Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

204 Az országgyűlés képviselőházának tévedt gyermekekkel, amikor a gyermeki lelket még meg lehet fogni a bűn útján, akkor azok továbbmennek ezen az úton és fegyházakba vagy kórházakba kerülnek, ilymódon végeredményében az államnak jelentenek óriási megterheltetést, nem is szólva azokról az etikai szempontokról, amelyek mind amellett szólanak, hogy a bűnbeesett gyermekekről gondoskodni, őket védeni kell. De visszatérve a testileg fogyatékosokra, ugyanezt a szempontot kell képviselni itt is, mert ha mi kitesszük az elpusztulásnak, a teljes elnyomorod ásnak és nyomorúságnak ezeket a testileg fogyatékosokat, akkor ezáltal az államnak és a kommunitásoknak, amint jelezni bátor voltam,, igen nagy megterheltetést okozunk. 1929-ben, mint voltam bátor említeni, történt e mozgalom első mérföldkövének elhelyezése, a testileg fogyatékosoknak a statisztikai felvételekkel kapcsolatban való összeírása, azonban szükséges és feltétlenül kívánatos, Jiogy most, miután az adatgyűjtés megvan, a további szervezés kiépíttessék és ebből a óéiból országos szervezet létesíttessék a társadalomnak erre vállalkozó kiválóságaiból, amely szervezet azután úgy, amint a külföldön, az összes nyugati államokban már megvan, elvégzik azokat a feladatokat, amelyek folytán azután a további intézményeknek létesítése és a gondolat továbbépítése lehetségessé válik. Igen bámulatraméltó Horváth Mihály professzor úrnak nagy tevékenysége ebben a tárgykörben. Igazán mint apostol működik ő ezen a téren. Csak egy számadatot vagyok bátor erre vonatkozólag közölni; egyedül osak ő maga az országnak 140 városában tartott előadást, amely előadások során igyekezett felrázni a társadalmat és ennek a kérdésnek megnyerni. Éppen ezért nagy érdeklődéssel várhatjuk az ő október hónapra tervezett előadását, amely fel fogja tárni ennek a kérdésnek országos feladatait. Mindenesetre ezzel a kérdéssel kapcsolatban meg kell emlékeznem arról a problémáról, hogy ezeknek a testileg fogyatékosoknak gyógyítása a mai törvényekkei kapcsolatban nehézségekkel jár, amennyiben tudjuk azt, hogy az ápolási költségeket az állam, illetve most már a törvényhatóságok csak abban az esetben vállalják, ha a 'betegnek szegénységi bizonyítványa van. Állandó panasz ez és felmerült az a kérdés a Ház minden pártállású kép viselő je részéről. (Pintér László: A falusi lakosság fizet itt rá kegyetlenül!) Látjuk azt, hogy ha egy családapára, aki 7—8 gyermekkel él a mai nehéz gazdasági viszonyok idején még fokozottabb terhek között, s akinek van egy kis lakóháza, esetleg van egy-két hold földje, az a szerencsétlenség szabadul reá, hogy egyik gyermeke, vagy a családanya, vagy ő súlyos betegségbe esik, a gyógyítás körül felmerülő 3—400 pengő gyógyítási, ápolási költség olyan nagy összeg neki, hogy (Téglássy Béla: Tönkre van téve teljesen!) tönkre van téve teljesen, elpusztul az a sokgyermekes családapa; úgyhogy ma az a helyzet, hogy nagyon sok szegény ember meggondolja azt, hogy gyermekét vagy feleségét gyógyíttassa-e, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől •és középen.) mert vagy a beteg gyermek pusz<tul el, vagy a családanya meghal és otthagyja 'árván az ő 8—9 gyermekét, vagy pedig rámegy a kis lakóház és annak a szegény embernek 2—3 hold földecskéje a gyógyítás költségeire. En a legnagyobb hálával és elismeréssel kell, hogy megköszönjem a népjóléti minisztériumnak ez irányú intézkedését, ahol mindig 89. ülése 1932 május 23-án

y hétfőn. észlelhető és tapasztalható volt a szociális belátás, mert minden egyes esetben, amikor ilyen kéréssel fordult a népjóléti minisztériumhoz az az illető szegény ember, ott megértés volt és megtették azt, hogy a kérvény kedvező elintézésevei az Országos Betegápolás! Alap terhére átvállalták az ápolási költségeket. (Úgy VOM! Ügy van!) Sajnos azonban, nem mindenki tudja ezt, nem minden ápolt tudja ezt a lehetőséget, (Zaj, — Halljuk! Halljuk!) s bizony megtörténik és megtörtént sok esetben, hogy már amikor pusztulás következett be, akkor fordultak azután kétségbeesetten segítségért, jöttek és kérték a támogatást. Sajnos, ezzel függ azután össze, hogy a néphigiénia kérdése meglehetősen visszamaradt állapotban van, sőt sajnosán kell megállapítanom azt, hogy dekadencia van ezen a téren (Téglássy Béla: Különösen a falvakban!) a falvakban. Az én kerületemben két olyan község van, ahol — különösen az egyikben — az egyik legsúlyosabb népbetegség, a tuberkulózis pusztít. Hőbben a községben az országban százalék szerint majdnem legmagasabb arányban, legmagasabb százalékban pusztít a tuberkulózis, azonban ott áll a nép tehetetlenül, nem ismeri fel a betegséget, nem törődik vele, legfeljebb azt mondja, hogy szárazbetegsége van és minden gondozás és ápolás nélkül elpusztul a beteg. (Téglássy Béla: Megfertőzi az egész családot!) Tudomásomra jutott például, hogy egy családban a családapa beteg, munkaképtelen. A község becsületes, jóravaló orvosához fordultam, az meglátogatta a családot és referálta nekem, hogy a beteg családapa öt gyermekével együtt szalmán fekszik, gégetuberkulózisban van az apa. Tudjuk azt, hogy ez a tuberkulózis legsúlyosabb fajtája, a legsúlyosabban fertőz, egész generációkat tesz tönkre és pusztít el. A nagy szociálisgondolkozású miniszter, Vass József, amikor ezeket az adatokat elébetártam, megtette azt, hogy egy volt kocsmát megvásárolt a községben, egy nagy épületet 32.000 pengőért. Az volt a tervünk akkor, hogy itt berendezünk egy Egészségházát, egyrészről egy tüdőbeteg diszpenzert, másrészről, miután ugyanebben a községben pusztít talán a vármegyében legjobban a csecsemőhalandóság, egy Stefániát, gyermekgondozót, szülőotthont és gyermekklinikát. Gyönyörű perspektíva, gyönyörű tervek, azonban, sajnos, közbejöttek egyebek, gazdasági válság. A tegnapi napon küldték fel ennek az épületnek fotográfiáját: gerendákkal vannak megtámasztva a düledező falak, a vakolat pusztul, omlik. A község kétségbeeséssel látja ezeket a viszonyokat és a tárcaközi bizottságtól, amikor a község fel akarta venni költségvetésébe ezt a párezer pengőnyi fenntartási költséget és könyörgött, nogy különben összeomlik az épület, azt a választ kapta, hogy omoljon össze. Ilyen szociális felfogással ezeket a népegészségügyi kérdéseket kezelni nem lehet. Ma, amikor szónokolunk az egyik oldalon nagy hangon az egyke ellen, törvényhozási rendszabályokat, akasztófát és egyebeket követelünk, r a másik oldalról pedig elnézzük azt, hogy százszámra pusztulnak a két éven aluli kor betöltése előtt a gyermekek. A születési arányszám ebben a községben, figyelemmel kísértem, óriási volt. mert 7—8—9—10—12 gyermeket szültek az anyák, ellenben 100 gyermek közül 40 élte meg a kétéves kort. Szabad-e ilyen nagyképűséggel tárgyalni ezeket a kérdéseket, amikor a társa-