Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának í pozíciót vívtunk ki magunknak az elmúlt évek során, ami az utolsó egy vagy két évben nagyon erős visszaesést mutatott. Nekünk nem volna más óhajunk, mint az, hogy azt a pozíciót, amellyel három vagy négy évvel ezelőtt bírtunk, — különösen állatkivitelünk kérdésére célzok itt, — ismét sikerüljön visszaszerezni abban a szerződésben, amelyet ezen velünk szoros baráti viszonyban álló országgal meg kellene, hogy kössünk. r T. Képviselőház! Csak egy szót akarok szólni Csehszlovákia kérdéséről. Tagadhatatlan, hogy az a rendezetlen vám- és kereskedelmi helyzet, amely Csehszlovákiával szemben immáron fennáll, Magyarországnak, de legalább olyan mértékben Csehszlovákiának is, hátrányára válik. A magyar gabonakivitel, amely 1930-ban másfélmillió métermázsát tett ki Csehország felé, 1931-ben már csak negyvenhétezer métermázsa volt. De viszont megvan ennek ellentétele is, mert az a Csehszlovákia, amely faexportjának 70%-át hozta még 1930ban Magyarországra, négymillió métermázsát, 1931-ben már csak 323.000 méter mázsát, tehát nem is tizedrésznyi mennyiséget hozott ide be. En azt hiszem, hogyha azok a kormánynyilatkozatok, amelyek ebben a kérdésben cseh oldalról megtétettek, parallel attitude-öt fognak mutatni a vámszerződések tárgyalóasztalainál is, akkor magyar oldalról nem lesz nehézsége annak, hogy Csehszlovákiával szemben is az anynyira szükséges vámszerződés megköttessék és ennek a rendezetlen vámpolitikai helyzetnek vége vettessék. Végül Ausztriáról akarnék még néhány szót mondani. Nagyon sajnálatos az, hogy bizonyos megkötött szerződésekkel sem tudunk — hogy úgy mondjam népiesen — zöldágra vergődni. Tudjuk azt, hogy bizonyos kontingensek és bizonyos szerződéses feltételek be nem tartása Ausztria részéről következése annak, hogy ebben az országban a vásárlóképesség egészen rendkívüli mértékben lecsökkent és nem is tudják azt teljesíteni, amire vállalkoztak. Itt is, azt hiszem, megfelelő pénzügyi rendezés az előfeltétele annak, hogy az az áruforgalom, amely végre is még 1931-ben is kivitelünknek 30%-át tette ki, ne csökkenjen, meg ne akadjon és ezen országgal szemben is a tradicionális, szoros kereskedelempolitikai: kapcsolat újból helyreállíttaesék. T. Képviselőház! A kereskedelempolitikai kérdésekkel végezve, a pénzügyi kérdések komplexumával akarok még egy percig foglalkozni, amely, ha lehet, még bonyolultabb, mint a szoros értelemben vett külkereskedelmi kérdések. És a kettő között a legszorosabb logikai összefüggés van, tudniillik abban, hogy csak kivitelünknek értékemelkedése, valorizálása juttathat bennünket abba a helyzetbe, hogy komoly pénzügyi rendezésről egyáltalán tárgyalni tudjunk. Ezen a téren tiszteletteljes nézetem szerint külpolitikai akciónknak nagyon fontos feladata van. Tudniillik meg kell teremteni azt a szervezetet, azt a jogi szerződő felet, azt a partnert, amelyikkel mi pénzügyi kérdésekben tárgyalhassunk és megállapodhassunk. A magyar közvélemény tudniillik ezt a kérdést túlságosan leegyszerűsített formában kezeli. Hallunk óhajokat, hogy Magyarország ezen nehéz helyzetében a külföldnek ne fizessen. Hát kérem, t. Képviselőház, ilyen egyszerűnek ez a kérdés mégsem mondható, mert hiszen tartozásaink komplexumában vannak magántartozások és vannak köztartozások, a magánKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VIII. .;..."., " 1. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 291 tartozásokra vonatkozólag pedig egyszerűen azt állítani, amit ezen Házban is hallottam néhány nyilatkozatban, hogy semmit sem fizessünk, egy igen furcsa állásfoglalás lenne és nem lenne célszerű, hogy a külföldre az a benyomás jöjjön végre is a magyar országgyűlés kebeléből, hogy mi külföldi magántartozásainkat egyszerűen és a maguk egészében megtagadni akarnók. Természetesen egészen más a helyzet a köztartozások tekintetében, ahol is — nem tudom, hogyan fognak alakulni a magyar állam pénzügyei — sajnos, azt keJl mondanunk, nem állanánk társak és példa nélkül még abban az esetben sem, ha egy bizonyos ideig teljes mértékben lennénk kénytelenek tartozásaink külföldre irányuló kamatainak külföldi devizákban való fizetését felfüggeszteni. Nagyon fontos feladata azonban külpolitikánknak éppen az, hogy tárgyaló partnereink legyenek, akikkel a magántartozások és köztartozások tekintetében megállapodhatnánk. Olvastam az utóbbi napokban azt a hírt, hogy a Népszövetség négyes bizottságát, amelynek tagjai a nagyhatalmak voltak, kiegészítették újabb tagokkal és pedig olyan tagokkal, akik olyan államok képviselői, amelyek érdekeltek Közép- és Kelet-Európában. Lehet, hogy ez a testület lesz az, amellyel tárgyalni fogunk tudni, lehet, hogy a Népszövetségnek egy más orgánuma lesz az, mindenesetre ezen a téren a jogi előfeltételek megteremtésével még adósok vagyunk és ezt külpolitikánk egyik fontos feladatának tekintem. T. Képviselőház! Én nem akarok tovább az általános külpolitika kérdéseivel foglalkozni, minthogy azokban a magyar érdekeknek jelenleg viszonylag kevesebb szerepük van. A leszerelés kérdéséről hallottuk a Képviselőházban a honvédelmi miniszter úrnak mai kijelentését, amely a magyar álláspontot körvonalazta. Ebben a kérdésben csak az a szomorú és elkedvetlenítő dolog történt, hogy a genfi leszerelési konferencia teljesen eredménytelenül végződött. Ennek a kérdésnek, azt hiszem, tulajdonképpeni jelentőségén erősen túlmenő pszichológiai jelentősége van. Mert én alig- tudom elképzelni azt. hogy a bizalmi válság megszűnjék és gazdasági konjunktúra váltsa fel ezt a depressziót addig, amíg ebben a kardinális politikai kérdésben valamely megnyugtató döntésre nem tud jutni a világ. (Simon András: Ügy van!) T. Képviselőház! A világ jövendő sorsáért sokkal nagyobb mértékben felelősek a nagyhatalmak vezetői, mint a kisállamok kormányai. A nagyhatalmak vezetőinek kell irányt, de egyben energiát is mutatni, hogy a szükséges intézkedések bekövetkezzenek, mert a jobb jövő éppen annak a belátásától függ, hogy a jelen helyzet tovább nem tartható. A kis országoknak meg kell kísérelniök saját erejükből a bajok felett úrrá lenni, lényegileg azonban a nagy világpolitikai elhatározásoknak a kis országok nem aktív, hanem szenvedő alanyai. Ma a világ nagyrésze komoly, sőt szigorú figyelemmel várja az elhatározásokat azoktól, akiknél az elhatározások joga és — ami ennél több — hatalma megvan. Az utóbbiaknak ez történelmi felelőssége, amely annál súlyosabb, mert a problémák megoldhatók és a hiba nem az emberiség termelési és gazdálkodási rendjében, hanem a politikai szervezettség hibájában, elmaradottságában és gyengeségében rejlik. A külügyi tárca költségvetését a mélyen %, 3&