Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-88

142 Az országgyűlés képviselőházának tudomásom. Ezeknek mindenesetre utána nézek. A szükségadónál volt bizonyos preferenciális kezelés, de, úgy tudom, hogy a házadópótlékra nézve ez a rendelkezés nem ment ki. Ami, már most a Speyer-kolcsönök kamatait illeti, reggeli beszédemben rámutattam arra, hogy ezeknek a városokat terhelő külföldi kölcsönöknek a kérdése csak az államhitelek kérdésével együttesen lesz rendezhető. A tárgyalások ebben az irányban folyamatban vannak. Előbb itt kardinális rendelkezésre kilátás nincs, mert külön ezt a kérdést nem lehet elintézni. (Eckhardt Tibor: Legalább ne tessék szorítani őket.) Kérem, szorítani kell őket, mert a hitelezőnek olyan jogai vannak, amelyeknek nemérvényesítése nemcsak az állam közhitelét rontaná le teljesen, hanem a városokra nézve is katasztrofálissá válna. Ami a községi alkalmazottak segélyezési alapját illeti, az rendesen funkcionál, megkapja a maga dotációját, a pénzügyminisztériumtól negyedévenként dotáltatnak belőle a községek, abban a mértékben, amint azt a községek jövedelmének felpótlékolása szükségessé teszi. Ezenfelül ez az alap szolgál arra, hogy a községek mai nehéz helyzetében a községi alkalmazottak fizetéseire időnként segítség nyujtassék. Legutoljára április elsején az összes jegyzők fizetését minden községben kiutaltam, úgyhogy ma visszamenőleg hátralék nincsen, Természetesen — mint reggel is, úgy most is hangsúlyozom, — nincsen mód reá, hogy a községeknek és általában az autonómiáknak mai helyzetén radikálisan segíteni tudjak, mert azok a pénzeszközök, amelyek ehhez szükségesek volnának, az államnak nem állanak rendelkezésére. Itt egészséges állapotot csak akkor lehet teremteni, ha olyan helyzetet lehet létrehozni, hogy az autonómiák csökkentett költségvetési kiadásaikat saját bevételeikből tudják fedezni. Ez nagyon hosszadalmas procedura lesz, csak nagyon radikális leépítés következménye lesz, mert hiszen azzal tisztában vagyunk, hogy az adóterheket az autonómiáknál sem lehet fokozni, sőt arra kell törekedni, hogy azok csökkentessenek. Addig, amíg ez nem következik be, nem tudok radikális rendezésről gondoskodni és nem marad más hátra, mint hogy ilyen segítség útján, ameddig az államháztartás helyzete megengedi, siessenek a városok és községek segítségére. Ezeket kívántam megjegyezni. Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! E felett a kérdés felett nem lehet olyan egyszerűen napirendre térni, hiszen a vidéki városok helyzete katasztrofális. Utalok Miskolc helyzetére. De Magyarországon van tíz törvényhatósági város és 45 megyei város, és a legtöbb ezekben a Speyer-kölesönökben részesült az előző rendszer jóindulata és rábeszélése folytán. Vannak vidéki városok, mint kimutattam, amelyeknél a kamatszolgáltatások az egész költségvetésnek igen tekintélyes hányadát teszik ki, pl. Miskolcon az egész költségvetés 28%-át, Debrecenben pedig szintén majdnem 30%-át teszik ki. A városok ilyen nagy kamatterheket nem tudnak ma fizetni anélkül, hogy meg ne álljon egész gépezetük. Én tehát azt hiszem, hogy tulajdonképen a belügyminiszter úrnak sietünk a segítségére akkor, amikor hangot adunk ennek, hiszen nagyon jól tudom, hogy a belügyminiszter úr akármennyire is akarja, nem képes ezen a helyzeten segíteni, hanem a belügyminiszter 88. ülése 1932 május 20-án, pénteken. úrnak a pénzügyminiszterrel és az egész kormánnyal kell összeköttetésbe lépnie, hogy ezt az eléggé súlyos kérdést elintézze. De éppen azért, miután olyan katasztrofális a helyzet és miután vannak vidéki városok, ahol a hivatalnokok nem kapnak fizetést és vannak vidéki városok, ahol^ egészen megáll a kommuuítás élete, s miután Eassay Károly igen t. barátom már az általános vitánál tett egy indítványt az állami kamatterhek fizetésére vonatkozólag, amint az állam nem tudja ma a kamatterheket viselni, az állam sorsát osszák a városok is. A vidéki városoknál ugyanennek kell történnie, • egy generális rendezés-lek, amelynek kapcsán a vidéki városok felszabadulnak az alól a rettenetes teher alól, amely most nyomja őket. Azt hiszem tehát, hogy a mélyen t. bel- s ügy miniszter úr csak rokonszenvesen fogadhatja felszólalásainkat ebben az irányban, mert ezek támasztékul szolgálhatnak neki a pénzügyminiszternél és a kormánnyal a vidéki városok helyzetét illetőleg. Ami már most azokat a kérdéseket if'cti, amelyeket t. képviselőtársaim a gyülekezési és egyesülési jog köréből szóvá tettek, azt kérdezem én a belügyminiszter úrtól, mikor fogja & statáriumot megszüntetni? Ez a rövid kér, désem hozzá, tessék erre válaszolni. (Mojzes János: Majd ha elmegy, akkor megszűnik.) Mi az értelme annak, hogy itt ma még mindig alkalmazzák a statáriumot és a gyűlés tilalmi rendelkezést ilyen módon hajtják végre?* (Mojzes János: A népgyűlésen vonatokat szoktak robbantani.) Azt kérdezem a belügyminiszter úrtól, mi a célja annak, hogy Magyarország politikai vérkeringését meg akarják állítani éppen ezekben a nehéz időkben?. Azt hiszem, hogy éppen a gyűlések tartásának joga alkalmas arra, hogy a szenvedélyeket levezesse, hogy a földalatti munkát megállítsa, csak az eltiltás, amikor a polgárok a maguk természetadta jogaikkal nem élhetnek, kelt elkeseredést, olyan hangulatot, amely nem lehet kellemes. Annak, aki a törvényeket tiszteli, aki egészséges polgári közszellem kifejlődését akarja, akarnia kell a gyűlések megengedését is, hadd panaszkodjék ott a polgár, hadd mondja el jajkiáltásait, hadd adja elő mindenféle sirámait. Ott a gyűléseken törvényesen folyjék el minden és ez sokkal helyesebb, mintha kiszorulnak az ülésteremből és földalaTti suttogásokká, elkeseredett szenvedélyekké és indulatokká fokozódnak a panaszok. Kérdem tehát at. belügyminiszter urat, mi a célja^ és oka ennek a gyűléstilalomnak, miért tiltják be a gyűléseket, miért engedélyezik olyan módon, hogy az ellenzék szervezkedése gyakran komikusan folyik? Hiszen a múltkor Szegeden, mint színész jelentem meg Rassay t. barátom beszámolóján, de beszélnem nem volt szabad, csak megmutattak bennünket, hogy ez így néz ki, reánk mutattak, ellenben szájunkat nem volt szabad kinyitni. Ez mélyen megalázó és magával az állampolgári joggal, a szólásszabadság eszméjével ellentétben áll. (Main Ferenc: Beszélhetsz jó vitéz.) Tessék ennek véget vetni, tessék a szabadságjogokat biztosítani. Ebből semmiféle baj nem lehet. Mi is azt akarjuk, hogy a polgárságot felvilágosítsuk, megszervezzük, de nem egyoldalúan, ilyen hivatali meghívókkal, mint amilyenekkel az előbb Kéthly Anna képviselőtársunk mulattatott bennünket, amikor a főszolgabíró egy egységespárti képviselő gyűlésére hivatalból hívja meg az embereket. Ezeknek a hivatalból való pártalakításoknak