Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-89
Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 1932 május 23-án, hétfőn. 203 méltóztassék ezeket az intézkedéseket, amelyeket szorgalmaztam, megtenni és különösen kérem azt, hogy a gyógyszertári jogadományozásoknál, amennyiben új gyógyszertári jogok adományoztatnának, az érdekelt gyógyszerészeket felhívni, hogy mondják el és kellő időben terjesszék elő azokat az aggodalmakat, amelyeket a törvény alapján emelhetnek, mert az 1876 : XIV. te. előírja, hogy új gyógyszertárt csak ott lehet engedélyezni, ahol a már meglévő gyógyszertárak exisztenciáját ez nem veszélyezteti. T. Ház! Miután a költségvetés nem gondoskodik olyan mértékben a népjóléti igények ellátásáról, mint ahogy kívánatos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést megszavazzam. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Huszár Mihály! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Lingauer Albin! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Usetty Béla! Elnök: A képviselő úr nimes jelen, jelentkezése töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. • Következik? Petrovics György jegyző: Erődi-Harrach Tihamér! Elnök: Erődi-Harrach Tihamér képviselő urat illeti a szó. Erődi-Harrach Tihamér: T, Képviselőház! Felszólalásomban a testi fogyatékosok kérdését szeretném a t. Ház előtt pár szóval szóbahozná. 1929 május 22-én és május 23-án foglalkozott ezzel a matériával a t. Ház, tehát éppen három esztendővel ezelőtt, mikor is a t. Ház egyhangúlag elfogadta támogató hozzászólásom után Pintér László t képviselőtársamnak azt a határozati javaslatát, amelyben a kormány köteleztetett arra, hogy a legközelebbi statisztikai felvételek során az adatgyűjtést terjessze ki a testi fogyatékosok f számbavételére is. Ezek a felvételek megtörténtek. Igen szomorú képet mutatnak ezek az adatok, bár az adatokat még csak nagyjában ismerjük. Ezeknek az adatoknak tudományos feldolgozására Horváth Mihály orvosprofesszor úr volt szíves vállalkozni, aki, amint értesültem, október havaiban fogja a feldolgozott adatokat a nagy közvélemény elé tárni. Már most is tudjuk azonban azt, hogy bizony világrelációban is megdöbbentő adatokat tartalmaz ez az adatgyűjtés, amennyiben azt állapítja meg, hogy Magyarországon minden 68-ik ember nem én testű, tehát nyomorék. Ez a szám, ha vesszük például a német viszonylatot, ahol minden 103-ik ember nyomorék csak, egyenesen megdöbbentő. Ezt a számot abból a célból voltam bátor felemlíteni, hogy dokumentáljam azt, hogy igenis 1 , a testileg fogyatékosokkal való foglalkozás igen fontos állami feladat, amely elől nem szabad kitérni. Magyarországon a testileg fogyatékosok kérdése teljesen kezdetleges stádiumban van. Egyetlenegy intézményünk, a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona foglalkozik ezzel a problémával immár 30 esztendeje. A Mexikói-úton van ez a minden tekintetben igazán nagyszerű intézet, amelynek csak az az egy nagy hibája van, hogy befogadóképessége igen korlátolt, mert mindössze csak 150 fogyatékost tud befogadni és gondozni. Állandó kórházi kezelésre még kevesebb fogyatékost képes befogadni. Az intézet kórházához különböző műhelyek kapcsolódnak, amelyek igazán nagyszerű módon teszik lehetővé azt, hogy a testileg fogyatékosok az államnak hasznos polgáraivá váljanak. T. Ház! A Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának nagyszerű munkájáról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet beszélni, mert a teljesen elnyomorodott, minden munkára képtelen egyénből először is a kitűnő orvosi segítség által, majd pedig az ott létesített műhelyeknek a felhasználásával hasznos állampolgárokat teremtenek és nevelnek a hazának. En éppen itt vagyok bátor ezzel kapcsolatban utalni arra, hogy tévedés azt hinni, mintha az ország még a mai nagy eltörődöttségében és a maga elnyomottságában is nem foglalkozhatnék ezzel a kérdéssel. Bátor vagyok utalni arra, hogy, igenis, milyen nagy terhet jelent az, ha százával és ezrével engedjük ezeket az individuumokat elpusztulni, vagy ha nem is elpusztulni, de nyomorékon tengődni. Mert végeredményben a törvény kötelező erejénél fogva áthárítván a községekre és a városokra ezeknek a szerencsétlen embereknek eltartását és fenntartását, olyan nagy anyagi terhet rovunk a konynunitásokra, amelynek csekély részével őket produktív adóalanyokká tudtuk volna átváltoztatni. Németországban, ahol ez az egész intézmény igen előrehaladott és nagyszerű nívón áll, főképpen a híres Bisalsky profeszszornak kitűnő propagandisztikus munkája következtében, amelyet azután hasonló apostolok továbbépítettek és fejlesztettek, állapították meg és számították ki, hogy egy bénasága miatt a szociális életet élő gyermek tizenkétéves korától kezdve hatvanötéves koráig a kommunitásnak 52.000 márka költségébe kerül, míg ha ezt a gyermeket tizenkétéves korától kezdve megfelelő orvosi kezelésben, gondozásban, tanításban és munkára való képesítésben részesítették volna, akkor mindennek összes költsége 11.000 márkát tett volna ki és keresett volna az a testileg fogyatékos egyén ugyancsak hatvanötéves koráig 184.000 márkát. Ebből az adatból is látszik, hogy nem improduktív munka ezeknek a testileg fogyatékosoknak a gondozásával való foglalkozás. Mint általában minden szociális tevékenység, ez is csak látszólag jelent terhet. (Űgy t van! a balközépen.) A mai nap egyik-másik szónoka utalt arra — bocsánatot, hogy ezt a kifejezést használom — az izgatásra, amely a szociális terhek ellen minden vonatkozásban folyik a társadalomban. En magam 1908 óta vettem részt a patronázs-szervezkedésben és a társadalomnak a parlamenttel való közös, együttes munkájából létesültek azután azok a nagyszabású gyermekvédelmi törvények és intézmények, amelyek Magyarországnak a külföldön hírt és becsületet szereztek. De tudom, hogy ennek a munkának keretén belül állandóan azzal a frázissal kellett találkoznunk és az ellen kellett védekeznünk, hogy minek foglalkozunk a bűntettes, az elhagyott és a bűnözés útjára tévedt gyermekekkel, ahelyett, hogy a jó gyermekekkel foglalkoznánk. Ezek, akik ezt mondották, nem vették figyelembe azt, hogy ha a társadalom és az állam nem foglalkozik a bűn útjára
