Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

190 Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 1932 május 23-án, hétfőn. azt a szándékot is, amelyet ezzel el akartak érni, de emellett a hibák kiküszöbölhetők volnának. Azt is szokták mondani, hogy az állam, a közületek vagy a hatóság által rosszul fizetett orvos magángyakorlattal pótolhatja csekély jövedelmét. Èzt a felfogást, őszintén megmondom, bizonyos mértékben immorálisnak kell jeleznem, hiszen az állam vagy a hatóságok azt a munkát, amelyet számukra végez az orvos, üe akarják megfizettetni a magángyakorlat útján szerzett jövedelemmel. De magángyakorlatról beszélni a mai viszonyok közt igazán utópia, hiszen mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a városokban a lakosság legnagyobb része be van már szervezve valamely biztosító vagy betegsegélyző intézetbe, az ebből kimaradt lakosság pedig nagyrészt annyira szegény, hogy orvosra bizony alig jut és a mai világban különben is csak a legvégső szükségben fordulnak orvosi segítséghez. (Igaz! tfgy van!) A községi lakosság szegénységéről és az ottani orvosi gyakorlatról beszélni szintén lehetetlen és nem is szükséges itt a képviselőházban, hiszen nagyon jól ismerjük a vidéki lakosságnak, a községek lakosainak rettenetes nyomorúságos helyzetét, ott bizony örül az az, orvos, ha nagynehezen télvíz" idején, hóban, fagyban járatlan utakon vagy gyalog, vagy legjobb esetben egy rázós szekéren el tud vergődni a környékbeli községekben szétszórt betegeihez és örül, ha onnan tudásának és fáradságának jutalmazásául pár tojást vagy csirkét visz haza a családjának. Nem is beszélek azután az orvosok lakásviszonyairól. Tisztelet a kivételnek, de bizony igen sok helyen olyan lakásviszonyokkal találkozunk a község*ekben az orvosoknál, hogy az egyenesen egészségellenes. Két-három szobás lakásban kell hogy lakjanak családjukkal együtt és ugyanazokban a helyiségekben kell a rendelést is intézniök, úgyhogy állandó központjává válnak ők is^ és családjuk is a lakásukba behurcolt járványoknak, fertőző betegségeknek. Itt van a budapesti rendőrorvosok létszámának egyik napról a másikra majdnem 50%-kai való lecsökkentése is. Egy orvosi testületet 50%-ra lecsökkenteni: magábanvéve is nagyon súlyos és nagyon fájdalmas operáció azokra nézve, akik eddig ott 8—10 éven keresztül már tisztességesen végezték dolgukat és akik azért, hogy a rendőrorvosi karban foglalhassanak helyet, kénytelenek voltak lemondani más mindenféle állásukról, amelyeknek már birtokában voltak. De ettől eltekintve ez a nagy létszámapasztás most olyan következményekkel jár, hogy például az egész budai oldalon egyetlenegy rendőrorvos teljesít szolgálatot. Méltóztassék elképzelni, mit jelent az, hogy ez a rettenetes nagy terület a Lágymányostól kezdve, a Gellérthegy, a Vár, a Svábhegy, a Hűvösvölgy, a Zugliget, Óbuda és így tovább, ez mind egy rendőrorvos hatáskörébe tartozik. Én nem fogom csodálni, ha azok a panaszok, amelyek sajnos, a múltban is előfordultak, fokozódni fognak, hogy sokszor órákig fekszik a hulla az uccán, mert nem volt alkalom arra, hogy az orvos konstatálhassa az erőszakos vagy természetes halált. Hogyan képzelhető az, hogy egy ilyen nagy területen fog az a rendőrorvos intézkedni, amikor egyidőben is történhetik öngyilkosság, erőszakos halál, dunai hulla kifogása és így tovább. Ezek csak a kiszállásra vonatkozó nehézségek, pedig annak a rendőrorvosnak számtalan irodai teendője is van, olyan teendői, amelyek még mind ezeken kívül jönnek számításba. (Úgy van!) Én nem hiszem, hogy a belügyminisztérium egy milliós városnak rendőrorvosi teendőit 20 orvossal el tudja végeztetni a jövőben anélkül, hogy ennek nyomán alapos panaszok ne támadjanak. Nagyon kérem ezért a t. belügyminiszter urat, hogy ezt az elhatározását még egyszer megfontolás tárgyává tenni szíveskedjék és a rendőrorvosokat vagy a régi számban meghagyni, vagy legalább is mostani létszámukat tetemesen fokozni méltóztassék. Ez nem közömbös kérdés, mert ennek nemcsak közegészségügyi, hanem büntetőügyi kihatása is van. Hiszen gyilkosságnál, erőszakos halálnál nem közömbös, hogy milyen gyorsan tud a rendororvos megjelenni, hogy konstatálhassa az erőszakos halált, a gyilkosságot. Röviden: több megértést kérek a közegészségügy és az orvosi társadalom számára, hiszen az orvosok elegendő ingyenmunkát végeznek a hatóságok és az állam számára a kórházakban, a klinikákon^ egész serege az orvosoknak ingyenmunkát végez, szegény beteg rendelést ingyen végzi. Ezek igazán megérdemelnék, hogy kissé méltányosabb elbánásban részesüljenek. Az Országos Orvosszövetség, a Budapesti Orvosok Szövetsége, a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete és az összes vidéki fiókok is éppen ebből a .szempontból tiltakoztak memorandumokban és különböző felterjesztésekben a népjóléti minisztérium megszüntetése ellen. De ha már az igen t. kormányelnök úr véleménye szerint ez elkerülhetetlen dolog volt takarékossági szempontból, (Gáspárdy Elemér: Nagyon helyes! — Homonnay Tivadar: Dehogy helyes! Szavaztatnák csak meg a Házat titkosan, majd meglátná, hogy a többség ezt nem helyesli!) amivel nem akarok foglalkozni, mert hiszen időm sincs rá, de miután ezen túlvagyunk, méltóztassék megengedni, hogy határozati javaslatot nyújtsak be a t. Ház elé. Nem kérek abban semmi különöset, csak egyszerűen azt, hogy ne úgy legyen, mint a régi belügyminisztériumban, ahol a közegészségügyi osztály élén is mindig egy jogász állott, hanem végre egyszer már jussunk oda, hogy közegészségügyi kérdésekben közegészségügyi szaktudós álljon annak az osztálynak az élén. Ezt azért kérem, mert eslősorban közegészségügyi érdekeket akarok szem előtt tartani. Határozati javaslatom így szól (olvassa): «Utasítja a Képviselőház a m. kir. kormányt, hogy a népjóléti- és munkaügyi minisztérium megszüntetésével kapcsolatban a belügyminiszter hatáskörébe helyezett közegészségügyi osztály élére egy orvosfőtisztviselő állíttassék, akinek szabad intézkedési és végrehajtási jog biztosíttassák az összes közegészségügyi és orvosi kérdésekben.» (Helyeslés a balköséven.) Méltóztatnak látni, hogy ebben igazán nem méltánytalan dolgot kérek, hanem olyat, amely a közegészségügy javát fogja szolgálni a jövőben. A lakásügyi osztályra vonatkozólag csak röviden óhajtom megemlíteni, hogy ez a kérdés tulajdonképpen a népjóléti minisztériumban sem volt egyöntetűen kezelve, mert az állami lakótelepek, az állami bérházak adminisztrációja, a lakások kiadása és a lakbérek beszedése tartozott csak a népjóléti minisztérium hatáskörébe, már ezeknek az épületeknek és telepeknek karbantartása a kereskedelemügyi miniszter úr, a bérjövedelmek kezelése pedig a pénzügyminiszter úr hatáskörébe tartozott. Ez számos iratváltásokra és az ügyek késedelmes