Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 92, ülése 1932 május 30-an, hétfőn. 341 galmazási tisztviselőből csupán 57 maradt meg a tárcát terhelőén, vagyis a központi igazgatás terén 53%-os apadás történt. A műszaki személyzet apadása 100%-os. A számvevőségi szakon a 383 főből álló létszám 166-ra olvadt le, ami 56%-os apadásnak felel meg. A 251 főből álló kezelőszemélyzet 99-re esett viszsza, ami 60%-os csökkentést jelent. Az altisztek 144-ben megjelölt száma 50%-kai, 71-re apadt. Az eredetileg 908 főnyi létszám tehát ma már 514-gyel csökkent és 394-re esett viszisza. Ehhez hozzáteendő, hogy a berendeltek száma, 113 fő, 38-ra csökkent, ami 56%-os apasztásnál jóval többet, 67%-os apasztást mutat fel. Ezzel szemben azonban a munka természetesen nemhogy apadt volna, hanem saját magam láttam, hogy egyre emelkedő tendenciát mutat. Talán mulasztást követnék el, ha ezt az alkalmat nem használnám fel arra, hogy igazán derék, kiváló munkatársaimnak — akik talán maguk tiltakoznának a legenergikusabban az ő úri szerénységüknél fogva az ellen, ha név szerint említeném meg őket — köszönetemet fejezzem ki a nehéz munkában adott támogatásért, mert mindazok, akik Markusovszky Lajos, Gönczy Pál és Tóth Lajos felülről reánk ragyogó szellemében munkálkodnak a haza szolgálatában, hivatalos kötelezettségüket messze túlhaladó időben, mindenesetre tőlem és a t. Háztól csak dicséretet érdemelhetnek. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Helyeslés.) Legyen szabad itt megemlítenem, hogy ugyancsak a központi adminisztráció csökkentésének arányában hozott a kultusztárca áldozatot a dologi kiadások apasztása terén is. Ebben én azt a rendszert követtem, hogy lehetőleg ott igyekeztem apasztásokat keresztülvinni, ahol azok eredménye már a legközelebbi jövőben mutatkozhatik, de a közös célhoz vezető utak közül mindenkor csak azt választottam, amely a rekonstrukció lehetőségeit nem keresztezte. Éppen azért, azt hiszem, amennyiben a Ház támogatásával fogok találkozni, sikerűim fog a kultúra különböző intézményeinek színét és javát átmenteni a nehéz időkön keresztül. A részletekbe ezúttal nem kívánok bocsátkozni, mert amennyiben az általános világhelyzet vagy egyéb okok következtében netalán mégis további takarékossági intézkedések végrehajtására kerülne a sor, akkor úgyis külön törvényjavaslattal leszek kénytelen a t. Ház elé jönni, a szükséges mértéket pedig, nem lévén az időszerű, ma még nem is ismerhetjük. A kultuszviták alkalmából az oktatásügy kérdésében már kifejtettem nézetemet, amely jelentőség tekintetében nem kíván különbséget tenni az egyes ágazatok fokozatai között. Erre tehát nem akarok most kiterjeszkedni, csak röviden említem meg, hogy a magam részéről egyáltalában sohasem fogom az egyes ágazatokat az alsófokú, középfokú és felső oktatást egymással szembeállítani, aminthogy egyik a másikból folyik, az egyik a másiknak premisszája és hogy milyen az eredmény az egyik ágazatban, az teljesen attól függ, hogy mennyiben felel meg hivatásának a másik. Csak röviden akarom jelezni, hogy^ bármennyire igazat is adok Hunfalvy Pál egy 1883-ban, tehát majdnem félszázad előtt tartott ankéton elhangzott megállapításának, amelyet Csengery Antal is osztott és megismételt: hogy a világosság felülről terjed és nem alulról, mégis egy pillanatra sem tudnám sohasem kétségbevonni a népnevelés egyértékű jelentőKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VIII. 'ségét. A magam részéről tehát az elemi oktatás ügyét különösen jelentősnek és általam melegen támogatandónak tartom. (Helyeslés.) Ezen a téren a gyakorlati életre való nevelést tar'tom mindennél lényege sebbnek^ melyet prak'tikus újításokkal kívánok erőteljesen népszerűsíteni. Ezt már egyik kibocsátott rendeletem is igazolja, amire kiterjeszkedni ezúttal nem kívánok. Abban a gyakorlati irányú működés kimélyítésére helyeztem a súlyt! (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezt a rendeletet, nem a dolgozószoba négy fala termelte ki, azt életrehívta maga az élet, háború utáni kor, amely a maga képére formált embereket követel. Az a megértés, amellyel ezt a rendeletet fogadták, azt hiszem teljesen igazol abban, hogy megítélésem és elgondolásom helyes és mindenkor törekedjék a jövőben is annak érvényesítésére. (Helyeslés.) Ugyancsak az élettapasztalatok szükségesnek mutatkozó érvényre jutása adta meg^ az impulzust annak a rendeletnek a kibocsátására, amely a tankönyvek árának képviselőtársaim által a Házban is már többízben kívánt leszállítását tartalmazta. (Általános helyeslés.) Erről itt bővebben szólani nem kívánok, mert a kötelező népoktatásnál a szociális terheket enyhíteni természetszerű kötelességemnek ismerem. Erre is csak azért óhajtottam visszatérni, mert egy könyvkiadással is foglalkozó altruista egyesület foglalkozván a kérdéssel, a^ Szent István-Társulatnak ünnepi közgyűlésén. Túri Béla részéről oly megértő, nemesértékű és példát szolgáltató felszólalással találkoztam, amelyért neki erről a helyről külön köszönetet mondani kötelessé-' gémnek tartomA gyakorlati élet ismereteinek hiányossága mutatkozik a középfokú iskoláknál is. Teljes egészében vallom, osztom azt a felfogást, mely a középfokú iskoláknál különös gondot óhajt már a legközelebbi jövőben fordítani arra, hogy a gyakorlati ismeretek, a közgazdasági, a mezőgazdasági, az ipari és kereskedelmi tudás elsajátítása minél erőteljesebb tért nyerjen. Ezt is többen kérték és kívánták képviselőtársaim közül a múltban; Eber Antal és Szilágyi Lajos t. képviselőtársaim, de mások is felhozták. A napi sajtó is többször foglalkozott a kérdéssel legutóbb és csak nem^ régiben a «Nemzeti Újság!» A magam részéről előmozdítani kívánom úgy ezt a törekvést, mint például a gyorsírás kötelező tanítását, amelynek érdekében, ha jól emlékszem, már négy-öt esztendeje szólaltak fel többen itt a Házban, majd 1928-ban Puky alelnök úr határozati javaslatot is terjesztett elő, amelyet hivatali elődöm elfogadott. De magáévá tette ezt a kérdést úgyszólván az egész közvélemény, sőt az 1929. évben a minisztertanács is foglalkozott vele s ugyanilyen értelemben foglalt állást. Ámbár a középiskoláknak f egy fillérbe sem kerülne annak megvalósítása, a polgári iskoláknál pedig szintén nem kerülne sokba, a mai napig ez ügyben semtmi se történt. Ezeket a kérdéseket, a^ gyakorlati ismeretek szerzésére vonatkozó kívánságaimat közöltem az Országos Közokta'tási Tanáccsal és a legnyomatékosabban felhívtam arra, hogy mennél előbb terjesszen élő úgy a legkülönbözőbb európai, mint az amerikai tanulságos tanterveket figyelembe véve olyan tervezetet, amely eleget tegyen Seneca életbölcsességből származó, évszázadokon át ragyogó kijelentésének, hogy non multa, sed multum. Szóval ne sokat tanít46