Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-94
424 Az országgyűlés képviselőházának dósében tegyen valamit és adjon nekik valami síígélyt, legalább a nyári hónapokra. A másik kérdés a tanítók illetményeinek azonnali kifizetése. (Ez a nemzeti becsület kérdése-és a nemzet érdeke. A kultusztárca költségvetését elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — Buchinger Manó: Hogy lehet ez! Azi hittem, hogy ezután nem fogadja el.) Ha nem lesz meg a koncentráció, akkor majd más jön: (Derültség.) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A miniszter úr szerint az iskola az egyház veteményes kertje. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: De nagyon fáj ez maguknakl) Csak néhány szóval akarok rámutatni arra, hogy az egyház veteményes kertjének kertészeit milyen módon hanyagolják el és milyen módon nem törődnek azoknak a szerencsétlen kertészeknek az életviszonyaival. Régi közmondás, t. Ház, hogy akit az Isten meg akar verni, tanítónak teszi meg, (Ellenmondások a, jobboldalon.), de sohasem volt ez a közmondás olyan igaz, mint ma, amikor a tanítók életviszonyairól, életkörülményeiről nap-nap után a legszörnyűbb hírek kerülnek ki a nyilvánosságra. Ebiben a vonatkozásban nem akarok úgynevezett destruktív lapokat idézni, hanem egy igen jó és hithű katholikus újságból leszek majd bátor egy pár dolgot a miniszter úr figyelmébe ajánlani. Megjelent a Nemzetnevelésben, a Katholikus Tanító Egyesületek Országos Szövetségeinek hivatalos lapjában egy cikk, amelynek lényeges tartalma a következőket mondja (olvassa): «Ha van valaki, aki türelmesen viseli terhes munkáját és nehéz sorsát, az a tanító. Panaszban már csak akkor tör ki, amikor csordultig megtelik a poíhár. Most már ezen is túl vagyunk. Hogy azonban kézzelfoghatólag dokumentálhassuk ügyünk súlyosságát azok előtt, akik nem igen néznek le a tanítói élet mélységeibe, azért itt adjuk azokat az adatokat amelyek mögött rendkívül sok tragikus tanítói élet bandukol.» A következő három lapon idézi azokat az egyházközségeket, amelyek elfelejtették tanítóikat megfizetni. (Petrovácz Gyula: Nem tudják!) Tehát az egyház veteményes kertjét 'hamarosan felveti a dudva, mert az a szerencsétlen tanító nem tud megélni abból az államsegélyből. A falusi lakosság teljesen elszegényedett, naturaliákkal a tanítót nem tudja segíteni. Ma már nem ambicionálja egy falusi ember sem azt, hogy odiavigyen a tanítónak egy kosár tojást, azért, hogy a fia egyes bizonyítványt kapjon, ma nem ambicionálja senki sem azt, hogy a fia ebben vagy abba» kitűnjék és a tanító többet foglalkozzék vele. Ma. minden gazda azt ambicionálj a^ hogy a gyerek minél előbb kimehessen a mezőre dolgozni, mert munkásember felvételére neki nem telik. Hihetetlen számokat és adatokat lőhet olvasni ebben az egész konstruktív újságban. (Petrovácz Gyula: Már hallottuk az általános vita során!) Tehát csak a rikító dolgokat sorolom fel. Perbál község öt tanítójának az iskolafenntartó 1931 január óta 5119 pengővel tartozik. így lelhetne végigmenni az egész anyagon, azonban nem egyedül ezzel a kérdéssel akarok foglalkozni. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Tudjuk ezt jól!) Csak azt akarom a miniszter úr figyelmébe ajánlani, (Karafiáth Jenő vallásés közoktatásügyi miniszter: Tudjuk, sajnos!) 94-. ülése 1932 június 1-én, szerdán. hogy ennek a ku'ltúrbotránynak véget kell vetni, mert ezek a községek kivétel, nélkül mind tartoznak meglehetősen súlyos összegeket a leventézésre áldozni, tartoznak súlyos összegeket áldozni azokra a különféle parádékra, amelyeket az ilyen községekben minden éviben tartani szoktak. Ha az államhatalom elég erős arra, hogy ezekből a községekből kivasalja a levenitézésre szükséges Öszszegeket, kivasalja a különféle katonai parádékra és egyéb ilyen cécókra szükséges összegeket, akkor a miagyatr államnak kell, hogy legyen annyi ereje és hatalma, hogy ki tudja vasalni a községekből ezt is. Vagy tessék reformálni az egész rendszert, vagy államosítsák az iskoláztatást — ez volna a leghelyesebb — és akkor az egész iskolafenntartás állami feladat lévén, az állani tartoznék tanítókat állítani, de ezt az állapotot, ezt a kultúrlbotrányt, amely így mutakozik, miniszter úr, sokáig fenntartani nem lőhet. Hogy az* állam fizessen, hogy az állam a fizetés túlnyomó részét adja és a rossz esztendőkben kizárólag az állam által nyújtott segélyből éljen az a tanító, azonban az iskolában az egyház parancsoljon, amely az iskola fenntartásához egy vörös fillérrel nem járult hozzá, (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: 50 százalékkal járul hozzá! — Kóródi Katona János: Nem igaz! Valótlanság!) ilyet az egész világon nem fognak tudni mutatni. (Petrovácz Gyula: Hollandiában megvan!) Merem állítani, hogy a vallásos nevelés, amenynyiben egyáltalában szükséges az ilyesmi, semmit sem fog az által szenvedni, ha az iskolákat államosítani fogják, csak jobbak lesznek az iskolák, megváltozik ez a szellem és megváltozik főkép a tanító helyzete, aki ma éhbéren tengődik és az parancsol neki, aki egy fillérrel sem az iskola, sem az ő életének a fenntartásához nem járul hozzá, (Ellenmondások a jobboldalon.) Még egyszer kérem a miniszter nitrát, a legerélyesebben szüntesse be ezt a kultúrbotrányt, ami a felekezeti tanítók fizetése körül : mutatkozik. A másik kérdés, amire a miniszter úr fiI gyeimét fel akarom hívni általános vita folyamán már egypár képviselőtársam megi említette, hogy a magyar képzőművészet, az irodalom Magyarországon sorvad. Ezt a sorvadást Összefüggésbe hozták t. képviselőtársaim a rossz gazdasági viszonyokkal. Kétségtelenül : van valami igazság abiban, hogy «inter arma silent Musae», ahogyan a latin mondja. Háború van ma is, azzal a különbséggel, hogy nem a shrapnellekkel és gránátokkal lődöznek^ egymásra a nemzetek, hanem gazdasági háborút folytatnak egymás ellen.^ Ez a háború éppen olyan kíméletlen, éppen úgy áldozatokat követel, mint a- fizikai háború s ilyen körülmények között természetes és érthető, hogy a lakosság csökkent vásárlóképessége mellett néni bírja eltartani sem az írót, sem a képzőművészt. Kétségtelen az is, hogy ahhoz, hogy Magyarországon az f irodalom ; művészet sorvad, nagy mértékben járul hozzá az 1 a reakció is, amely főképpen a kultuszminisztériumban terpeszkedik, Erre a reakcióra a legjellemzőbb, mert a legkirívóbb, a mozicenzura, amelyre ugyancsak meglehetősen nagy befolyása van a közoktatásügyi miniszter úrnak annak dacára, hogy a mozicenzutra formailag a belügyminisztériumhoz tartozik. Tisztelt miniszter úr, engedje meg, hogy itt ennek kapcsán valamire rámutassak. A mi-
