Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

âoo Áz országgyűlés képviselőházának gyár dolgozók azt mondják, hogy íme, a gazdáknak megvan a maguk minisztériuma, a gyárosoknak megvan a maguk minisztériuma, hát pont éppen a száz és százezer dolgozó embernek, pont éppen a munkásságnak a miniszíériumát, a munkásság ügyeit vivő minisztériumot kellett megszüntetni? Tagadhatatlan, hogy ez a dolgozó emberek között elégedetlenséget, lehangoltságot keltett és annak a bizonyos, az imént képviselőtársam által is említett osztályharci gondolatnak, sajnos, tápot nyújt. Előttem szólott Homonnay Tivadar t. képviselőtársam és t. barátom megemlékezett arról, hogy a népjóléti és munkaügyi minisztérium megszüntetése tulajdonképpen 28.000 pengőt eredményezett a takarékossági oldalon. Ezért a 28.000 pengőért mit kaptunk cserébe? A 28.000 pengőt érő takarókosságért cserébe kaptuk azt, hogy külföldön mosolyognak rajtunk, hogy tápot adunk azoknak, akik Magyarországot külföldön mindig reakciós színben mutatják be. Cserébe kaptul^,zt, hogy külföldön a genfi munkaügyi hivatal jelentésében szerepelni fogunk, mint olyan állam, mely a szociálpolitikát csökkenti. Ezt a takarékosságot nem tudom egészen megérteni, mert hiszen a szomszéd Ausztria, amelyről azt olvastuk a lapokban, hogy az infláció terére lépett, nem oszlatta fel az ő munkaügyi minisztériumát és sehol, még a kis Görögországban sem csökkentik a szociálpolitikát, sőt ott eleget tesznek annak a kívánságnak, amelyet több képviselő érintett felszólalásában, hogy az egészségügyet külön egészségügyi minisztériumban intézik. Legyen szabad képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy évekkel ezelőtt, amidőn még boldogult Vass József körünkben volt, e tárca költségvetésének tárgyalásánál ;az a gondolat szállt meg számtalan képviselőt, hogy a munkaügyig minisztériumot nem megszüntetni, hanem kiegészíteni kellene és az összes munkaügyeket a munkaügyi minisztériumban csoportosítani,, hogy így a munka és a munkás, a dolgozók ügyei egy minisztériumban legyenek koncentrálva. Nem tudom, nem lett volna-e takarékosság szempontjából is ez a megfelelőbb és nem tudtunk volna-e többet takarékoskodni, ha a többi minisztériumból a munka- és munkásügyeket, az ez ügyekkel foglalkozó osztályokat áthoztuk volna a munkaügyi minisztériumba, Mélyen tisztelt Képviselőház! Mi ezen az oldalon attól félünk, hogy nem lesz a jövőben szociálpolitikát kezdeményező fórum. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy a miniszterelnökség maga fog szociálpolitikát kezdeményezni és maga fogja azt irányítani. En a miniszterelnök úr iránt érzett mély tiszteletem mellett mégis azt látom, hogy akármilyen nagy férfiú üljön is a miniszterelnöki székben itt, vagy más országban, mindenütt az államok legképzettebb férfiait állítják a szociális minisztérium élére, inert a szociálpolitika a százezrekkel és százezrekkel való foglalkozás, ma van olyan fontos, hogy azzal külön, mint az egész kormányrendszer mellékágazatával foglalkozzanak. Tudom, hogy a népjóléti, ^lletőleg munkaügyi minisztérium megszüntetésének a múltban is voltak barátai. Ismerem azoknak véleményét is, akik azt mondják, hogy meg kell állítani a szociálpolitika haladását. Genfben is találkoztunk ilyen véleményekkel, amelyek nem helyeselték azt a gyors tempót, amelyben állítólag a szociálpolitika halad, mert a szociálpolitika kiépítése szerintük a termelést szörnyen megterheli és a termelés ezeket az újabb szociális 89. ülése 19B& május tS-án, hétfőn. terheket állítólag nem bírná ki. Nézzünk szembe ezzel a gondolattal. Azt mondotta egy szociálpolitikus, hogy gazdaságilag teljesen csődöt mondott országban nem lehet szociálpolitikai alkotásokat csinálni. (Egy hang a jobboldalon: Frázis!) Igaz-e azonban az, hogy a szociáliis terhek drágítják a termelést és igaz-e az, hogy a szociális fejlődés oka a mai gazdasági krízisnek? Ezt tagadom. Tagadom azon egyszerű oknál fogva, mert itt van például a világ agrárkrízise. Az agrárérdekeltségek, az agráriusok nem mondhatják és nem is mondják, hogy az ő termelési rendszerük túlságosan meg volna terhelve szociális terhekkel és mégis azt látjuk, hogy van agrárkrízis. De ismerjük Amerikát is. Amerikában a szociális politika, szociális alkotások nincsenek még annyira kifejlődve, mint Európában es ennek ellenére óriási krízis van Amerikában. Ha a szociális terhek a gazdasági krízist befolyásolnák, akkor Amerikában nem lehetne gazdasági krízis, pedig Amerikában — mint tudjuk — igenis van gazdasági krízis. Stegerwald Ádám azt mondotta egyszer, hogy szociális terhek nincsenek, csak szociális kötelességek. A szociális költségek véleményem szerint elsősorban növelik a fogyasztóközönség vásárlóképességét, tehát így közvetlenül visszamegy minden áldozat a közgazdasági életbe. A magyar szociálpolitikának van egy fájó pontja s ez az Országqs Társadalombiztosító Intézet. Vannak, akik ennek az intézetnek a vergődéséből korbácsot akarnak fonni minden szociálpolitikai kezdeményezés megkorbácsolására. Ha mi az Oti. jelenlegi helyzetét, az Oti. gazdasági vergődését bíráljuk, ennek az intézménynek gazdasági vergődését elsősorban a munkaalkalmak hiányára kell visszavezetnünk. Ez az intézet egy-két évvel ezelőtt még több mint 900.000 biztosított taggal rendelkezett és ma már csak 500.000 taggal rendelkezik, ennek is 50%-a háztartási alkalmazott, (Ügy van! Úgy van!) akikről tudjuk, hogy az Országos Társadalmi Intézetnek vajmi kevés haszna van belőlük, mert hiszen nagyon kicsi a biztosított összeg. A munkaalkalmak megteremtése tehát az az eszköz, amely: ezt az egyetlen szociális intézményünket mai gazdasági hínárjából ki tudná emelni. Azt mondják, hogy a munkanélkülisegély, a 'munkanélkülibiztosítás gondolatával ne barátkoznunk meg. A munkanélkülisegély gondolatával én is csak abban az esetben tudnék megbarátkozni, ha a munkaalkalmak teremtése semmi szín alatt nem menne. Méltóztassanak azonban figyelembevenni azokat az ezreket és ezreket, akik nem hónapok, hanem két-három negyedév, sőt egy év óta is munkanélkül vannak, s akiknek a megélhetéséről végeredményben gondoskodni kell, mert ha nem gondoskodunk, akkor ezek végig, mind valamennyien a Társadalombiztosító^ Intézet rovására veszik fel a segélyt és igénylik az ottani kedvezményeket. Az Oti. kérdésével kapcsolatosan legyen szabad még* arról a kérdésről is nyilatkoznom, amely kérdés a közvélemény figyelmét felkeltette s ez: az Oti-tói való elbocsátások ügyeMi keresztényszocialisták nem vagyunk az elbocsátások hívei, mert a mai időkben újabb és újabb százakat kitenni az utcára mindenesetre nem szociális dolog. Az is tagadhatatlan azonban, hogy az utóbbi két év lefolyása alatt^ a biztosítottak létszáma, a taglétszám négyszázezerrel esett. Ezt az intézetet a biztosítottak számához képest kell adminisztrálni. Én az Oti. elnökségi ülésén nyíltan meg-