Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

Az országgyűlés képviselőházának 89 fizetés jelent, ennél több nincs és nyugodtan tudunk beletörődni és tudok beletörődni abba, hogy soha olyan anyagi javakkal nem fogunk rendelkezni, mint a kapitalizmusnak az a vezérkara, amely vezérkar még ma is azt hiszi és azt szeretné, hogy itt az ő elgondolásai, a ő eszmemenete szerint való erők szabadversenyét a versenykapitalizmus megszűntekor, a kartellek és trösztök idejében mi teljes hódolattal és alázattal fogadjuk. Hogy itt most eme szocialista kritika és meglátások mellett azután — amelyek megmozgatták az egész müveit világnak iproletártömegeit mindenütt és az a mozgalom egyre dúzzadóbb erővel tör fel — az egyház is szükségét érzi á megmozdulásnak, a bekapcsolódásnak, bizonyos elvek és eszmék hirdetésének, ebben mi az idők jelét látjuk. Prioritásunkat, elsőbbségünket ebben elvitatni nem engedjük, még kevésbbé engedjük elvitatni azt, hogy ezek a kérdések, a társadalmi igazságtalanság konzekvenciáival szemben való szocialista küzdelemnek az elmélete és gyakorlata, in ultima analisi mélyenfekvő erkölcsi problémák is. Igen t. Képviselőház! Itt a t. képvselő úr a szakszervezetekkel szemben tanúsított toleranciáról beszélt. Mi sohasem kértünk kegyeket a magunk számára, ilyen kegyeket nem is fogadunk el. Ha van valaki és vannak szervezetek, amelyeknek érdemeik vannak, igazi nagy, elévülhetetlen nagy érdemeik a körül, hogy az emberekből az elnyomott, letaposott, kizsákmányolt emberekből gondolkodó, dacos, ellentállásra képes, a maguk jogaival élni tudó embertömegeket neveltek, akkor ezek a szakszervezetek, amelyeknek történelmi szerepe és jelentősége egyenesen felbecsülhetetlen. Hogy Amerikában a szociális elégedetlenség a banditizmus formájában jut kifejezésre, - hogy itt Európában viszont ezek az energiák megszervezetten egyre nagyobb és nagyobb engedményekre kényszerítik az uralkodó rendszert és a kapitalizmust, olyan históriai tény, amelynek jelentőségét mindenkinek, aki tud históriai távlatokból gondolkodni és ítélni, el kell ismernie. Mi nem kötöttünk semmiféle paktumot. Mi harci attitűdben állottunk szemben a mai rendszerrel 1926-ban épúgy, mint most. Mi meg akartuk vetni lábunkat a magyar politikában és a magyar közéletben és a magyar politikának és a magyar közéletnek lett volna igen nagy érdeke, hogy már a háború előtt, a közszabadságoknak, az egyesülési és gyülekezési szabadságnak, de mindenekfelett a titkos választójognak bztosításával a széles tömegeknek a politikai életbe ezt a belekapcsolódását biztcßitsa. (Peyer Károly: Nem lett volna bolsevizmus Magyarországon sem!) A katasztrófa következménye nyilvánvaló: bizonyos konstellációban egy történelmileg helyesebb belátás átmenetileg felülkerekedett. Ez megint osak históriai tény. Mi ezt sem fogadjuk el és tekintjük kegynek. Mi meg akartuk vetni a lábunkat, de soha nem törődtünk bele abba, hogy bármiféle demarkációs vonalakat állítsanak fel a szocialista munkásmozgalom elé, mert meggyőződésünk volt és ma is az, hogy minden világnézetnek, minden pártállásnak, minden felfogásnak joga van arra, hogy a maga eszméit szabadon hirdethesse, és ilyen szabad mérkőzésből megnyilatkozó közakaratot, ilyen szabad mérkőzésből megnyilatkozó parlamentet nemcsak, hogy elismerünk, de mint a német, osztrák és csehszlovák példák, ottani testvérpártjaink magatartása mutatja, a jobb- és baloldali elienforülése 1932 május 23-án, hétfőn. 187 radalommal szemben védeni is tudunk. Ez volt a szociáldemokrácia álláspontja akkor, a háború előtt és ez ma is, akármit is hoz, vagy akármivel is kísérletezik a hitlerista pogány-. ság, vagy a hitlerista bolsevizmus. Az imént felszólalt Navratil képviselőtársunk a társadalombiztosítás kérdését tette szóvá, amelyből itt, Peyer Károly beszédének mintegy kiegészítéseképpen szólanom kell. Mindenekelőtt az orvoskérdést veszem. Mi serai természetesebb, minthogy azok a társadalmi rétegek, amelyek érzik a mai helyzet súlyát és minden tekintetben a kollektív érdekvédelem alapján állnak, a kollektív egészségvédelem alapján is állnak és ez a gondolat szülte meg mindenekelőtt a társadalombiztosítást, a betegség, munkahiány esetére szóló és öregségi biztosítást. Az orvos urak igen jól érthetnek az anatómiához, jól érthetnek az emberi test életműködéseinek megállapításához, sajnos, társadalmi kérdésekben — ezt tapasztalnunk kellett — sokszor a társadalmi élet anatómiájában a legelemibb ismereteket is nélkülözik. Tudniok kell. hogy nekik nem ellenségesen kell szembenállaniok a társadalombiztosítás, a betegsési biztosítás gondolatával, mert ha ez megszűnnék, akkor ebből ugyan páciensek tömege nem keletkeznék az ő számukra, de a mai orvosi állások tömege egészen biztosan elveszne. Ellenkezőleg az orvosoknak, meggyőződésem szerint, igen komoly és nagy érdekük rejlik abban, hogy a társadalombiztosítás kiterjesztessék és ahol még korlátok vannak, ahol még egészen fölösleges és egészen céltalan írátak emeltettek, ezek eltöröltessenek. Gondolok jelesül arra, hogy semmi értelme nincs^ annak, ho«"v míg a fizikai munka dolgozói, igen h elvesen, bérhatárra való tekintet nélkül a kötelező bpfaerségi biztosítás alá esnek, add^ a magánalkalmazottak csak 300 pengő havi jövedelemig kötelezettek biztosításra, azontúl már fizessék ők maguk az orvost, a gyógyszert, a patikát, a kórhíWaí. amire tprmészetesen nem telik. (P

assay Károly: A közalkalmazottnak sem! Lehetetlen helvzet!) Tarthatatlan, hogy az öresrségi bizosításnál is bérhatárt szabnak 500 pengőben. Néhány perc múlva beszélni fos-ok itt a magyar társadalombiztoT.íás másik fontos intézményéről, az Oti. mellett legnagyobb jelentőségű szervről, a Mabi.-ról: ki fogom mutatni, mit tett s mit tehetett volna és mit szándékozik tenni szociálpolitikai, embervédelmi és gazdasági vonatkozásban. Itt csak megállanítom azt. hoay a betegségi biztosításnál a bérhatárnak eltörlése legalább 10—15 ezer újabb biztosított bevonását jelentené á biztosítottak körébe a magánalkalmazottak táborába, nagy mértékben megnövelve ezzel az intézet bevételi lehetőségeit, tehát searélylehetőségeit és — mint rögtön rá fogok térni — azoknak a feladatoknak körét, amelveket megfelelő financiális gazdálkodás mellett a társadalombiztosító intézetek tőkéivel meg lehet valósítani. Nem akarok bármiféle módon párhuzamot vonni — ez távol áll tőlem — az Országos Társadalombiztosító Intézet és á magánalkalmazottak biztosító intézetei között. Megáll aratom, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézetnél az önkormányzat erőit messze felülmúló erőtényezők voltak azok, amelyek az eredményeket produkálták és megállapítom azt, hogy az ipari hanyatlással a magyar ipari színvonalnak az a rendkívül sajnálatos — aláhúzom és ismétlem: rendkívül sajnálatos —