Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az orezággyűlés képviselőházának 91 és a gazdatársadalom tömörüljön szövetkezetekbe, mert így juthat hozzá a honvédelmi minisztériummal kapcsolatos rendelésekhez. Eddig az volt a helyzet a honvédelmi minisztériumban, hogy nagykereskedőktől vették a különböző szénát, szalmát, gabonát is. Arra kérem tehát a mélyen t. honvédelmi miniszter urat, hogy az ilyen agarárszövekezeteket, amelyeket egyenesen azzal a célzattal alapítanak, hogy lehetővé tegyék, hogy a honvédség közvetlenül a termelőtől vegye a terményeket, a jövőben egyenesen közvetlen összeköttetésbe hozzák a honvédelmi minisztériummal, nehogy azt a hasznot, amely ezekkel a szállításokkal jár, ismét csak a nagykereskedők fölözzék le. T. Képviselőház! Röviden még szeretnék egy kérelmet előterjeszteni, illetőleg észrevételt tenni a honvédelmi tárcával kapcsolatban. Nevezetesen nagy agállyal látjuk azt, hogy újabban bizonyos osztályharc kezd ismét kifejlődni a hadsereg szellemében. Kezdetben vala huszárság, tüzérség és a bakák. (Felkiáltások: Ez mindig volt!) Most pedig mintha kiélesednék újra ez az osztályharc, (vitéz BajcsyZsilinszky Endre: Nem osztály, hanem fegyvernem!) Ez az ellentét az egyes fegyvernemek között a magyar honvédségnek mindenképpen ártalmára, kárára van, mi pedig, akik a honvédséget tiszteljük, szeretjük és becsüljük, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ez bizonyos aggodalomra ad okot. Röviden ennyit óhajtottam csak a honvédelmi tárca költségvetéséhez hozzászólni, és mivel a kormány összpolitikája iránt nem viseltetem (bizalommal, a honvédelmi tárca költségvetését sem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Ház! Délelőtt Fráter igen t. képviselőtársam felszólalása közben én közbeszóltam és a Bobory nevet említettem. Ez a közbeszólásom, miként látom, félreértésre adott alkalmat és felkérésre kijelentem itt, hogy nem Bobory képviselőtársamat értettem &

f közbeszólás alatt, hanem a Háztól egészen távolálló Bobory nevű egyénre gondoltam abban a pillanatban, azt hiszem a miniszter úr tudja is, hogy mire céloztam, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Hogyne!) Ennyit elöljáróban. Magára a költségvetésre csak a következőket jegyzem meg. Minthogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyét nem látom a honvédelmi minisztériumban jó helyen és nem hiszek abban, hogy több megértéssel, több szeretettel kezelnék a hadikárosultak, illetve hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak ügyét, éppen ezért a honvédelmi tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik

1

? Takách Géza jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Teljes mértékben osztom Dinnyés Lajos t. képviselőtársamnak a rokkantakra vonatkozó megjegyzéseit és én teljes bizalommal tekintek a rokkantkérdés további megoldása elé, amely megakadt a népjóléti minisztériumban, bár úgy voltam értesülve, magától megboldogult Vass József miniszter úrtól, hogy ő maga különösen a 25—50%-os rokkantkategóriák kérdésének megoldását tervbe vette. Hiszem és remélem, hogy a honvédelmi miniszter úr a rokkantkérdést újra fel fogja vetni, azokat á hiányokat, amelyek itt évek alatt mutatkoztak, pótolni fogja és azokat a sérelmeket, amelyek évek so. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 281 rán felhalmozódtak, gyógyítani fogja. Nekem magamnak is vannak nagyon szomorú tapasztalataim abban az irányban, hogy például trafikügyekben mennyire háttérbe^ helyezik minden igazság és emberség rovására a hadirokkantakat. Akárhányszor megtörténik, hogy közönséges kortesszolgálatokat jutalmaznak trafikkal, 50%-os és 75%-os rokkantakat utasítanak el. Bár ezt a kérdést konkrété a t. pénzügyminiszter úr elé is vittem, a neveket és adatokat a honvédelmi miniszter úrnak is meg fogom említeni és kérni fogom, hogy a rokkantak jogainak szerezzen érvényt. T. Ház ! A rokkantak problémáján kívül szeretnék pár szóval a csendőrségi kérdésekről beszélni. Tudom, hogy igen nehéz helyzetben van a magyar királyi csendőrség, amelynek tulajdonképpen két felsőbb fóruma van: a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter. Ezt a kérdést azért hozom a honvédelmi miniszter úr elé, mert hangsúlyozni akarom a csendőrség katonai mivoltát. Politikai pályámon nagyon szomorú tapasztalatokat szereztem abban az irányban, hogy évről-évre a legcsúfabb kortézia lassanként kiirtja a csendőrségből a katonai gondolkozást. Igen t. miniszter úr, méltóztassék beleképzelni magát annak a csendőrnek gondolkozásába, akit fegyelemre, becsületre, igazságosságra nevelnek, akinek becstelenségre vállalkoznia nem szabad és akkor ez a jól nevelt csendőr egyszerre belekerül egy csúnya korteshadjáratba, ahol becstelenségre kell vállalkoznia. En is azt vallom, vége kell, hogy legyen annak, hogy itt csendőrök magyar embereket akármiféle politikai meggyőződés miatt üssenek, verjenek. Nekem vannak tapasztalataim a saját kerületemből, a miniszter úrnak elmondottam azokat. Minden bűn és hiba híján az én kerületemben tisztességes, rendes magyar embereket bevittek a községházára és úgy verték a fejüket a pénzszekrény sarkának, hogy az egyik ember koponyacsonttörést szenvedett és úgy operálták még a nyíregyházai kórházban. Terhes asszonyt összerugdostak. Ezt magyar katona nem teheti és a miniszter úrtól kívánom és követelem, hogy a csendőrséget, benne a magyar katonai gondolkodást, a katonai becsületet mentse meg. Tessék a kortéziából kivonni a csendőrséget. A csendőrség nem arra való, hogy ilyenre használják fel. A csendőrség a leggyönyörűbb magyar katonai intézmény, egyike a legremekebb katonai típusnak a csendőr. Ezt meg kell óvnunk és meg kell mentenünk. Nincs olyan sok katonánk, hogy annak egy részéből korteshadat teremtsünk. A miniszter úr a katonaságnak, tudom, olyan parancsot adott ki a választások alatt, hogy a katonaság ne avatkozzék be és legalábh ott, ahol én láttam, nem avatkozott bele semmiféle kortéziába. (Szilágyi Lajos: Nem is szabad! — Rassay Károly: A tíz év alatt volt példa erre is!) A miniszter úr külön kiadta a parancsot, hogy ne avatkozzék be és ennek a hatása volt, hogy például Tarpán annyira meg volt hatva a szegény nép azért, hogy végre egyszer emberségesen Hántak vele, hogy cmikor el kellett fuvarozni a katonákat, ezért a fuvarozásért nem fogadott el pénzt, hogy ezzel is háláját és köszönetét fejezze ki. En magam is külön köszönetet mondok a miniszter úrnak, hogy a katonaság lelkületét óvja, de kérem, hogy^ a csendőrséget is, amely elsősorban katonaság, óvja meg a destrukciótól. (Rassay Károly: Védje a törvényt!) Lehetetlen, hogy olyan ember, mint én is, aki a legnagyobb szeretettel és rajongással va-