Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-94
420 Az országgyűlés képviselőházának get, amelynek viselése a mai súlyos viszonyok között lehetséges. Ugyanakkor, amikor ezt megállapítom, egy másik alapítványi vagyon ügyében akarok itt szót emelni, amelyről talán némelyek azt hiszik, hogy nem tartozik a nagy nyilvánosság elé, de éppen azoknál az okoknál fogva, amelyeket leszek bátor kifejteni, úgy érzem, hogy ennek a kérdésnek tárgyalása igenis a nyilvánosság elé tartozik és ebben a kérdésben az igen t. kultuszminiszter úrnak hivatása és egyben kötelessége is intézkedni. Néhai Apponyi Sándornak a Nemzeti Múzeumra hagyott alapítványi vagyonáról van szó. Arra, hogy én ennek a vagyonnak ügyét a nyilvánosság elé hozzam, hármas ok késztet. Az első ennek az alapítványnak eredete, a második az alapítvány körül folyó hatalmas per, a harmadik pedig az alapítvány mezőgazdasági részén a lengyeli birtokon folyó katasztrofálisan deficites gazdálkodás. Az első, amit mondottam, a vagyonnak, az alapítványnak eredete. Mint méltóztatnak tudni. Tolna vármegyének és az országnak is egyik igen kiváló főura, néhai gróf Apponyi Sándor Széchenyi István szellemének megfelelően egész vagyonát ajándékozta közcélra és pedig az ő híres nagy könyvtárát, azt a nagy könyvtárat, amelyért a kultuszminiszter úr elődje, gróf Klebelsberg Kuno akkori kultuszminiszter úr szükségesnek tartotta, hogy a nemzet háláját és köszönetét törvénybe iktatva fejezze ki háláját és köszönetét a fejedelmi ajándékért a nemes adakozó gróffal szemben. Az 1925 : 1. tcikk foglalja magában a nemzet háláját és köszönetét annak a nemes főúrnak, aki ilyen nagyszerű gesztussal a Nemzeti Múzeumra hagyta könyvtárát, a «Bibliotheca Hungarica Apponyiana»-t. Ez a könyvtár, úgy tudom, a Nemzeti Múzeum egyik termét foglalja el. Gróf Apponyi Sándor röviddel ezután az ajándékozás után elhalt és finomlelkű neje, akire a hagyaték szállt, a 3500 holdas lengyeli uradalmat, mezőgazdaságot és erdőt később, azt hiszem 1927-ben, szintén a Nemzeti Múzeumra hagyta. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: 1928-ban!) E körül indult meg azután egy hatalmas perlavina, amelyről a t. kultuszminiszter úr nagyon jól tud. Mint méltóztatnak tudni, gróf Apponyi Sándor annak idején, még 1919-ben örökbe fogadta gróf Apponyi Antalt, aki jablonci birtokáról - levonult Lengyelre, átvette ennek a gazdaságnak a vezetését, fényesen berendezkedett, nagy cselédséggel és a komornyikok nagy tömegével bevonulván ebbe a csendes lengyeli kastélyba, ahol a tudós főúr az ő régiségtörtémeti kutatásainak élt. Rövidesen a csendes kastély átalakult hangos kastéllyá. A csendet felverte az ottani lakájok tömege. Utána jött természetesen hamarosan a telekkönyv C.'lapján — mint bizonyítani fogom a különböző adatokkal — a különböző bankárok és hitelezők tömege, úgyhogy gróf Apponyi Sándor ezt látva, élete végén, bár örökbe fogadta gróf Apponyi Antalt, végrendeletében a kötelesrészre szorította őt, amely kötelesrészt egy ingatlanrészben, a záhonyi telekkönyvbe foglalt ingatlanban jelölt meg. Arra az esetre, ha Apponyi Antal gróf ezzel az örökséggel nem lenne megelégedve és készpénzben követelné örökrészét, néhai gróf Apponyi Sándor úgy rendelkezett, hogy gróf Apponyi Antal természetben elégíttessék ki a kötelesrész erejéig. Nem sokkal később gróf Apponyi Sándorné született Eszterházy Alexandrina is meghalt. Ezután megindult a nagy perlavina, amely 4. ülése 1932 június 1-én, szerdán. perre vonatkozólag a magam részéről csak azt vagyok bátor megállapítani, hogyha az eddigi joggyakorlat érvényesül, akkor be fog következni az az eset, hogy az egész alapítvány el fog menni, a Nemzeti Múzeumnak, illetőleg a kultusztárcának súlyos áldozatokat kell majd hozni és nem fog semmi sem maradni az alapítványból. Sőt bekövetkezik az is, hogy ebből a híres könyvtárból, amely, mint mondottam, a Nemzeti Múzeumban van elhelyezve, Apponyi Antal gróf követeli a ráeső részt azon álláspontjánál fogva, hogy néhai gróf Apponyi Sándornak nem volt jogában ezt a könyvtárat odaajándékozni, mert ezzel végeredményében megrövidítette a kötelesrészre nézve. Ezért keresetét négy millió pengőről 4,600.000 pengőre emelte fel. T. Ház! A 33-as bizottság 6-os albizottságának jelentése ad némi tájékoztatóit erre vonatkozólag, ez azonban dodonai kijelentés és megállapítás, mert azt hiszem, a 6-os albizottságnak ezt a jelentését itt a Házban senki nem képes megfejteni. A 6-os albizottság jelentése ugyanis a következőképpen szól. ( Olvassa; : «A gróf Apponyi Sándor-féle alapítvánnyal kapcsolatban az előadottak alapjáu megállapította a bizottság, hogy az Apponyi-birtoknak a Gyűjtemény egyetem részére történt ajándékozásából kifolyólag a Gyüjteményegyetemnek ezidőszerint 87.850 dollár és 59.000 pengő tartozása áll fenn. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Már 92.000 dollár azóta a kamatokkal együtt ! Fő a precizitás!) A dollárkölcsön felvételét az akkori kultuszminiszter úr jóváhagyta, így ez kétségtelenül a Gyüiteményegyetem adóssága. Tekintettel arra, hogy az ajándékozási szerződésben benne van, hogy az ajándékozás elfogadása nem szolgáihat Apponyi Antal javára, a bizottság véleménye szerint bármilyen összegben állapítja is meg a bíróság az utóbbinak járó köteles részt, ebből a Gyüjteményegyetemre a hagyaték tényleges értékén felüli teher nem járulhat.» Nem tudom, sőt a kultuszminiszter úr közbeszólásából sem tudom megállapítani, hogyan gondolja ezt a 6-os bizottság, hogyan áll kétségtelenül a helyzet, hogy egy Apponyi-birtok ajándékozásából miként származhatik 87.000 dollár és 59.000 pengő tartozás, tehát több mint 500.000 pengő? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: A hagyatéki terhekkel adták át!) Az ajándékozás idején nem volt ilyen nagy a teher, kitett ebben az időben öszszesen 123.000 pengőt. Ügy; látom, hogy az alatt az öt év alatt, — erre különben rá fogok térni — amióta ezt a fényes ajándékot a kultusztárca, illetőleg a Gyűjtemény egy etem megkapta, szaporodtak az adósságok és amint majd erre is rá fogok térni, az ottani mezőgazdasági birtokon folyó katasztrofálisan rossz, deficites, gazdálkodás tapasztalható, ami ezt a súlyos adósságot eredményezte. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Először is terhelte ezt a hagyatékot egy 48.000 pengős vitalicium, amelyet a grófnő kapott, azután az ügyvédi terhek, stb. Arról nem tehetünk, hogy Apponyi Antal követeli a köteles részt! — Zaj.) Láttam az ügyvédi terheket! Friedmann Ignác, az ügyvéd, a bonyhádi járásbíróságnál letétbe helyeztetett 15.000 pengőt. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Erről én nem tehetek! — Jánossy Gábor: Egy megjelenés 15000 pengő?) Csak az ottani közjegyzőnek egy tárgyaláson való megjelenése. Rá fogok téni, — de sajnos, az idő nem engedi meg, hogy részletesen beszéljek minderről
