Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

402 Az országgyűlés képviselőházának már pedig ezt feladni egy nemzeti vár feladásával egyenlő. T. Képviselőiházi Pedig azt a segítséget, amelyet az állam az egyházaknak ad, az egyházak két kézzel adják vissza kultúrában és nemzetfenntartó erőben. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezek az egyházak és ezek az iskolák szinte egyedüli gátjai a szélső nemzetellenes irányzatnak. Az egyházakat, szerény véleményem szerint, nem szabad gyöngítenünk, intézményeiket, vezetőiket a mindennapi gondoktól mentesítenünk kell, hogy minden erejüket a gyermekek és a nép hazafias nevelésére fordíthassák. És itt kapcsolódom be Turchányi igen t. képviselőtársaimnak a múltkoriban egy napirendi felszólalás keretében tartott, lelkeket megrázó beszédére, amelyben Budapest nyomorát ecseteli. Gyönyörűen mondta és megdönthetetlen igazság volt az, amint magát kifejezte (olvassa): «Itt csak egyetlenegy segítség van: ha a polgári társadalom ráeszmél és rádöbben arra, hogy önérdeke és önmentése az, hogy egy megszervezett és állandó nagyarányú segélyezéssel karolja át és támassza alá ezeket az exisztencia nélküli embereket. Ha megteszi, hogy állandó vérátömlesztéssel táplálja a maga testéből tízezrek és tízezrek elaszott életereit. S !ha (mindazt, amit nyújt, átszövi Krisztus szellemével.» Azután vázolta t. képviselőtársam a katholikus egyház nagyarányú munkáját a nyomor világában s azután kifejezte, hogy örömmel ismertetné a többi munkát is, bármely egyház csinálja is, ha ismerné azt. Amidőn köszönettel leszögezem, hogy egy katholikus pap kép viselő részéről a többi felekezetekkel szemben ilyen megértő nyilatkozat hangzott el, egyúttal felelni ^ akarok t. képviselőtársamnak erre a kérdésére, s én is megállapítom azt, hogy a református egyház, dacára nagy szegénységének, nagy önfeláldozással, a legnagyobb hűséggel teljesíti kötelességét e téren is. Lelkészeink felkeresik a téglavető kemencék üregeiből, a kripták rejtett mélyeiből, a hidak alól összegyűjtött magyar testvéreinket, úrvacsorát szolgáltatnak ki nekik és segítenek nyomorúságukon- Budapest legszegényebb egyházközségeiben folyik a legintenzívebben a szegénygondozás. A múlt télen a szociális és karitatív munka Budapest mind a tizenöt paroChiáján rendszeresen folyt és folyik ma is. Eg^ész sereg szegénygondozó-osztag alakult, valóságos pionircsapatai Krisztusnak, akik bevonultak a nyomor világába, segítették és gondjaikba vették a nyomorult embereket. Intelligens férfiak, intelligens nők keresik fel állandóan a nyomorgó családokat, gondjaikba veszik őket, ellátják élelemmel, ruháival, vagy munkához juttatják őket. Nem hatósági úton, hanem maguk vesznek pártfogásukba egy-egy családot és állandóan gondoskodnak róluk. Az volna az igazi keresztény próba, ha az egyház minden szegényét egy-egy jobbmódú családra tudnánk reábízni. Sajnos, a református egyház, különösen itt Budapesten jórészt a szegényebb néposztályokból kerül ki, kevés kivétellel, úgyhogy erre önmagában nem képes, mert hiszen a reformátusok maguk tartják fenn minden idegen segítség nélkül egyházaikat és most is két régen épülő templomukat éppen a legszegényebb részén a fővárosnak nem tudják évek óta befejezni. Minden parochián nyilván vannak tartva a szegények és állandóan látogatják, segítik őket. Tudok olyan szegénygondozót, aki a múlt télen 800 családot is felkeresett, és tudo93. ülése 1932 május 31-én, kedden. másom van róla, hogy az egyház a jövő őszre 250 önkéntes munkást akar beállítani a nyomorúság enyhítésének szolgálatába. (Elénk tetszés a jobb- és a baloldalon.) A református egyházban él az irgalmas szamaritánus szent felelősségérzete és vívja nagy harcát a modern világváros egyik legnagyobb rémével, a nyomorral. En azt tartom, hogy itt, de nemcsak itt, hanem minden téren, a felekezeteknek karöltve szeretettel kell egymást támogatniuk és sohasem szabad egymás ellen dolgozniuk. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezt kívánja nemcsak a krisztusi szeretet, hanem hazánk feltámadásának lehetősége is. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon.) Bár a kormány általános politikai irányzatával, különösen gazdasági szempontból nem érthetek mindenben egyet, mindazonáltal, mert tudom azt, hogy a miniszter úr a legnagyobb jóindulattal mindent, amit lehet, megkíván tenni a magyar kultúráért, tudom azt, hogy ő a valláserkölcsi nevelés elvének rendíthetetlen híve és tudom azt, hogy messze előrelátó nagykoncepciójú elődjének nagy alkotásait nem lerombolni, hanem jobb időkre átmenteni igyekszik, a kultusztárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik. — Esztergályos János: Mi mindent mondanak egy emberről, ha miniszter lesz! — Jánossy Gábor: Az igazságot mondjuk, ha miniszter, ha nem miniszter! Magának is helyeselnénk, barátom, de ritkán mond igazságot, az a baj! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Előttem szólott t. Képviselőtársam az egész kultúrpolitikát vallási szempontból ítélte meg. Ne vegyék rossznéven, ha én egészen ellenkezően ítélem meg a kérdést. Nem kell valakinek feltétlenül atheistáknatk, vallásgyűlölőnek lennie, hogy a kultúráról vallási szempontok nélkül beszéljen és beszéljen a kultúráról úgy is, hogy ez a kultúra Magyarországon az utóbbi évtizedekben különösképpen kapcsolatos vallási kérdésekkel. Beszélni kell a vallási kérdésekről így is. Nem lehet beskatulyázni a kultúrát tisztán abba a keretbe, amelybe ennek a vitának keretében be akarják skatulyázni. A képviselő úr beszédével beszédem folyamán akarok foglalkozni, mert nekem is az a célom, hogy beállítsam ezt a kérdést részben történelmi távlatba, részben az adott takarékossági szempontok szerint, és mérlegeljem azt, hogy ez ta kultusztárca mennyire nem az igazi kulturális célt szolgálja, vagyis a redukálást nem azokon a területeken hajtotta végre, amelyeken lehetett volna, hanem végrehajtotta a közoktatásnak éppen azon a területén, amelyet még a fossz gazdasági viszonyok és a leépítés korszakában is fejleszteni kellene, nevezetesen a népoktatásnál. A miniszter úrtól nem kaptunk programmot. Az előző kultuszkormánynak és az egész kormányzati rendszernek az elmúlt tíz év alatt volt egy elgondolása, nevezetesen az, hogy ,aas egész politikai, gazdasági életet, a háború utáni adott eseményeket vallási szempontokon keresztül mérje. A régi kormányzatban, a régi kultusztárcában is megnyilatkozott ez bőséges kiadásokban, de most még rosszabb kiadásban kaptuk ezt az új 'kultuszminiszter úrtól, mint elődjétől. Ott legalább volt egy általános kon-