Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

346 Az országgyűlés képviselőházának bői, a színmagyar gondolatból és igaz- magyar érzésből sarjadzó magyar beszédnek legtökéle­tesebb, legszínesebb, legtisztultabb formáját, mint nemzedékről-nemzedéknek messze-messze kisugárzó és fáklyaként világító útjelzőt. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Különös fájdalommal érint tehát engem az, hogy éppen e mindnyájunkat egyformán eltöltő érzelmek kifejezésre juttatása után va­gyunk kénytelenek prózai szomorúsággal fog­lalkozni a színházak anyagi kérdéseivel. Ami a dologi kiadásokat illeti, már nem igen mehe­tünk tovább annál a határnál, ameddig elmen­tünk. Hiszen méltóztassék figyelembe venni, nogy a Nemzeti Színháznál 1928/29-ben 676.000 pengőre rúgó dologi kiadások, 1931/32-ben 386 ezer pengőre csökkentek. Méltóztassék figye­lembe venni, hogy az Operánál a dologi kiadá­sok 656.000 pengőről 1931/32-ben már 358.000 pengőre szállottak alá. Itt tehát feltétlenül e kereten belül kell maradnunk- Ha sikerül ki­bővítenünk a kereteket, ezért külön köszönet illeti majd meg a székesfőváros közönségét. Most folynak ugyanis kedvező mederben a tár­gyalások és reméljük, hogy ennek várható eredményeként meg tudjuk tetézni az állami támogatást. Mindenesetre azonban, akár na­gyobb lesz a rendelkezésünkre álló összeg, akár nem, számolnunk kell azzal, hogy vég­eredményben mégis ezekben a keretekben kell a jövendő évadot megtartanunk, akár az Ope­rát, akár a Nemzeti Színházat illetőleg és ezért mindenesetre kénytelenek t leszünk további szervezeti intézkedéseket végrehajtani. Ezeket illetőleg ezúttal csak azt óhajtom a t. Ház tudomására hozni, hogy bármennyire is híve vagyok a takarékosságnak, pazarlás­nak tekinteném azt, ha a takarékosságban odáig mennénk, hogy az műyészi színvona­lunkra már bántó volna. Akkor azután igazán egy fillért is kár volna adni ezeknek a mű­intézeteknek! (Ügy van! Ügy van! jobb felől-) Bensőséges, meleg érzéssel kívánok foglal­kozni az ifjúsági előadások kérdésével. A leg­nagyobb szeretettel és a leghelyesebben intéz­ték ezt az ügyet eddig is azok, akiknek a ke­zében volt az ügy irányítása. Én az ő szaktu­dásukat a jövőben is igénybevéve, velük kar­öltve fogom az ifjúsági előadások ügyét to­vábbfejleszteni, akként azonban, hogy a, jövő­ben a Tisza Kálmán-téri Városi Színház he­lyett a Nemzeti Színházban adok otthont az előadások rendezésére. (Helyeslés.) Végül — last but not least — különösen közel áll lelkemhez valamennyi művészeti és irodalmi kérdés és minden törekvésem arra irányul, hogy megfogyatkozott anyagi erőink mellett is, nehéz helyzetünkben minden meg­történjék a színvonal megőrzésére és a vissza­fejlődés fenyegető veszedelmének elhárítására. Mindent el fogok követni atekintetben, hogy a magyar zene a legteljesebb mértékben érvé­nyesüljön, hogy a nép legszélesebb rétegeibe beoltassék a magyar dal szeretete- (Helyeslés.) A Dalosszövetség tevékenységét, amelyet ezidőszerint Frühwirth Mátyás t. képviselőtár­sam irányít, melegen kívánom támogatni. A kultuszminisztérium által díjakat adtunk azért, hogy a nagy magyar dalköltőknek ... (Dinien Ödön: Nagyobb segélyt kérünk! — Kun Béla: Tavaly a 7000 pengőt sem kapták meg! Meg volt szavazva!) Majd találunk rá módot, ... hogy a magyar dalköltők emlékét megörökítendő (Halljuk! Halljuk!) egyes vidéki empóriumok­ban dalosversenyek rendeztessenek. (Helyes­92. ülése 1932 május 30-án, Ketfőn. lés.) Szeretném, hogy mint az északi népeknél, úgy nálunk is a nemesítő dalnak szeretete, má­sodik természetévé válna a magyar népnek. (Helyeslés-) Nagyon szívesen veszem azt is, ha- képviselőtársaim egy-egy serleget felajánla­nak erre a célra. (Helyeslés és dierültség.) Jübben az esetben garantálom, hogy azt a környéket, amely képviselőtársaim kerületéhez bizonyára közel fog esni, minden erővel ki fogom mun­kálni, hogy megfelelő visszhangra találjon a nemes cselekedet. Most, amikor a művészetről van szó, a leg­hálásabb köszönetemnek kell kifejezést adnom Lady öhilston Öexeellenciájának és Klebelsberg Kunó grófnak, (Éljenzés jobbfelöl.) akik a mű­vészi sorsjáték rendezésével igyekeztek pótolni azt, amit a pénzügyi helyzet nem tud ezidősze­rint nyújtani a képzőművészeknek, {ügy van! Ügy van! — Andaházi-Kasnya Béla: Szép munka volt! El kell ismerni!) Mindenesetre azt szeretném, hogy a jövőben ez a szép munka még szebb legyen, állandó legyen es minden esztendőben visszatérően segítsen a nyomorgó és erre rászoruló művészeken. Legyen szabad egyben köszönetemet kifejezni Pakots József képviselőtársamnak is azért, hogy ó viszont a sokat nélkülöző írók sorsának javításán fára­dozik az írók Gazdasági Egyesületének meg­teremtésével. T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Férfias őszin­teséggel mutattam be mindazokat a nehézsége­ket, — mint egy filmet pergetve le — amelyek­kel a kultusztárca terén nekem találkoznom kellett. Talán kissé különösen hangzik s talán érthetetlennek is tűnik fel az első pillanatra, ha én a következtetést a most elmondandókban vonom le. Teljesen igazat adok Duboisnak, hogy ne emeljünk második emeletet szomorú helyze­tünkre azzal, hogy bajunkon szomorkodjunk. (Ügy van! jobb/elől.) Még a legridegebb reali­tások földjén, Észak-Amerikában is, a mélyen­szántó életbölcseség hívta életre és tette általá­nossá a Keep smilling-mozgalmat. Az amerikai kikötőkbe, a Newyorkba érkezőket valósággal el­árasztják a röpcédulák özönével, arra iiutve az Amerikába érkezőket, hogy az élet minden vi­szontagságában, az élet minden változatában, a legkomolyabb feladatok végzésénél sohase hagyjuk el és mindig tartsuk meg derűs munka­kedvünket. ((Ügy van! a középen.) Végigtekintve nemzetünk történetén, végig­tekintve 'a gyönyörű hagyományokon, de ia sorscsapásokon is, tárgyilagosan kell megálla­pítanom, hogy nekünk sincs semmiféle okunk a kétségbeesésre, nekünk sincs semmiféle okunk arra, hogy nemzetünk sorsán szomorkodjunk. És ha az optimizmus gyógyító írül szolgálhat, nem szabad azt elvetnünk aizért, hogy az indo­kolatlan pesszimizmus lidércnyomása alá dob­juk magúinkat. (Ügy van! jobb felől.) De én még továbbmegyek Dubois-nál. A történelem eljövendő ítélőszéke előtt teszem fe­lelőssé mindazokat, akik nem a második, ha­nem a további emelet ráépítésével akarják hely­zetünket súlyosbítani, akik a meg nem értés, a visszavonás, a lelketlenség, a demagógia ólomsúlyú köveit összehordva, egy harmadik emeletet akarnak ráépíteni a mi nemzetünk nyomorúságára, nem törődve azzal, hogy ez <& ráépítés, ez a túlterhelés romba döntheti a magyar kultúra kincsesházát. Azért, hogy a magyar kultúra minden egyes alappillére e nyomorúságos nehéz időkben is a he­lyén maradhasson, én vagyok felelős. Aki azonban a mai nehéz időkben a mi becsületes, önzetlenül komoly, nehéz és idegetőrlő munkánk

Next

/
Thumbnails
Contents