Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

24 Az országgyűlés képviselőházának kintetben milyen az álláspontja. A Budapesti Ügyvédi Kamara mindig nagy hozsannával üdvözli a képviselői összeférhetlenségről szóló törvényalkotási törekvéseket, mikor azonban az ügyvédi összeférhetlenségről van szó, — pedig ez is van, ez kétségtelen — akkor más állásponton van és a következőket írja (olvassa): «Igaz ugyan, hogy ilyen irányú drákói rendelkezésekkel a kar számának bizonyos nem lekiesinylendő csökkenése remélhető lenne, de ne feledjük el, hogy az ügyvédség mai nehéz létküzdelmében a mellékfoglalkozások eltiltása, azok jövedelmének elvonása még inkább szaporítaná a kar nyomorgóinak amúgy is egyre fejlődő nagy számát.» Hát, hogy szaporítaná) azoknak a nyomorát, akik mint ügyvédek kétszeres, háromszoros^ jövedelemmel rendelkeznek, ez nem valószínű. A Budapesti Ügyvédi Kamarának ebben^ a kérdésben elfoglalt álláspontja helytelen és nem szolgálja a pesti ügyvédi kar egyetemes érdekeit. T. Ház! Az ország ügyvédségén tehát csakis a korlátozott számú rendszerrel lehet segíteni. Mondjak, hogy ez nem segít azonnal. Igen jó, bŐ adataim vannak itt, amelyeket fel tudnék olvasni és sorakoztatni, sajnos, az idő rövidsége miatt nem tehetem s így csak a végső konklúziót mondhatom el és ez az, amint már dr. Menyhárt kollégám megállapította, hogyha 1925-ben behozták volna a korlátozott számú ügyvédséget, akkor ma Budapesten 800—900-zal kevesebb ügyvéd volna. A korlátozott számú ügyvédség behozatala nem azt jelenti, hogy a Budapesten lévő 3000 ügyvéd száma rögtön leszállítandó volna 2000-re, hanem elsősorban azt jelenti, hogy meggátoljuk a szaporodást. A másik pedig az, hogy a létszám fokozatosan csökken, bár bizonyos pótlást (szukreszcenciát) hozzászámítunk. Az tehát, amit e ponton a korlátozott számú ügyvédség ellen felhoznak, tarthatatlan, teljesen hamis és hibás. En arra kérem az igazságügyminiszter urat, ne méltóztassék az ügyvédi kar helyzetét illetőleg más elgondolásra gondolni, — ha csakugyan egészséges és jó ügyvédi kart óhajt — mint csupán erre a megoldásra, mert állítom, hogy minden egyéb út nem járható és csak félmegoldás, sőt annyi sem. E tekintetben az igazságügyminiszter úr a tárgyi érvektől eltekintve, bátran bízhatik a magyar ügyvédi karban, mert ez az ügyvédi kar ebben a kérdésben az igazságügymmiszter úr háta mögött fog állni és a kérdéseknek ilyen irányú megoldásában bátran támogatni fogja. Támogatni fogják és örülni fognak titokban még azok is, akik egyébként eddig más állásponton voltak. Amitől csupán frázis vagy pedig a behódolástól való félelem vádja tartotta vissza őket. Pollák Illés megmondta, mi a véleménye a szabad ügyvédségről. Egy Pollák Illés véleménye volt az, hogy ez nem más, mint «deklamálás». Mikor az ügyvédek napi három pengőért szerződnek le gazdagabb és jobbkeresetű kollégáikhoz, hogy kitár tottjaik legyenek, akkor szabadügyvédségről és ügyvédi függetlenségről ne beszéljünk. Fájdalom, az ügyvédi függetlenség az ügyvédi kar nagy részére vonatkozólag már régen megbukott. Arra kérem az igazságügyminiszter urat, méltóztassék ebben az irányban megvalósítani az ügyvédi rendtartás reformját és akkor azt hiszem, jobb jövő virrad erre a szegény, nyomorult, letiport, lesajnált és gyakran lepiszkolt ügyvédi karra. A költségvetést elfogadom. {Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) 86. ülése 1932 május 18-án, szerdán. Elnök: Szólásra, következik? Takách Géza jegyző* Szakács Andor! Szakács Andor: T. Képviselőház! Sajnos, amai házszabályok nem engedik meg annak a régi szép szokásnak a követését, hogy az előttem felszólalt mélyen t. képviselőtársam fejtegetéseire reflektáljak, így csupán arra a megjegyzésre szorítkozom, hogy nemcsak ügyvédek vannak itt a Képviselőházban s ezért talán szabad lesz csekélységemnek más kérdésekkel is foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Propper Sándor t. képviselőtársam a csendőri nyomozásokról beszélt, hogy ott bizonyos helytelen gyakorlat kapott lábra. Saját tapasztalatomból megerősíthetem, hogy a csendőri nyomozás teljesen az eljáró közeg önkényére van bízva és semmiféle jogszabállyal nincs korlátozva, ami az egyes polgárok szabadságát és általában a polgárok jogait kellő oltalomban részesítené. A választások alkalmával tapasztaltam, amikor az egyik kerületnek képviselőjelöltje voltam, hogy az illető t. csendőrtiszthelyettes úr írásbeli idézés nélkül nyakra-főre rendelte be magához s, legelőkelőbb gazdaembereket, közöttük azt a kiváló és köztiszteletben álló gazdát is, akit azóta a 30.000 lakosságú Békés nagyközség bírájává választott. Naponta ötszörnhatszor idézték be a csendőrségre a gazdákat, de csak úgy,, hogy kiküldtek egy csendőrt, hogy azonnal tessék bejönni az őrsre, mert ha nem jönne be az illető, elő fogják vezettetni. Magam is abban a megtiszteltetésben részesültem a csendőrség részéről, hogy miután rendkívül érdeklődött csekély személyem iránt, engem is naponta kétszer háromszor beidéztek és óraszámra kihallgattak, holott egészen más közjogi elfoglaltságban működtem közre. Egészen a késő éjjeli órákig idézte a csendőrség maga elé az embereket. De nemcsak a csendőrség járt el így. Abban a vendégfogadóban, ahol meg voltam szállva, házkutatást rendeztek, mert egy besúgótól úgy értesültek, hogy egy titokzatos autó valami lázító röpiratokat hozott oda éjjel. Mindenkinek átvizsgálták a szobáját, felhánytak mindent, de ezzel még nem elégedtek meg, • hanem elég sajnálatos, hogy az ottani járásbíróság szintén eszközül adta oda magát ennek a hajszának és itt felmutattam már egy alkalommal a békési járásbíróságnak egy végzését ismeretlen tettesek ellen, amelyben elrendelte a járásbíróság által is megállapítottan: ismeretlen röpiratnak lefoglalását és azonnali elkobzását azzal az indokolással, hogy ez feltehetőleg lázító tartalmú. Bocsánatot kérek,, ha a politikai hatóság, a csendőrség csinál ilyen visszaélést, — a csendőrség közigazgatási szerv — talán még lehet azt mondani, hogy strikt jogszabályok nem kötik, azonban, amikor a bíróság is lesiklik a törvényes alapról és eszközül adja oda magát politikai kérdésekben : ez végtelenül szomorú dolog. Ez nem is illik a jelenlegi igazságügyminiszter úr egész szelleméhez és nagyon szeretném, ha az igazságügyminiszter úr gondoskodnék arról, hogy a bíróságok olyan nevetséges, olyan lehetetlen túlkapásokra máskor ne tévelyedjenek, hogy egy senki által nem látott, senki által nem olvasott állítólagos röpiratnak lefoglalását azért rendelte el a bíróság, mert ez feltehetőleg lázító tartalmú. Ilyen eset nem válik díszére a magyar bíróságnak, amely iránt pedig valamennyien a legnagyobb tisztelettel viseltetünk és méghajlunk előtte. A békebírói intézmény meghonosítását, amit az igazságügyminiszter úr Programm-