Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

Äz országgyűlés képviselőházának 86. ülése 1932 május lÉ^án, szerdán. 11 jelentőségére, hiszen az igazságügyminiszter úr a íbírói karral annyira együttérez és annak követelményeivel annyira tisztában van, hogy elégségesnek tartom az igazságügyminiszter úr elé terjeszteni ezt a tiszteletteljes kérést a magam részéről, aki valamikor szintén tagja voltam a bírói karnak. T. Képviselőház! Ha a mai gazdasági !helyzetet figyelembe vesszük, kétségtelenül azt látjuk, hogy a bíróságok munkája ahelyett, hogy csökkenne, tulajdonképpen szaporodik. Ugyanis az előadó úr által előterjesztett adatokból is latjuk, hogy a bíróságok munkája szaporodik azért, mert a gazdasági helyzet folytán mindenki kénytelen a bíróság elé menni bármilyen kisösszegű követelésének érvényesítésével. Én tisztában vagyok azzal, hogy ez helytelen út* még pedig helytelen út azért, mert éppen a mai gazdasági helyzet mellett a követeléseknek legnagyobb része be nem hajtható és így csakis a bíróságok munkáját szaporítják fölöslegesen azzal, hogy a bíróságokat ilyen apró követelések miatt igénybe lehet venni. En tehát annak a tiszteletteljes nézetemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy a bírósági szervezet további egyszerűsítése a f mai viszonyok mellett alig kerülhető el, és kérem az igazságügyi kormányt, legyen szíves, vegye ezt a kérdést további tanulmányozás alá és tegyen újból kísérleteket arra, hogyan lehetne keresztülvinni a mai bírói szervezeten további egyszerűsítéseket anélkül, hogy ezáltal az anyagi igazság hátrányt szenvedne. Részben szervezeti, részben eljárási egyszerűsítésekre gondolok. . Ami a szervezettel kapcsolatos egyszerűsítéseket illeti, idevág talán az a gondolat, vájjon fenntartható-e és szükséges-e a mai viszonyok mellett a kétrendbeli jogorvoslat. Tudom, hogy ennek a kérdésnek megoldása igen komplikált, mert ez azt jelenti, hogy vagy az ítélőtáblákat kell beszüntetni vagy a Kúriát, ami természetesen nagyon merész lépés volna és talán ellentétben is lenne a mi jogfejlődésünkkel és szervezeti fejlődésünkkel. (Óstör József: Merész, de jó volna.) Kétségtelen azonban, hogy az a gondolat, hogy jó, képzett szakbírák minél hamarább és minél kevesebb fórumon keresztül döntsenek az egyes kérdésekben, kívánatos és az igazságszolgáltatásnak érdeke. Arra, hogy ezek között a keretek között hogyan lehetne a változtatásokat keresztülvinni, mostani felszólalásom kapcsán nem tudok kitérni, részben az idő rövidsége miatt, részben pedig azért, mert nyilvános tárgyaláson az egyes részletekbe menően nem is lehet dönteni és a részletkérdések nem is tárgyalhatók meg; én csak magát a gondolatot kívántam az igazságügyminiszter úr figyelmébe ajánlani. Természetesen ennek a gondolatnak megvalósítása feltétlenül kívánatossá tenné azt is, hogy ne legyen meg^ a bírói karban az a törekvés, hogy az alsó bírói fokokból mindenki a felsőbb bírói fokokba törekszik és ennek folytán a legalsóbbfokú bíróságoknál mindig fiatal, kezdő, bár képzett bírák vannak. Természetesen mindenki felfelé törekszik, amit annak tudok be, hogy a bíróságnál nincs életbeléptetve az a rendszer, amely valamikor szintén igen hosszas tárgyalások anyaga volt a bírói körökben, hogy tudniillik ne tegyünk különbséget az egyes bírák közt, ne mondjuk azt: járásbíró, törvényszéki bíró, táblabíró, kúriai bíró, mert akkor a címek és rangok sorozatán kell a bírónak keresztülmennie s akkor természetes, hogyha valaki öregkorában ott van a járásbíróságon, azt mondja: mindenki azt gondolhatja rólam, hogy nem töltöttem be megfelelően hivatásomat. Pedig nem szabad elfelejteni t. Ház, hogy az alsó fokon, ahol éppen az egyszerűsítési törvények folytán nagyon sok kérdés végső fokon dől el, meg kell, hogy maradjanak azok a bírák, akik szakképzettségüknél és tehetségüknél fogva magasabb rang elérésére is hivatottak és képesítettek volnának; ott maradjanak a nélkül, ihogy ennek az ottmaradásnak bármiféle hátrányát éreznék. Ha a bírói szervezetek ilyen egyszerűsítését keresztül lehetne^ vinni, akkor természetesen feltétlenül szükséges volna a jogegység, a magánjogi jogegység kérdésében is bizonyos intézkedések megtételére, abból a célból, hogy necsak a jogászközönség, hanem gyakran még a laikus közönség előtt is világos legyen a jog mai állapota, a bírói gyakorlat mai helyzete és azután az ilyen határozatoknak nagyobb publicitásáról is szükségesnek vélném gondoskodni. Meg kell még említenem azt is és kérnem kell az igazságügyminiszter urat arra, hogy foglalkozzék azzal a kérdéssel és tegyen intézkedéseket a tekintetben, hogy a csődeljárás bizonyos szakaszai ne legyenek alkalmasak arra, hogy eredeti elgondolásukból kiforgatva olyan célokat szolgáljanak, amelyek sohasem voltak a csődeljárás céljai gyanánt meghatározva. Ezt azért vagyok bátor mondani, mert aki a gyakorlati jogi eletet figyelemmel kíséri, láthatja, hogy ma már a csődeljárás folyamatba tétele a követelések behajtásának egyik módjává alakult át. (Ügy van! Ügy van! jobhfelől.) Méltóztassék elmenni az egyes bíróságokhoz, méltóztassék a bíróságok vezetőitől statisztikai adatokat bekérni, — nem óhajtok hivatkozni a parlamentben ülő egyes ügyvédek magántudására — és akkor az igen t. igazságügyminiszter úr meg fogja hallani, hogy a bíróságok munkájának tekintélyes része onnan ered, hogy ma mindenki a maga 20—30—40—50 pengős követelését úgy hajtja be, hogy csődnyitás iránti kérvényt ad be az adós ellen. (Erődi-Harrach Tihamér: Most csődkérvényekkel presszionálják a gazdákat! Ezzel játsszák ki az eljárást! — Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Jön a fizetésképtelenségi jog reformja! — Erődi-Harrach Tihamér: Örömmel hallom.) A mai eljárás tényleg az, — és ezt magam is meg tudom erősíteni — hogy, ha valaki nem fizeti meg a bírói ítéletben megállapított követelést, ami a mai gazdasági helyzet mellett, de azért is, mert a kormány a társadalom egyes osztályainak különböző hitelvédelmi intézkedésekkel siet segítségére, egészen természetes, akkor egyszerűen a budapesti bíróságoknál épúgy, mint a vidékieknél, ezer és ezerszámra adnak be csődnyitási kérelmeket. Valahogy olyan ez a csődnyitási kérelem, mint amilyen az adósok fekete könyve. Az első ilyen kísérlet maga után vonja a többit. Mint a futótűz terjed elegyszerre a hír — hogy hogyan, azt nem tudom — az összes hitelezők körében, úgy, hogyha véletlenül egy adós ellen csődnyitási kérvényt adnak be, 24 órán belül ott van az összes hitelezők csődnyitási kérvénye és tönkreteszi az exisztenciákat, tönkretesz olyan exisztenciákat, amelyeknek érdekeit nemcsak a kormányzatnak, hanem a nemzetnek is kötelessége védeni. (Propper Sándor: A jó hír nem terjed ilyen gyorsan!) En tehát arra kérem az igazságügyminiszter urat, hogy legyen szíves a maga hatáskörében megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek