Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

260 Az országgyűlés képviselőházának nakelőtte egy altiszttől. Lehet, hogy a taktikai és más egyéb mindenféle dolgok, amelyek azóta előtérbe kerültek, kívánják meg ezt a fokozottabb mértékben való kiképzést. Éppen a multkorában volt alkalmam látni, hogy az első honvédhuszárezred az ő kiváló ezredparancsnokának vezetése alatt olyan szép produkciót mutatott be, amilyet a régi világban nem igen tudtak volna bemutatni. Amint említettem, többé-kevésbbé értek ezekhez a dolgokhoz. En megfigyelem a katonaságot a gyakorlótéren, az utcán, egyenként és merem állítani, hogy a kiképzés olyan intenzív és hazafias s a katonák olyan munkát végeznek, amely előtt csak kalapot lehet emelni. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Nekem például, t. uraim, elég egy huszárt vagy egy bakát tisztelegni vagy jobbra átot csinálni látni és én következtetek ebből annak a századnak a fegyelmére. Fegyelem nélkül, t. uraim, a hadsereg nem ér egy hajítófát sem, mert a fegyver technikája vagy bármilyen öldöklő szerszámok az egekig emelkedjenek is, mindig, minden alkalommal kézi tusával döntik el az ütközetet, fegyelem nélkül pedig kézitusát egyáltalában elgondolni sem lehet. T. uraim, úgy én, mint nagyon sokan, fel-, szólalásainkban a nyugdíjasok, a vitézségi érmesek, a hadirokkantak, azután a hadiárvák és a hadiözvegyek ügyéről számtalanszor megemlékeztünk. Különösen azt hangsúlyoztuk, hogy a nyugdíjasok négy kategóriába vannak beosztva és ezek között égbekiáltó igazságtalanságok fordulnak elő. Különös, hogy ennek a gazdasági leromlásnak kellett (bekövetkeznie ahhoz, hogy ez a négy kategória egymáshoz közelebb hozassék; a magasabb kategóriák nyugdíjait lefaragták a kisebb kategóriákéhoz viszonyítva. Vagyis, adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet. En azért nem akarom ezt a nyugdíjkérdést sokáig feszegetni, mert félek, hogy megint esőt kapunk, amelyben nem lesz köszönet. De felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét erre a kérdésre, mert tudok arról, hogy a nyugdíjkérdés revíziója szőnyegen van és tisztelettel arra kérem, hogy ezeket a bizonyos nyugdíjkategóriákat, amennyire csak lehetséges, egyenlítse ki. A baloldalról Farkas István t. képviselőtársam — nagyon örülök, hogy itt van — ezelőtt néhány héttel közbeszólás formájában azt a kijelentést^ tette, hogy a tisztek a harctéren, — ha jól értettem ezt a mondatot — hátul kullogtak. Nem voltam jelen, de Meskó Zoltán t. képviselő úr ezt annakidején visszautasította. Ha továbbra is fenntartja a t. képviselő úr ezt az állítását, a tisztikar nevében én is vagyok bátor ezt ünnepélyesen viszszautasítani. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Nem tudom, miféle célt akart a t. képviselő úr ezáltal elérni. (Propper Sándor: Azelőtt lenézték a boltoslegényeket, azután előreküldték. — Zaj.) Talán a tisztek és a legénység között akart éket verni? Majd adatokat fogok felsorolni erre nézve és remélem, hogy ezekutan^ egyszer már fel fognak hagyni ezzel a beállítással. A világháborúban résztvett Nagy-Magyarország részéről körülbelül három és félmillió ember; elesett, eltűnt 630.000 ember, vagyis 18%. Belgium után Magyarország veszített a legtöbbet. A tiszti veszteség pedig — garnit ennek már tavaly is hivatalosan utánajártam — ezredenkint 25—27% volt. Ha, 91. ülése 19S2 május 27-én, pénteken. ez így van, akkor lehetetlenség azt mondani egy tisztikarról, hogy hátul kullogott. Engem, mint lovasembert, ez a hátulkullogás egyáltalában nem érint, mert, ha a t. uraknak fogalmuk lenne a lovassági gyakorlati szabályzatról, akkor tudnák, hogy minél magasabb parancsnok valaki, a lovasrohamnál annál előbb van. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Most egy pár példát akarok felsorolni személyes tapasztalatból. Például nyolcan mentünk M a harctérre ludovikás-társak, mint ezredesek és közülünk hárman elestek. Ez több, mint harminc és egynéhány százalék a tizennyolc százalékkal szemben. Dobrovicnál 1915 június 25-én 5 lovas hadosztályból a tiszteknek majdnem 40%-a esett el és így tovább. Számtalan más példát is tudnék felsorolni. Itt volt például a pécsi 19-es gyalogezred. 1914-ben láttam egy gyászjelentést; tizenheten szerepeltek rajta. Az ezredparancsnok: Kleszky Ottó, két zászlóaljparancsnok, nem tudom hány .századparancsnok és így tovább. Még egyszer kérem tehát az urakat arra, hogy ezzel a hátul való kullogással ne nagyon dobálódzanak, különösen azok az urak, akik nemcsak, hogy a harctéren nem voltak és puskaport sem szagoltak, de békében sem szolgáltak és nem voltak katonák. (Farkas István: Tévedni tetszik, — voltunk!) Nem tartozik a dologhoz, de ha már a veszteségekről van szó, csak kuriózumképpen felemlítem, hogy Amerika, amint a lapokban olvastam, két év alatt, míg a háborúban résztvett, 35.000 embert vesztett el és csak 1930-ban á halálos autóbalesetek száma 30.000 volt Amerikában. T. Ház! A háború előtt a moaiarchia vezetett mindenütt a lovassportban- Emlékezem rá, hogy egy ilyen nemzetközi lovaglás után, ahol mi elsőrangúan szerepeltünk, két muszka generális jött vissza, Bécsben megnézték a Reitlehrer Institut-ot, a lovagló tanár-képzőintézetet és amikor látták lovagolni a növendékeket. — akik természetesen tisztek voltak — azt mondták, hogy most már belátják azt, miért verjük mi az egész világot a lovassportban. A lovassport a háború után visszaesett. Két évvel ezelőtt Amerikában a mieink megint nagyon szépen szerepeltek. Én mint huszárember ezt nagyrészben a honvédelmi miniszter úrnak tulajdonítom. (Ügy van! Úgy van!), akinek nemcsak a sport, hanem a lovassport iránt is annak ellenére, hogy nem volt huszár, nagy érzéke van. (Esztergályos János: Boborynak más a véleménye!) Rendben van. Nagyon sajnálom, hogy lovasaink a gazdasági viszonyok miatt az idén nem vehetnek részt az amerikai versenyeken. Még a miniszter úr elődje előtt voltam bátor felemlíteni Kölcseynek azt a mondását, hogy amely nemzet nem becsüli meg a régi embereket, az a nemzet nem érdemli meg, hogy tovább éljen. A honvédség bölcsőjénél ott voltak Máriássy, Hollán, Dobay, Vendrey és mások sokaai, — nem jut hirtelen eszembe a nevük — azután ha nem is a honvédség bölcsőjénél, de a honvédség megteremtésénél és továbbfejlesztésénél szerepeltek Forinyák, Henneberg, Hazay stb. ós végül megemlítem Klobucsárt. Ezekről alig történik megemlékezés. Innen hívom fel a mi tisztelt és nagyrabecsült katonai íróinkat, akik elsőrangú tollú emberek, — mint Gabányi, Berkó stb., — hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Itt volt például az az eset, hogy pár esztendővel ezelőtt 80 egynéhány esztendős korában meghalt Klobucsár,,