter úr álláspontját és üdvösnek kell elfogadnom azt," amikor a kultúra érdekében nem engedi magát befolyásoltatni, országunk évszázados kultúráját, hagyományait nem engedi elveszni és odadobni pusztán rideg pénzügyi szempontból vett takarékossági törekvéseknek. T. Ház! Sokan a túlsó oldalról csípős megjegyzéseket hallattak itt a Házban abban a vonatkozásban, hog-y a kultuszminiszter úr sportkedvelő és sportbarát ember. A magam részéről, mint orvosember, ezt a csípős hivatkozást elítélem és igen örülök annak, hogy a kultuszminiszteri székbea jelenleg egy olyan miniszterünk üli, aki siportbarát és sportkedvelő ember, mert a miniszter úr régi munkássága ga-