Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

302 Az országgyűlés képviselőházának féle terv talán az. első alkalom, amikor nyiltan bevallják a Párizs körtili békék csődjét, s talán valamiféle megoldást keresnek, ha mindjárt most csak gazdasági mezben is» de nem tudom, hogy nem lesz-e egyúttal utolsó alkalom, ha rosszul oldjuk meg, ahhoz, hogy Magyarország jövőjét biztosítsuk. Amikor tehát ezt a reví­zióval kapcsolatba hozom, logikusan nem lehet mást mondanom, a dolgok természeténél fogva ebben a kérdésben, nem kívánom, hogy most a kormány a revízió kérdését a maga egészé­ben felgöngyölítse, de hogy őrizkedjék minden olyan úttól és y esze delemtől, amely esetleg a jövendőre súlyosan kihat. (Buchinger Manó: A fasciszmussal való szövetkezés azt jelenti!) Az igen t. képviselőtársam beszédében is említette, hogy a kormányzat fasciszta politikát kövét s azért van bizalmatlansággal a költ­ségvetéssel vagy a miniszter úrral szemben, mert önök a nyugateurópai békepolitikának a hívei. T. képviselőtársam, hol látta azt a nyu­gateurópai békepolitikát, Franciaországtól kezdve, ahol, azt hiszem, elég demokrácia van és a szociáldemokráciának egyik kiválósága képviseli Genfben is a francia békenolitikát, hol látta, hogy ott a nyugateurópai békepoli­tika folyik? Hiszen nemcsak mi, tez a kis or­szág, de Olaszország maga is békésebb politi­kát követ. Ha valaki figyeli ezt a Mussolini-féle kül­politikát, amely tíz esztendői óta folyik, mindig halványabb lett abban, hogy imperialista fegy­verkezési célokat szolgáljon. Meg kell állapí­tani % — akármilyen barátunk nekünk Olasz­ország, amint most is megmutatta — hogy a legbékésebb politikát a nagyhatalmak között, nem számítva a lerongyolódott Németorszá­got, Olaszország csinálja. (Ügy van! a jobb­oldalon. — Esztergályos János: A «Dalmáciát vagy a halált» jelszó is ezt szolgálja?) Elnök: Csendet kérek! Turi Béla: Nem csodálom tehát, ha a költ­ségvetés során is többen foglalkoztak a Duna­medence problémájával, amikor az ilyen sors­döntő és fontos kérdés. Csak egyet nem tudok helyeselni, azt, hogy sokan felszólalásukba, amely tehát külpolitikai kérdés, olyan belpoli­tikai motívumokat vegyítettek bele, amelyek a kérdést megzavarták, elhomályosították, vagy — hogy úgy mondjam — a maga síkjából ki­emelték. Mások azt a szemrehányást tették, nem tudom, a kormánynak-e, vagy egyáltalán külpolitikánknak, hogy bele hagytuk keveredni a Duna-medence gazdasági problémáját a nagy­hatalmak érdekellentétes politikájába. Voltak azután, akik eltérőleg az én állás­pontomnál, tisztán mint gazdasági kérdést bí­rálták a Duna-medence kérdését, így fogták fel és csak ebből a szemszögből tárgyalták. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy mind a három álláspontra, vagy részben ellen­vetésre néhány megjegyzést tegyek az idő rö­vidsége szerint. Hogy a belpolitikai indokok alatt, amelye­ket belevegyítettek a külpolitikába, mit értek, megmondom: azt értem, hogy mihelyt akadt egy külpolitikai felfogás, egy koncepció, mint a Bethlen Istváné, amelyben más hangokat is megütött, mint amiket a Tardieu-terv körül már eddig hallottak; mindjárt csináltak belőle olyan kérdést, hogy íme, Bethlen vagy más az, aki más szempontból, a belpolitikai hatalom szempontjából fogja fel ezt a kérdést és innen akarja kimozdítani a hatalom tényleges bir­tokosát. 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. En erre csak azt mondhatom, hogy a ma­gyarnak már egyszer csonkasága^ idején nagy átka volt, hogy az egyik németbarát volt, a má­sik törökbarát. (Ügy van! half elől.) De akkor már tényleg nyakunkon volt a török, tényleg dönteni kellett hovaállás dolgában és válasz­tani kényszerűség volt. De amikor nem látom az ellentétet Bethlen István külpolitikája és a kormány külpolitikája között, igazán fölösleges a nemzetet már ma mindenáron egy ilyen német- vagy törökbarátság közötti választás útjára kergetni. Bethlen István debreceni nyi­latkozata, amelyet beszéde óta tett, még vilá­gosabb, ö maga mondta, hogy ő csak kiegészí­tését akarta a Tardieu-tervnek. A kiegészítés útjaira, módjaira mutatott rá és nem akart azzal szembehelyezkedni. De itt van például Gratz Gusztáv barátom, aki az ő nagy tudásával szintén foglalkozott a kérdéssel. Ügylátszik, mintha Bethlen és Gratz Gusztáv között párbaj folynék, holott Gratz Gusztáv szószerint azt mondta, hogy ameny­nyiben a Tardieu-terv lezárná a határokat, nem lehetne belemenni. Lakatos előadó úr ma beszédében azt állította, hogy a Tardieu-dol­got már kiindulópontjában is csak úgy ter­vezték, hogy az kiegészítésre szorul. Walko külügyminiszter úr pedig már hónapokkal ez­előtt a 33-as bizottságban és a külügyi bizott­ságban, továbbá azóta másutt is, folyón azt nyilatkoztatta ki, hogy a más államok felé való szabad kéz feladásának veszélye nem fo­rog fenn, az nincs benne a Tardieu-tervben. Ha tehát valami különbség vagy ellentét talán van, azt Bethlen debreceni beszéde sej­teti. Beszédének egyik passzusában így szól: «Ha valaki külpolitikai tekintetben más véle­ményen van, hogy ez csak azért hallgasson, az nagy hiba is volna. Nem tudom, kit ért ő ez alatt a valaki alatt. Lehet, hogy tényleg lát az ő álláspontja és a kormány álláspontja között különbséget én nem látok a dolog ^lé­nyege szerint, különösen debreceni beszéde után. De tudjuk, hogy a beszédek visszaadása esetleg nem pontos. Felvetem a kérdést, mert szeretek nyiltan tárgyalni. Hogy ha mégis van különbség, arra kérem őt és mindenkit arra kérek, hogy ne kifelé foglaljunk el ellen­tétes, vagy legalább is látszólag ellentétes ál­láspontot; hartem kövessük a nagy nemzetek­nek azt az erényét és erkölcsét, éppen a nem­zet érdekében, hogy a külpolitikában egysége­sek vagyunk. Tisztázzuk azokat az ellentéte­ket, eltéréseket, vagy nüanszokat, amelyek e kérdés körül vannak, anélkül, hogy azokat piacra vinnénk, tisztázzuk bent. Lehet, hogy a nemzetben mégis kétféle külpolitikai irány fog kialakulni. Nem tudom. A történelemnek erre sok példája van, de az egész helyzetben ezt nem látom és azért a félreértések elkerü­lésére inkább ezt az egységes Összefogást ajánlom. Abból, amiit eddig mondottam, hogy tudni­illik belpolitikai kérdést vegyítettek a külpoli­tikai kérdésbe, következik az, hogy egyes kép­viselőtársaim — itt a szomszédban — szemre­hányást tettek, hogy megengedtük, hogy bele­vigyék a nagyhatalmak ütközőpontjai t közé a kérdést, holott azt mi magunk elintézhettük volna s szemünkrevetették, miért nem intéz­tük el. T. Ház! Nem tehetek róla, ez a felfogás a helyzet teljes félreismerése és a dolgok nem ismerése. Már a Tardieu-terv felvetésekor ki­tűnt, hogy az tulajdonképpen egy nagy euró­pai hátterű kérdés. A kiinduló pontját is tudjuk. Hiszen éppen

Next

/
Thumbnails
Contents