Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

Az országgyűlés képviselőházának 8 leg bizalommal a belügyminiszter úr iránt, akinek ügykörébe fog tudomásom szerint az egészségügy tartozni, annak a. reményemnek óhajtok csak kifejezést adni, hogy ez a haladás nem fog most megállani, még kevésbbé hiszem azt, hogy ennek az ügynek kezelése vissza fog esni arra a nívóra, ahol régente volt. A közegészségügyi kérdések fontosságát hazánkban, sajnos, még most sem értékelik eléggé, legalább is nem annyira, mint a nyugati államokban. A közegészségügy háttérbe szorítását szomorúan tapasztalhattuk már a világháború kitörésekor is, amikor az illetékes körök nagyon későn eszméltek arra, hogy a mi egészségügyi berendezésünk mennyire hiányos. A régi hadseregben a katonaorvosi kar sem részesült abban az elbánásban, amelyet egyetemi végzettségénél, általános műveltségénél és orvosi tudásánál fogva mincTenesetre megérdemelt volna és bizony ázt kell mondanunk, hogy a világháború rettenetes pusztításai még nagyobb mértékben mutatkoztak volna, ha a háborúban a polgári orvosok is be nem vonultak volna és a katonaorvosokkal karöltve nem végezték volna azt az emberfölötti munkát, amely ezeket a hiányokat pótolni volt hivatva. Ennek köszönhető, hogy a rettenetes járványok és fertőző betegségek nem tudtak annyira elterjedni. Hogy szűk körre tudták szorítani azokat, azt mindenesetre az orvosi tudásnak és odaadásnak kell tulajdonítanunk. A világháborúban szerzett ez a tapasztalat is eléggé bizonyítja a közegészségügy kérdésének fontosságát. Hiszen minden jólétnek, a termelés lehetőségének^ a munkabírásnak első alapfeltétele a jó egészség és a jövő generáció sorsa is legnagyobbrészt attól függ, hogy milyen az egészségi állapota. Nagyon szükségesnek és fontosnak tartanám, hogy olyan esetekben, amikor társminisztériumok olyan intézkedéseket, vagy rendelkezéseket akarnak tenni, amelyek közegészségügyi, vagy orvosi kérdést is érintenek, ezeknek a rendeleteknek a kibocsátása előtt lépjenek érintkezésbe a közegészségügyi osztállyal^ illetőleg a. jövőben az egészségügy legfőbb őrével, a belügyminiszter úrral, mert ha ez a múltban is megtörtént volna, bizonyára sok olyan rendelet nem látott voïna napvilágot, amely ilyen tekintetben hiányos és semmiesetre sem látott volna napvilágot legalább olyan formában, ahogy kibocsátották. Néhány ilyen rendeletre bátor vagyok rámutatni. Itt van például a kultuszminisztériumnak 50.051 számú, 1931-ben megjelent körrendelete, amely az állami középiskolák iskolaorvosainak fizetését évi 100 pengőre redukálja. Ezek az iskolaorvosok a múltban 250—300 pengő évi fizetést élveztek. Ezt a nyomorúságos fizetést is 100 pengőre redukálta ez a rendelet, ezzel szemben azonban az iskolaorvosokat felmentette az egészségtan tanításától, ha csak azt ingyen nem hajlandók tovább vállalni. Ellenkező esetben, ha ezt nem vállalják ingyen, akkor az egészségtan tanítását rábízza a természetrajz-, földrajz-, vagy történelemtanárra. Én elhiszem,hogy az a történelem- vagy természetraj zszakos tanár ért annyit a közegészségügyhöz*, általános műveltségénél fogva, amennyit az az egészségtantanár ért a történelemhez vagy a természetrajzhoz, de azért mégsem tudom elhinni azt, hogy a kultuszminiszter úr olyan könyedén rábízná a történelem, földrajz, vagy a természetrajz tanítását az egés'zségtantanárra, mint amilyen könnyedséggel, egy egyszerű rendelettel — természetesen az egészségügyi osztály megbeszélése nélkül — . ülése 1932 május \23-án, hétfőn. 189 intézkedni tudott. Ez a rendelet szintén az egészségügy fontosságának nem kellő értékelését jelenti. Az pedig, hogy 100 pengőben állapítja meg annak az iskolaorvosnak a fizetését, egyszerűen az orvosi tudás lebecsülését^ jelenti. Ha egy orvosdoktor diplomájával kezében iskolaorvosi állásra pályázott, ott megkövetelték tőle, hogy az orvosi diploma mellett még szerezze meg a tisztiorvosi és külön az iskolaorvosi képesítést. Kérdem, t. Képviselőház, mi értelme volt annak a nagy követelőzésnek, amikor most a kultuszminiszter úr egészen egyszerűen még csak nem is orvosra, hanem esészen más szakos tanárra rá meri bízni a középiskolai hallgatóság egészségügyi oktatását?! Ennek mérhetetlen kára van a jövőre nézve, hiszen ezt könnyen meg lehet érteni. Azt a fiatalságot meg kell tanítani a higiénia alapelveire, annak meg kell magyarázni, hogyan éljen, milyen viszonyok között keresse életlehetőségeit, hiszen annak a fiatalságnak szüksége van arra, hogy megóvjuk és megtanítsuk arra: hogyan védekezzék a különböző fertőző és ragályos betegségek ellen, milyen életmódot folytasson. A nemi betegségek elleni harcban is fontos, hogy a fiatalságot tanítsuk és figyelmeztessük azoknak veszedelmére és kárára. Ha ez most mind megszűnik egy ilyen rendelettel, akkor bizony nem fogja az a jövő generáció megköszönni a kultuszminiszter úrnak ezt a rendeletet, ha azt fogja látni, hogy az életben mennyire kárára szolgál az, hogy nem szakértőtől tanulta meg ezeket az alapismereteket. Csak a közegészségügyi érdekek fontosságának nem kellő értékelésére mutat a 6490/1930. számú kormányrendelet, amely a járásorvosi állások számának csökkentéséről és a megmaradtaknak nem fix, de tiszteletbeli állásokra való átszervezéséről intézkedik. Természetesen ez is redukciót jelent az orvosi honoráriumoknál, éppen így súlyos igazságtalanságnak is lehetne nevezni azt a legújabban 1932-ben megjelent 1700-as számú miniszterelnöki kormányrendeletet, amely az állami tisztviselők mellékjárandóságait szabályozza és közéjük sorolja a nyomorúságosan fizetett községi és körorvosokat is. Hogyan fog 170 pengő havi fizetésből megélni az a községi vagy körorvos, ha mellékjárandóság címén ezentúl többet iiem kereshet, mint 85 pengőt havonta. Az a családos ember ott küzködik a faluhelyen, még egészségügyi dolgait sem végezheti úgy, amint városban végezhetné, hiszen állandóan küzdeni kell az antihigiénikus viszonyokkal; sok községben még csak tiszta víz sem áll rendelkezésére, de azért megkövetelik tőle, hogy nehéz szüléseket vezessen le, vagy sokszor életmentés céljából nagy és nehéz műtéteket is végezzen. Már a múltban is állandó panasz volt olyan irányban, és jogos is volt ez a panasz, hogy az orvosok nem szívesen mennek vidékre, nagyon nehezen vállalkoznak községi körorvosi állásokra. Ez a rendelet semmiesetre sem fog buzdítólag hatni az orvosokra nézve és meg vaaryok róla győződve, hogy azt a panaszt, hogy egész vidékek és községeknek egész sorozata orvos nélkül van, ez megint csak fokozni fogja. Nem akarok szemrehányást tenni emiatt sem a kultuszminiszter úrnak, sem a miniszterelnök úrnak, hiszen nem szakemberek ilyen kérdésekben, de éppen azért hangsúlyoztam előbb, hogy fontosnak tartanám az ilyen rendeletek kiadása előtt, hogy azokat a társminisztériumok erre hivatott közegészségügyi osztályai is előzetesen megtárgyalják. Meg lehet találni itt a középutat is, úgyhogy kielégítjük