Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-88

Az országgyűlés képviselőházának 8 fogunk tudni mindenkit kielégíteni, az bizo­nyos! — Magyar Pál: A polgárságot kell ki­elégíteni! — Wolff Károly: Azt tekintetbe­vesszük! — Bródy Ernő: Az iparosok és a kereskedők is élni akarnak, joguk van élni! — Wolff Károly: Az idegen nagytőkét nem ve­hetjük tekintetbe! — Sándor Pál: Hol van itt idegen nagytőke 1 ? Az már mind kivonult!) Elnök (csenget): A képviselő urakat ké­rem, hogy maradjanak csendben. (Bródy Ernő: Az iparosok és kereskedők is élni akarnak! — Zsindely Ferenc: Más sem akar meghalni! — Bródy Ernő: Az ő pénzükön konkurrenciát csinálnak nekik! — Zsindely Ferenc: Azt a szociáldemokratapártnak kell mondania, nem nekünk!) vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter: T. Képviselőház! Legyen szabad még két kérdésre kitérnem, amelyet Petrovácz Gyula t. képviselőtársam említett fel, (Hall­juk! Halljuk!) A képviselő úr a 6-os albizott­ságot, amely az idén a székesfőváros költség­vetésének, revíziójánál közreműködött és sze­repet játszott, törvénytelen szervnek minősí­tette. (Gr. Esterházy Móric: Törvénytelen? Nem párthatározat!) Kénytelen vagyok itt hangsúlyozni azt, hogy ennek a szervnek a működése a fővárossal szemben is teljesen törvényes, ennélfogva kénytelen vagyok ezt a megállapítást visszautasítani. (Helyeslés a jobb­oldalon és a középen. — Zaj. — Elnök csenget.) A másik kérdés, amit szintén Petrovácz t. képviselő úr vetett fel, a fővárosnak az állammal szemben fenálló követelésére vonatko­zik. (Halljuk! Halljuk!) ö itt egy listát olva­sott fel, amely szerint az állam 11 millió pen­gővel tartozik a fővárosnak. En ennek a listá­nak a helyességét momentán nem tudom a többi tárcákra nézve kontrollálni, a belügyi tárcára nézve azonban a helyzet a következő­képpen áll. Petrovácz Gyula t. képviselő úr szerint a belügyi tárca 1,031,000 pengővel tar­tozik a fővárosnak a képviselői választói név­jegyzék összeállítása körül felmerült költsé­gek megtérítése címén. Tény, hogy a főváros évenként többet igé­nyelt, mint amennyit a belügyminisztérium megfizetett, mert hiszen bizonyos összegeket minden esztendőben fizetett. A főváros azon­ban lényegesen többet igényelt és ezekből a differenciákból nem egészen ilyen összegű, ha­nem körülbelül r 800.000 pengőnyi differencia, (Friedrich István: Szaldó!) mondjuk szaldó származik. Ebben a tekintetben vita áll fenn a főváros és a minisztérium között. A minisz­térium a maga . álláspontját arra alapítja, hogy a választójogi törvény alapján kiadott rendelet megszabja ezeknek a költségeknek azt a körét, amelyet a kormány megtéríteni köte­les, a többit nem köteles megtéríteni. Viszont a főváros az összes költségeket, többek közt az összeíróküldöttségek élelmezési költségeit és hasonlókat követel az államtól. így áll ez a dolog. Mindenesetre azon leszek, hogy ez a kér­dés egyszer végleg lekerüljön a napirendről. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogyha a főváros az államnak szemére hányja, hogy mennyivel tartozik neki, akkor a főváros a maga portáján is rendet csináljon ebben a te­kintetben, mert, hogy csak egy tételt emeljek ki, az államrendőrség költségeihez való hozzá­járulás címén a főváros 3,750.000 pengővel tar­tozik az államnak. Azt hiszem, az államnak nem méltánytalan követelése az, hogy a fővá­ros hozzájáruljon bizonyos összeggel az állam­8, ülése 1982 május 20-án, pénteken. . 125 rendőrség fenntartásához, mert hiszen, ha a fő­városnak kellene azt az apparátust fenntar­tani és azt a költséget viselni, amelyet az ál­lamrendőrség jelent, akkor — azt hiszem — lényegesen nagyobb pénzt kellene erre a célra áldoznia. (Wolff Károly közbeszól.) Itt van ' egy másik, szintén nagyon súlyos kérdés a tárcámban, a községek helyzete, (Hall­juk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Ezzel a kérdéssel, azt lehet mondani, miniszterségem első pillanatától fogva nagyon behatóan fog­lalkozom, mert látom a helyzet súlyosságát. Sajnos, nem állott és nem áll módomban — ezt őszintén be kell vallanom — kardinális megoldást találni és a községeket olyan hely­zetbe hozni, hogy háztartásukat minden fenn­akadás nélkül vihessék, mert ennek a kérdés­j nek megoldása legalább is hosszú átmeneti időre olyan áldozatot kívánna az államkincs­tártól, amelyet az államkincstár meghozni kép­telen. Ennélfogva kénytelen vagyok ideigle­nes, átmeneti megoldásokkal operálni és leg­alább a legnagyobb bajokat eliminálni akarom. Tekintettel arra, hogy a részletes vitától rablom el az időt, nem akarok hosszasan fog­lalkozni ezekkel a kérdésekkel és röviden esak arra akarok rámutatni, hogy minden eszközt, amelvet az államkincstár rendelkezésemre tud bocsátani, fel akarok és fel fogok hassználni arra, hogy a községek háztartásában mutat­kozó nehézségeket, különösen, ami az alkalma­zottak fizetését illeti, elimináljam (Helyeslés a jobb- és a baloldalon) és elimináljam a vár­megyéknél a nyugdíjasok illetményeinek kér­dését. Sajnos, vármegyéink is olyan helyzetbe jutottak már, hogy a legutóbbi időben képte­lenek voltak a nvugdíjasokat fizetni, úgyhogy itt megint az államkincstár volt kénytelen a maga rendkívül nehéz helyzete ellenére most csak legutóbb egymillió pengővel közbelénni, mert tűrhetetlennek tartja, hogy a nyugdíja­sok a maguk jól megérdemelt nyugdíját meg ne kapják. Most már csak igazán röviden kívánok még a/okkal '•& kérdésekkel foglalkozni, amelyek a vita során felmerültek, nevezetesen és elsősor­'ban költségvetésem egy tételével, amely az árvák és gondnokoltak, a gyámhatóság alatt állók hadikölcsönsegélyezésére vonatkozik, Szemrehányást kaptam azért, mert ezt a té­telt az idei költségvetésben megint kénytelen voltam, a tavalyival szemben, 800.000 pengőről 650,000 pengőre leszállítani. Ez olyan áldozat, amelyet igazán fájó szívvel hoztam meg, de — sajnos — meg kellett hoznom, mert máskép nem tudtuk volna a költségvetést egyensúlyba hozni. Megjegyzem, ne méltóztassék azt hinni, hogy ezzel a leszállítással ezek az igényjogosult hadikölcsöntulajdonosok bármikép is károsul­nának. A helyzet ugyanis az, hogy hivatali elődöm, amikor a hadikölcsönsegélyezés a tör­vényhozás útján rendeztetett, a gyámhatóság kezelése alatt álló hadikölcsönökre nézve amor­tizációs tervet állított be, 10%-os valorizáció •alapján akként, hogy tárcája részére évenként juttatandó összegekkel tíz év alatt fogja 10% erejéig valorizálni ezeket a hadikölcsönöket és az időközi kamatokat 5%-kai mindig meg fogja téríteni. Minthogy a legutóbbi években az államháztartás helyzete itt is restrikciókat követelt, ezt a 10%-os amortizációt át kel­lett állítani hosszabb időre. Ez történt ezidén. Most nem tíz év alatt, hanem tizenkét—tizen­három év alatt fog amortizálódni ez a bizo­nyos hadikölcsönkötvény-tömeg 10%-os •valo­rizációval, de természetesen megmarad az a

Next

/
Thumbnails
Contents