Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

342 Az országgyűlés képviselőházának sunk, de amivel foglalkozunk, azzal mennél behatóbban foglalkozzunk. (Helyeslés.) Ez a tervezet, azt hiszem, igenis lehetővé fogja tenni, hogy a jelenlegi tanórák keretében, de azok megfelelő beosztása mellett, hogy ha áll az a tétel, hogy az életnek és nem az iskolának tanulunk, akkor az iskola tényleg az életre készítsen elő. (Ügy van! jobb felől.) Az a jelmondat ragyogjon az iskola kapuján, hogy: sehola, ad vitám praeparat! Ezek után legyen szabad a felső oktatás kérdésével kapcsolatban megemlítenem, hogy itt is sok rendezendő kérdéssel találkoztam és módomban lesz ^ ezekkel a kérdésekkel foglalkozva a Ház elé törvényjavaslatokat terjeszteni. Legyen szabad ezúttal csak annyit megemlíteni^ hogy én az autonómiák tisztelője vagyok és igyekezni fogok minden olyan kérdést, amely előtérbe fog kerülni, az autonómiákkal együtt, lehetőleg velük karöltve megoldani. Bár az egyetemi kérdésekkel nem akarok ezúttal foglalkozni, mégis kötelességet vélek teljesíteni akkor, amikor az egyetemi oktatást érintem, az egyetemi ifjúság helyzetére kitérni. A leghálásabb köszönetemnek kell e helyről kifejezést adnom mindazokkal szemben, akik az ifjúság szociális helyzetével foglalkozva, az ifjúság szociális helyzetén való javítást minden párton felül álló nemzeti ügynek tekintik, arra törekedve egyszersmind, hogy a legkülönbözőbb ifjúsági egyesületekben működők egy táborban egyesülve adják elő sérelmeiket és itt, minden párton felülállóan nyerjenek a kérések és kívánalmak elintézést. Köszönetemet fejezem ki Illés József t. képviselőtársamnak, (Éljenzés és taps a jobboldalon.) de ugyanakkor köszönetemet fejezem ki azoknak, akik az ő vezetésével működő és minflen pártkereten felül álló 'bizottságban működnek közre, így Eckhardt Tibor. Homonnay Tivadar, Rakovszky Tibor, Pakots József, Urbán Gáspár báró és Zsindely Ferenc képviselőtársaimnak. Remélem, hogy munkásságukat eredmény fogja jutalmazni. Annyival is inkább remélhetem ezt, mert, amint az előadó úr beszédéből hallhattuk, a felső oktatásban a további túltermelés már szűnőben van és fokozatos csökkenést fog mutatni, legalább az olasz és a svájci példa is erre mutat. Mindenesetre érdekes jelenség ez, különösen, ha figyelembe vesszük azt az általános és még a háborút megelőző időkben megindult mozgalmat, amely a szellemi javak megszerzése iránt nagy lendületet nyert már a század első huszonöt esztendejében. Ha figyelembe vesszük, hogy az 1900-tól 1925-ig terjedő negyed évszázad alatt már a középiskolai tanulók száma szerte az egész világon hihetetlen mértékben emelkedett, például Franciaországban és Belgiumban 50%-kal, Hollandiában és Svájcban ez alatt az idő alatt a növendékek száma megháromszorozódott, Finnországban megötszöröződött, Japánban és Amerikában meghétszereződött, Csonka-Magyarországban is ugyanannyi a középiskolai diákok száma, mint •Nagy-Magyarországon volt. Mert ezt az óriási lendületet világviszonylatban még jobban fokozta a háború tanulsága, amikor mindenki látta, hogy az anyagi javak múló természetűek, így tehát a szellemi javak megszerzésére kell 'nagyobb súlyt vetni. Mégis annak ellenére, hogy világjelenséggel 'állunk szemben, megállapíthatjuk, hogy mégisem vagyunk abnormális helyzetben! Mert viszonyítva ,a többi államhoz, Ausztriában pél'dául tízezer lakosra 29 főiskolai hallgató esik, 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. Svájciban 24, Csehszlovákiában 19, Finnországban, r Franciaországban, t Németországban r 18, Litvániában és Romániában 17, az Európában kilencedik helyen álló Dániában 16, Svédországban, Norvégiában és Magyarországon 15. Es még ha le is vonom ezekből a számokból azoknak a számát, akik egyes külföldi államokban, mint idegen diákok tanulnak^ akkor is az első öt államnak a sorrendje és a fenti következtetés is alig változik, mert Ausztriában tízezer lakosra akkor is 21, Svájcban 18, Németországban 17, — itt úgyszólván semmi változás nincs *— Csehszlovákiában 15 és Franciaországban 14 hallgató esik. Ebből tehát megállapítható, hogy amennyiben a túltermelés nem folytatódik, az ifjúság szociális jólétére vonatkozó intézkedések, — amire nézve különböző ideák merültek fel és amelyek nem lekicsinylendők — hatásukat érvényesíteni is fogják. Ebben az esetben hiszem, hogy ez a min'den pártokon felül álló bizottság igen hasznos szolgálatot fog tenni ia nemzetnek és az ifjúságnak egyaránt. Legyen szabad most, t. Ház, három olyan kérdéssel foglalkoznom, amelyekkel való foglalkozás a költségvetés letárgyalása utáni időben gondoskodásom legelső tárgya lesz. Férfias őszinteséggel, nyíltan megmondom, hogy ez a kultusztárcának egyik legnehezebb problémája: a tanítók és lelkészek javadalmazásának kérdése (Ügy van! jobbfelől.) és az iskolafenntartók ügye. Ehhez csatlakozik iaz úgynevezett természetben javadalmazott tanítók búzaértékkulcsának megállapítása, amely kérdéssel eddig is foglalkoztunk, de amely kérdésnek megoldása iaz államkincstártól olyan óriási áldozatot követelt, hogy ebben a költségvetésben, bármenynyire is szerettük volna, nem lehetett keresztülvinni a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket. Hogy az ügy nehézségét látni méltóztassék, legyen szabad itt röviden csak arra utalnom, ami tragikuma is ia kérdésnek, hogy az iskolafenntartóknak anyagi válsága és az államnak anyagi válsága teljesen egybeesik. Amikor az iskolafenntartókat, az egyházak főhatóságait egy január 28-án és 29-én tartott értekezletre összehívtam, ezen az értekezleten még azt gondolták, hogy lehet a kérdést olyan módon rendezni, hogy az állam nagyobb segélyt ad. Az állam részéről azonban nagyobb segélyt adni abban a pillanatban lehetetlen volt és így együttesen kellett megállapítanunk azt, hogy ezt a kérdést c&ak_ olyan módon lehet megoldani, ha pontosan és lelkiismeretesen előkészítjük annak a lehetőségét, hogy annakidején, amikor az időszerűvé

1 válik, azonnal kulturális adót vezetünk be. Erről azonban a mai viszonyok között szó nem lehet. Hogy mennyire nehéz helyzetbe került az államkincstár és hogy milyen nehéz az iskolafenntartók helyzete: arra eléggé jellemző a nem állami tanszemélyzet nyugdíjkérdése. A fennálló törvényes rendelkezések szerint a nem állami tanítók részére és itt általánosságban érdekelve van 11.270 nem állami tanító, ezidőszerint; 11.059 állásban lévő, azonkívül érdekelve van 2940 nyűg. tanító, 2425 tanítóözvegy és 1354 tanító-árva — összesen tehát 17.778 személy. Törvényes rendelkezések alapján e célra fizetni tartoznak az iskolafenntartók és maguk a tanítók is. Körülbelül 3 millió pengőnek kellene minden esztendőben befolynia, 'ami azonban csak elenyésző része annak a te'hernek, amelyet az állam magáravállalt. Az elmúlt esztendőben azonban mindössze 787.000 pengő folyt be. Ebben az esztendőben most