Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-91
Az országgyűlés képviselőházának 9. aki mindenesetre kiváló magyar érzésű horvát ember volt- Azt bizonyára a honvédelmi miniszter úr, is elismeri, hogy abban, hogy a honvédség és a népfelkelés a világháborúban úgy szerepelt, ahogyan szerepelt. Klobucsárnak érdeme van. Ez a Klobucsár befejezte pályafutását s azt mondhatjuk, pár sorfal sem emlékeztek meg róla. Végül rámutatok beszédem fonalán arra, amit mindfen esztendőben megismétlek, mint volt huszárember. A múlt napokban a Kerepesi-temetőben járviai, megnéztem Henneberg síremlékét és elfacsarodott a szívem. Ez a gyönyörű síremlék — talán a legszebb a Kerepesi temetőben — romlásnak indult. Az urak legnagyobb része talán nem is ismerte Henneberget- A 'honvédlovasság megteremtője volt, akinek nevét ismerték békében nemcsak itt, hanem a határon túl is. Az ő gyönyörű síremléke, amelyet f Stróbl tervezett, romlásnak indult. A síremléket egy időben az én közbejárásomra annyira, amennyire restaurálták. A miniszter, úr mondotta, hogy lépjek érintkezésbe illetékes körökkel. Ezt meg is tettem, mert én vagyok talán az utolsó, aki Henneberg alatt szolgált; ha én elpusztulok, ez a síremlék is el fog pusztulni. Éppen ezért szorgalmazom ezt. A mai nyomorult gazdasági viszonyok között ez a restaurálás nagy összegbe kerülne, — nekem ez is nagy összeg— 13.000 pengőbe kerülne a szobor bronzba való öntése. Ez nagy összeg a mai viszonyok között, de talán társadalmi úton lehetne valamit csinálni és én hajlandó vagyok részt venni ebben. Ilyen módon és más úton talán össze lehetne hozni ezt az összeget. Addig is kérem a honvédelmi miniszter úr segítségét, úgy mint akkor, amikor hat-hét esztendővel ezelőtt közbenjártam és Stróbl annyira-ameny nyire kijavította. Hiányzik a kar, a lábai lógnak (í a kantár hiányzik arról a gyönyörű síremlékről. Nagyon kérem, hogy legalább ezek helyrehozásának költségeihez járuljon hozzá az igen t. miniszter úr. Igen t. Képviselőház! Ezzel be is fejezem beszédemet, megemlékezve arról (Halljuk! Halljak! a jobboldalon.) hogy a regi világban a határőrvidéken ez a földmívesember is, amikor a kaszárnya előtt elment, levette a kalapját a kaszárnya előtt. (Buchinger Manó: Elhiszem!) Nem «elhiszem», de ez így volt. Pláne, ha én mondom, akkor el is hiheti. (Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon.) így vagyok én, mélyen t. Képviselőház a Ludovikával. A Ludovikának megszentelt falai között különféle alkalmazásban nyolc évet töltöttem és ott csepegtették belém a magyar királyi honvédség iránti tiszte letet. (Élénk éljenzés a jobboldalon.) Ez az egyik fő ok, miért ilyen szeretettel ragaszkodom a magyar királyi honvédséghez és bizalommal a honvédelmi miniszter úr iránt, ezért szavazom meg a honvédelmi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen- A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Nem követhetem előttem szólott t. képviselőtársamat gondolatmenetében, hiszen ellenkező világnézeten is vagyok és ellenkezően látom a világ folyását is. ő egy régi felfogásból indul ki, olyan végi felfogásból, amelyet különösképpen a világháború lerombolt, tönkretett. Ma nem abban a korszakban élünk, hogy úgy állítsuk be a kérdést, mint ahogyan beállította itt az előadó úr ülése 1932 május 27-én, pénteken. 2G1 is, hogy a hadsereg a nemzeti, az állami lét alappillére. Nem úgy kell beállítani, mint ahogyan a belügynél is beállította az előadó úr, hogy most a fizikai erő növelésére van szükség, merthiszen forrongó, változó világban élünk, ahol nemcsak a nyerserő dönti el a kérdéseket, mint ahogyan a világháborúban sem tisztán a nyerserő döntötte el a kérdéseket, hanem eldöntötték azt más okok, inkább az erkölcsi és technikai körülmények. Ha tehát erről a kérdésről beszélünk, akkor nem szabad ezen a régi csapáson menni és nem lehet úgy felállítani a tételt, hogy maradjunk meg a régi felfogás mellett és dicsérjük katonai readszerünket, tartsuk 'azt jónak, tartsuk azt helyesnek és ennél tovább ne lássunk. Hiszen tényleg miaudén államnak van rendőrsége, katonasága, sajnos, mindenhol fentartják azt és nem akar a leszerelési folyamat megindulni. De maradjunk csak a magunk kis mezején, nézzünk ezen körül és nézzük meg pl. ezt a költségvetést, amelynek a tételeit már csak azért is lehetett volna sokkal jobban redukálni, imint ahogyan . redukálták, mert részben szükség lett volna rá, részben pedig olyan kiadások vannak itt összetömörítve, amelyek megítélésem szerint feleslegesek, kidobott pénzt jelentenek és semmi produktív értéket még abból a szempontból sem jelentenek, amint az urak felfogják az egész katonaság, az egész honvédség intézményét. Ha ki akarnék rá térni, olyan adatókat hozhatnék fel, amelyek bizonyítják, hogy a dolgok adott esetekben, nem úgy mennek, mint ahogyan azt élőre látják, hanem egészen másképpen. De legelsősorban is arra akarok kitérni, hogy Fráter Jenő előttem szólott t. képviselőtársam egy közbeszólásomra reflektált és azt állította, hogy én azt általánosságban a tisztekre értettem. Itt arról volt szó, hogy a közös hadsereg régi szelleméről beszéltek és én ezt elítéltem, mint ahogyan maga a háború és a viszonyok is igazolták, hogy azaz ármádiaszellem, amelyben nem volt egy csepp demokrácia sem, idegen volt a néptől és abban az ármádliában bizony voltak olyan tiszturak, akik a háború alatt ezt körülményt nagyon kihasználták és a tartalékos tiszt urakat küldöttek előre harc vonalba. Ezt értettem én és ilyen vonatkozásban szóltam közbe. Ami a tárca költségvetését illeti, itt nagyon érdekes képet látunk. Itt is éppúgy, mint a belügynél, a legkisebb a redukció, sőt pl. a beruházásoknál, a dologi kiadásoknál nagyméretű emelkedés van, aminek úgylátszik az a magyarázata, hogy az előttem szólott t. képviselőtársam is a lósportról beszélt. Ha ez a be ruházás, amely 2,800.000 pengőt tesz ki, amint az előadó úr is említette, a lóállomány felfrissítését célozza és ha ez azt jelenti, — mint ahogyan nyilvánvalóan jelenti — hogy vagy az agráriusoknak tesznek kedvezményt és azért vásárolnak ennyi lovat, csak hogy megvehessek a lovakat, vagy azért vásárolnak ilyen pénzösszegért lovakat, hogy lósportot űzzenek, mindkét esetben felesleges kiadást eszközölnek, mert lósportról ma ne beszéljünk, ma fikció, nevetség, komédia, úri passzió a lósport. Kinek kell ma ló? Az állam, egyébként is, a lósportra nagyon sokat kiad és fenntartja a lósportot, de mire való a repülés korszakában, az autó korszakában a ló? Mire való ilyen időben a ló, a lósport és ennek külön specializálása? A háborúban sem lehet a lovat használni. A tankokkal szemben fogják önök a lovakat használni? Lósportot csinálnak azért, hogy ezt az 35* *
