Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 9 féle arzenálja jelentheti egy nemzet igazságá­nak érvényesülését. El lehet pusztítani nemze­tekeit, népeket el lehet söpörni a föld színéről erőszakkal, az igazság azonban mégis él és a történelmi idők távlatán át is él elpusztult kis nemzetek igazsága, mint példa az elkövetke­zendő nemzedékek számára. Mi nem akarunk elpusztulni, mi élni aka­runk és ez az élniakarásunk ösztönöz arra, hogy rámutassak — én, aki szerény munkása vagyok az irodalomnak — azokra a magasabb­rendű kötelességekre, amelyek a kultusztárca vezetőjét ebben az irányban terhelik. Meg ken hogy állapítsam, hogy a miniszter úr jószán­dékai között — amelyekről én már tapasztalat­ital bírok — megvan ez a hajlandóság, de rend­kívül csodálom, hogy ennek a hajlandóságnak, ennek a felismerésnek ma nem adott kifejezést, amikor itt arról volt szó, hogy a magyar írók gazdasági helyzetét erősíteni kell. (Haraüátu Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: In­kább cselekedni szeretek!) Arról volt szó, hogy ezen a kereten belül, egy ilyen gazdasági szer­vezeten belül mindazok a jog viszonykér désejts., amelyek az írók helyzetét szabályozzák, azoK­kal szemben, akikkel az írók munkáik közvetí­tésénél kapcsolatban állnak, megoldást nyerje­ne. Arról volt szó, hogy az írók részére élei­standardot biztosítsunk, könyveik megjelenését, szellemi alkotásaik reprezentálását megköny­nyítsük. A t. miniszter úr az én felhívásomra készséggel hajlandóságot mutatott arra, hogy odaálljon az írói csoport mellé és erre már egy konkrétum van a múltban, amellyel mint ered­ménnyel számolhat a miniszter úr. Amikor a könyvnapot rendeztük Budapes­ten és az országiban, az utolsó pillanatban for­dultak hozzám az érdekeltek azzal a kéréssel, hogy a miniszter úr figyelmét hívjam fel a könyvnapra. Megtettem s a miniszter úr azon­nal a legradikálisabb módon avatkozott bele ennek a kérdésnek elintézésébe, a színházak, a rádió útján és egyéb módon elősegítette a könyvnap sikerét és meg kell állapítanom, az ő javára kell írnom, hogy ez a könyvnap csak­ugyan az előző évekkel szemben nagyobb ered­ményt mutatott. (Ügy van! Ügy van!) Méltóz­tatnak tehát látni, hogy nem költséges módon, de jóakarattal, szeretettel el lehet érni eredmé­nyeket az irodalom támogatása terén. Ezeket a célokat akarom eléretni a t. miniszter úrral és kérem is, hogy ebben a tekintetben azt a lel­kesedést mutassa, amelyet a legelső alkalom­mal nyilvánítani méltóztatott. T. Ház! A kultúrának sok olyan területe van, amelyek az irodalommal és a nevelés­üggyel kapcsolatosak, méltóztassék megengedni, hogy ilyen, az irodalommal kapcsolatos térre lépjek, amikor a gondolat- és. szólássza­badságról emlékezem meg. Lehetetlen állapot, hogy Magyarországon az irodalmi cenzúrának az a formája érvényesül, amely a legszégyen­letesebb mozzanatokat vetíti elénk. Még ma is rendőri cenzúra akadályozza meg azt, hogy már régen klasszikussá vált költők költemé­nyeit nyilvánosan előadhassák. (Farkas Ist­ván: Petőfi egyes költeményeit nem szabad előadni!) Nem is beszélek arról, hogy a mai írók mennyire alá vannak vetve a cenzúra béklyóinak. Az. ellenőrző rendőrhatóságok el­bírálására van hízva, hogy vájjon egy szel­lemi termék a nyilvánosság elé tartozik-e, mintha nem volna más mód erre- Ha vala­mely állam- vagy társadalomellenes bűncse­lekmény merülne fel egy szellemi termék nyil­vánosságrahozatala kapcsán, ott van a bíró­KÉPVISELÖHAZI NAPLÖ VIII. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. 349 ság, az kimondhatja ebben a kérdésben a döntő ítéletet. Ez a preventív intézkedés, a cenzúrá­nak ez a formája sérelme a gondolatszabad­ságnak. Magam is voltam már egy olyan elő­adói estélyen, amikor kétségbeesetten láttam, hogy a rendőrtisztviselő ott állván, figyelte, hogy az általa már engedélyezett műsor vájjon hogyan fog előadatni s közben még az engedé­lyezett műsor bizonyos számait is saját impresz­sziójára letiltotta. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezt az önkényeskedést azon a területen, amely nem ismer ilyen béklyókat, mégsem lehet tűrni. Tekintettel arra, hogy nagyon megszabott az időm, méltóztassék megengedni, hogy csak úgy nagy általánosságban, egyes problémákat érintsék, amelyek éppen az új kultuszminiszter úr idejében merültek fel s amelyek között első, ami az ő intézkedésére, az ő kézjegyével látott napvilágot, a próbavizsgára vonatkozó rendelet. Engedelmet kérek, az én időmben, amikor még én is diák voltam, az évvégi vizs­gák döntő jelentőségűek voltak az egész év tanulmányi eredményének elbírálásánál. De ma már más a tanítási rendszer is s a gyakor­latban egészen más formában ítélik meg egy diáknak az egész éven át tanúsított szorgal­mát, tehetségét és tanulmányi eredményét. Tudom, hogy a próbavizsga gondolatát micsoda kényszerűség vetette fel. Ma itt állunk egy végtelenül aktuális és égető kérdés előtt: hogyan tudjuk elhelyezni azokat a diplomás fiatalokat, akik rázúdultak most a kenyér­kereső pályákra, de nem találnak érvényesü­lési területet- Mindannyiunknak egyformán a szívünkhöz nőttek ezek az égető, fájó kérdé­sek. Hiszen éppen az a körülmény, amelyre hi­vatkozót a t. kultuszminiszten úr, hogy Illés József képviselőtársunk, az egyetem profesz­szora által összehívott értekezleten pártkülönb­ség nélkül megjelentek törvényhozók, s az ifjú­ság részvételével tárgyaltak arról, hogy égető problémáikon hogyan lehetne segíteni, iga­zolja, hogy ebben sem ismerünk egyik oldalon sem mást, mint hogy tisztán a kérdés lénye­gét nézzük, azt, hogy a nemzet, a társadalom igyekezzék a maga diplomás ifjúságáról vala­milyen formában gondoskodni és munkalehe­tőségeket nyújtani. Ebben természetesen a kormányt terheli a legelső és legsúlyosabb fe­lelősség, mert hiszen a társadalom minden ál­dozatkészségével támogatja a kormányt, ami­kor gondoskodik az állami bevételekről, viszont azonban a kormánynak elsőrendű kötelessége, hogy állampolgárainak boldogulásáról, munka­lehetőségeiről, munkahelyek megteremtéséről, szociális fejlődési lehetőségeiről gondoskodjék, sőt még kulturális igényeiről is. Ezeken az értekezleteken merült fel az a gondolat, hogy talán egy szelekciót kellene alkalmazni, amely lehetővé teszi, hogy csak az igazán tehetséges diákok juthassanak el a fő- ' iskolai fokokig, hogy ott magasabb tanulmá­nyokat végezhessenek s legyen egy rosta, állít­sanak fel ilyen sorompót már a középiskolák negyedik osztályában. T. Ház! Ez nem helyes, (Ügy vom! bal­felöl.) bár a cél, amelyért ez hozatott és amelyért >a rendelet kiadatott, feltétleifül szük­ségszerű, helyes és mérlegelendő, de az a módszer, amellyel a távolil célt elérni ak>a>rta a miniszter úr, nem helyes. A középiskolában a IV. és y. osztálynál még meg sem lehet álla­pítani (Ügy van! Ügy van! bal felől.) vala­mely t diáknak az életre való bizonyos egy­oldalú speciális érdeklődést kívánó pályák iránti érettségét vagy hajlandóságát. (Ulain 47

Next

/
Thumbnails
Contents