Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-93
372 Az országgyűlés képviselőházának 93. ülése 1932 május 31-én, kedden. gott alakot, akit neki ki kellene hoznia annak az írónak munkájából, aki esetleg: merész kézzel és lélekkel vállalkozik arra, hogy ilyen alkotásba belekezdjen. (Helyeslés.) T. Ház! Enyhítő körülményként hozható fel tehát, hogy Nemzeti Színházunk sem tud arra a magaslatra emelkedni, amely magaslatra feltétlenül fel kellene emelkednie. Egyet azonban ne felejtsünk el: ha minden magyar nézőtéren különböző társadalmi rétegekből öszszealkotott nézőközönség van is, a Nemzeti Színház közönsége szinte egyöntetűnek mondható. Egy erős konzervativizmustól áthatott magyar középosztályból rekrutálódik, amely erős konzervativizmustól áthatott magyar középosztálynak még a mai nehéz és forrongó idők közepette is sokkal könnyebb megfelelő játékrendet összeállítani és megfelelő előadást produkálni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Két feladata van az én nézetem szerint a magyar állami drámai színház vezetőségének. Az egyik: erős kézzel ápolni a nemzeti kultúrát, a másik: a klasszikusoknak megfelelő otthont teremteni. Hogy mennyiben felel meg ennek a két feladatnak a mi állami színházunk, erre az ő ezidei játékrendje és annak sikere adja meg a legszerencsésebb választ. A nemzeti kultúrának ápolása, a nemzeti klasszikusoknak müvelése esak akkor bír értékkel a magyar közönség előtt, ha azokat a nagyrészben elavult műveket kellő beállításban, kellő művészettel, kellő korszerűséggel tudják az ember elé varázsolni. Merész szót mondok ki talán, de be kell vallanom, hogy Kisfaludy művei, a «Kérők» és a «Csalódások», valamint Vörösmartytól «Cilley és Hunyadiak» csak akkor kaphatják meg és ragadják meg a mai kor emberét, még a Nemzeti Színház konzervatív magyar közönségét is, ha olyan beállításban, olyan korhű előadásban, olyan nagyszerű interpretálásban állítják a publikum elé, mely azt a kort, annak a kornak erkölcseit, világfelfogását és levegőjét tudja a XX. századbeli ember előtt megeleveníteni. Es ami a klasszikusokat illeti, mosolyognunk kell, amikor látjuk, hogy a Nemzeti Színház vezetősége azt jhüszi, hogy akkor, amikor Molière «Fösvény»-ét modern ruhákban adja elő, ezzel közelebb hozza s jobban eleveníti meg a mai kor embere előtt. Sohasem felejtem t el, hogy Pallenberg Molière «Képzelt beteg»-ében kétszázszor tudta telt házban a publikumot gyönyörködtetni. Mikor viszont látom a mi «Fösvény»-ünk előadását, fájdalmas, szívvel kell megállapítanom;, hogy klasszikus előadásaink nem tudják azt nyújtani a közönségnek, amivel meg tudnák szerettetni és vonzóvá tudnák tenni a klasszikusok műveit. (Janossy Gábor; Egressy Gábor kellene hozzá!) T. Háiz! A Nemzeti Színházban az igazgatóságot, a vezetőséget két erő befolyásolja és ezt itt nyíltan és becsületesen meg kell mondani. (Halljuk! Halljuk!) Egyik a kasszagond, amely nagyrészben a kormány terhére irandó azért, mert hét 'esztendőn keresztül, r amikor sok beruházási összeg állott rendelkezésre, a/ állami színházakat nem támogatta úgy, amint kellett volna és lehetett volna támogatnia. (Éber Antal: Az a baj, hogy túlságosan támogatta!) A másik, amit szintén őszintén meg kell mondani, — szemben az igen t- kultuszminiszter úrral, aki igen helyesen az ő szempontjából a pénzügyi bizottságban, de tegnap itt előttünk is kifejezte, hogy színművészeti ügyekben elvül vallja, hogy politikai befolyásoknak ott érvényesülniük nem szabad (Helyeslés.) — a másik ok, (dacára ennek, hangsúlyozom az, hogy az állami színházak igazgatói, főleg pedig a Nemzeti Színház igazgatója a különböző jobb- és baloldalról jövő hullámverések közben nem tudja arra a tárgyilagos magaslatra emelni a műsorát, amely egyedül irányadó ós vezető lehet az ő számára. Eoszszul betanított előadásokkal, mint «Don Carlos», «Péter és a nagyváros» kétszer való megjelenésével a Nemzeti Színház színpadán, a «Csók a pusztában» című kiváló drámai alkotásnak való előadásával, (Mozgás. — Derültség.) a «Mohács után» című teljesen elavult drámai mű felelevenítésével éb egy olyan «klasszikus»-nak, — idézőjelben mondom — mint Mussetnek «Magyar astSzony»-a felelevenítésével, sem a klasszikusoknak, sem a magyar színházlátogató közönségnek szolgálatot nem tett. (Jánossy Gábor: A sajtó megdicsérte! — Zaj. — Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) E hullámzás, ingadozás és kapkodás közepette őszinte sajnálatomnak kell kifejezést adnom, hogy a Nemzeti Színház különben renidlkívül tehetséges és kiváló képességű igazgatójának ez a működése semmiesetre sem járt sikerrel ebben az évben, (östör József előadó: Az írókról is tessék beszélni!) Erről beszéltem egy félóráig. (Östör József előadó: Nem is beszél még félórája!) De sajnos, már majdnem egy félórája. (Zaj.) Az idő rövidsége folytán csak néhány percet szentelhetek az Opera kérdésének. Annál rövidebben beszélhetek róla, mert hiszen ezzel a kérdéssel ebben a Házban és a bizottságban is kimerítően foglalkoztam és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy talán ebbeli felfogásomat méltóztatnak ismerni. Nyomatékossan hangsúlyoznom kell azonban itt, hogy Éber Antal t. képviselőtársamnak imént elhangzott felszólalásával szemben én, aki mindig éles kritikával illettem az Operaház vezetését, nemzeti szerencsétlenségnek tartanám Operánknak és ott való zenei művészetünknek megcsonkítását. (Östör József előadó: Ezt Éber Antalnak kell mondani! — Éber Antal: Vannak nagyobb nemzeti szerencsétlenségek is!) Teljesen igaza van Éber t. barátomnak abban, hogy a lisztkísérleti állomás szegényes dotálása feltétlenül hibás és feltétlenül sokkal erőteljesebb támogatására szorul. (Éber Antal: És a néptanítók éheznek!) Azonban bocsánatot kérek, ezt a két dolgot egymással szembeállítani és azt mondani, hogy azért, mert talán egy helytelen kormányzati politika folytán nem dotáljuk kellőleg mezőgazdasági kísérleti állomásainkat, az Operát ne dotáljuk, (Éber Antal: De nem telik!) ez olyan egyoldalú felfogás, amely egyoldalú felfogást meg vagyok győződve róla, Éber Antal t. barátom a legközelebb revideálni fogja. Annál is inkább remélhetjük ezt, mert évtizedeken keresztül volt szerencsém hozzá, mint az Opera együk buzgó látogatójához, akiről tudom, hogy a zeneművészet iránt meleg szívvel érez. (Éber Antal: Az állam pénzéről van szó! Majd, ha Anglia is revideálta álláspontját! És Hollandia is!) Ez a felfogásom azonban nem jelenti azt, hogy ne illessük kellő kritikával az Opera mai vezetését. Sokan azt mondják, hogy túlnagy az Opera műsora. Túlbő azért, mert sok olyan darabot tart műsoron, amely darab a mai szerény viszonyok között tökéletes, vagy a tökéletest megközelítő előadásban egyáltalában nem nyújtható. Igaz, hogy itt nyomban ellentétbe fogok kerülni Sándor Pál t. képviselőtársammal, (Sándor Pál: Az igaz!) aki bár még nem beszélt, de az előbb kijelentette, hogy az Opera-