Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

280 Az országgyűlés képviselőházának tülete pártkülönbség nélkül (Wolff Károly: Ügy van!) a felháborodásnak olyan viharát .nszcenálta, amelyre még ott is kevés peiaa ^olt, akkor, engedelmet kérek, szerintem ez az ügy a miniszterelnök úr mai nyilatkozatával nincs elintézve. Nincs elintézve, mert én elhiszem a miniszterelnök úrnak, hogy neki nem az az intenciója, ki van zárva, hogy a . zavarkeltés legyen az intenciója, azonban a sérelem meg-' történt.^ (Rassay Károly: Ügy van!) Feddhetetlen életű, köztiszteletben álló férfiakat, akik nem mint magánszemélyek, hanem Budapest főváros törvényhatóságának képviseletében jelentek meg, rendőrökkel fenyegettek. Ez tehát a főváros törvényhatóságának, végeredményben a főváros egész közönségének és lakosságának az ügye. Egy milliós főváros lakosságát nem lehet ilyen módon megsérteni, nem lehet illyen módon brüszkirozni. Tehát azt kérem a honvédelmi miniszter úrtól, aki távol áll ettől az ügytől, méltóztassék elégtételt szolgáltatni a megsértett polgári lakosságnak.' Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr nincs jelen, mert ha a miniszterelnök úr a tényállást olyan beállításban hallotta volna, amint az tényleg megtörtént, amint annak valamennyien tanúi voltunk és amint itt pártkülönbség nélkül egyek vagyunk ennek a kérdésnek megítélésében, akkor azt hiszem, erre úgy kellett volna reagálnia, (Rassay Károly: Tessék bocsánatot kérni a miniszteri tanácsosnak!) hogy a megsértett fővárosnak elégtételt ad. Mert azt hiszem: mindaddig, amíg elégtételt nem kapunk, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának egyetlen tagja sem vállalkozhatik többé arra, hogy bármilyen hazafias ünnepélyen, bármilyen gyászszertartáson megjelenjék, mert ki van téve annak, hogy egy tapintatlan rendező ilyen módon megsérti személyében az egész várost és az egész törvényhatóságot! (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a közéven). Ilyen incidensnek, ilyen inzultusnak hasonló szomorú alkalommal nem tehetjük ki magunkat és ezért mégegyszer, kérem a mélyen t. kormány jelenlevő képviselőjét, méltóztassék ezt az incidenst végre elintézni, mert igaza van a miniszterelnök úrnak abban, hogy nem tarthatjuk fel magunkat ilyen eseményekkel, de viszont a polgári önérzet sem engedheti meg azt, hogy egy ilyen inzultus felett napirendre térjen. (Ügy van! Ügy van!) Elégtételt kérünk, ez a legkevesebb, amit ebben az esetben meg kell kapnunk (Rassay Károly: Nagyon helyes! — Lázár Miklós: Egy próbaidős rendőrben több tapintat van, mint egy ilyen miniszterelnökségi tanácsosban!) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Dinnyés Lajos. Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Csak egészen röviden kívánok hozzászólni a honvédelmi tárcához és különösen egy kérdésre vonatkozólag kívánok kérdést intézni a honvédelmi miniszter úrhoz. Nevezetesen itt nyilatkozatok történtek arról, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügye a honvédelmi minisztérium hatáskörébe fog átkerülni és én már a költségvetés általános vitája alkalmával örömömnek adtam kifejezést a felett, hogy végre ez a kérdés, a hadirokkantak kérdése olyan kezekbe kerül, ahol több belátással, megértéssel fog kezeltetni, ahol jobb elbánásban fognak részesülni és a rokkant91. ülése 19S2 május 27-én, pénteken. kérdés végre valahára közmegelégedésre fog elintéztetni, Szabad legyen ebben az ügyben a honvédelmi miniszter úrhoz pár kérdést intéznem. Nagyon sokan vannak hadirokkantak, különösen kint a távollevő tanyák és falvak világában, akik nem ismerték a bürokrácia határidejét és így elestek attól, hogy hadirokkantaknak minősítessenek. Százan és ezren vannak olyanok kint a pusztákon és a tanyákon, akik az idők folyamán jelentkezni akar. tak, el akarták ismertetni hadirokkantságukat, de visszautasították őket azon egyszerű oknál fogva, mert a kérvények beadására kitűzött határidő lejárt és így elestek attól a joguktól, hogy a hadirokkantságuk után őket jogosan megillető rokkantsegélyben részesülhessenek. A hadirokkantság újbóli megállapításánál különösen arra kérem a t. honvédelmi miniszter urat, hogy a katonai orvosok mellett, akik valószínűleg az újabb revíziót végezni fogják, méltóztassék a megnyugtatás kedvéért hatósági orvosi közegeket is alkalmazni és kérem azt is, hogy járásonként vagy más kerületenként ilymódon egyöntetűen történjék a rokkantságnak újabb megállapítása, illetőleg a rokkantszázalék megállapítása. Ezenkívül méltóztassék lehetővé tenni azt, hogy ezek a szegény rokkantak, akik sokszor nyomorult viszonyok között élnek, erre a célra olyan vasúti igazolványt kapjanak, hogy a revízióra költ« ség nélkül el tudjanak menni. Kérem a mélyen t. honvédelmi miniszter urat, gondoskodjék különösen arról, hogy a hadirokkantaknak ne kelljen kegyelemkenyéren élni és az utcán koldulni ! Igazán p elvárhatják, hogy a kormányok ne engedjék azt, hogy a hadirokkantak szégyenszemre koldulni legyenek kénytelenek. Ez a legkevesebb^ amit elvárhatnak és ez kapcsolatban van részben azzal a kérésemmel, hogy elő ne forduljon az, amit a múltban nem egyszer láttunk, hogy hadirokkantakat máról-holnapra százszázalékosból hetvenötszázalékossá, vagy hetvenötszázalékosból kisebb százalékossá - minősítettek át. Ezt a kérdést így kezelni tovább nem szabad. Nem lehet megengedni azt, p hogy különböző politikai, gazdasági és más szempontokból ezek az emberek, akiknek megrokkant egészségével csodák nem történhetnek, egyszerre egészségesebbek legyenek. Tessék végre egyszer revizió alá venni ezt a kérdést, úgyhogy annak a rokkantnak rokkantsági százalékát, amelyet egyszer megállapítottak, többé különböző bürokratikus, politikai és gazdasági szempontokból ne változtassák meg. Egy kérésem volna még a t. honvédelmi miniszter úrihoz, azzal kapcsolatiban, hogy^ sokan félnek attól, hogy ha a rokkantkérdés a honvédelmi minisztériumihoz fog tartozni, akkor ennek a kérdésnek kezelésénél a katonai szellem, katonai drill fog szerepet kapni. Ismerve a honvédelmi miniszter úr szociális érzését, meg vagyok győződve arról, hogy ettől most a honvédelmi minisztériumban félni nem kell. Várom azonban az ő megnyugtató válaszát abban a tekintetben, hogy ezt .a kérdést nemcsak az ő minisztersége alatt, hanem más minisztersége alatt is úgy fogják kezelni, hogy a rokkantak segélyüket ne mint kegyet kapják, Ihanem mint őket megillető jogos illetményt. Ennyit bátorkodtam szólni a rokkantkérdésnői, és szeretnék még gazdaságilag is pár szót szólni a honvédelmi tárca költségvetésénél a honvédelmi miniszter úrhoz. Nevezetesen itt hallottuk említeni azt, hogy a kisiparosság