Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-88
Az országgyűlés képviselőházának 8 fogunk tudni mindenkit kielégíteni, az bizonyos! — Magyar Pál: A polgárságot kell kielégíteni! — Wolff Károly: Azt tekintetbevesszük! — Bródy Ernő: Az iparosok és a kereskedők is élni akarnak, joguk van élni! — Wolff Károly: Az idegen nagytőkét nem vehetjük tekintetbe! — Sándor Pál: Hol van itt idegen nagytőke 1 ? Az már mind kivonult!) Elnök (csenget): A képviselő urakat kérem, hogy maradjanak csendben. (Bródy Ernő: Az iparosok és kereskedők is élni akarnak! — Zsindely Ferenc: Más sem akar meghalni! — Bródy Ernő: Az ő pénzükön konkurrenciát csinálnak nekik! — Zsindely Ferenc: Azt a szociáldemokratapártnak kell mondania, nem nekünk!) vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! Legyen szabad még két kérdésre kitérnem, amelyet Petrovácz Gyula t. képviselőtársam említett fel, (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr a 6-os albizottságot, amely az idén a székesfőváros költségvetésének, revíziójánál közreműködött és szerepet játszott, törvénytelen szervnek minősítette. (Gr. Esterházy Móric: Törvénytelen? Nem párthatározat!) Kénytelen vagyok itt hangsúlyozni azt, hogy ennek a szervnek a működése a fővárossal szemben is teljesen törvényes, ennélfogva kénytelen vagyok ezt a megállapítást visszautasítani. (Helyeslés a jobboldalon és a középen. — Zaj. — Elnök csenget.) A másik kérdés, amit szintén Petrovácz t. képviselő úr vetett fel, a fővárosnak az állammal szemben fenálló követelésére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) ö itt egy listát olvasott fel, amely szerint az állam 11 millió pengővel tartozik a fővárosnak. En ennek a listának a helyességét momentán nem tudom a többi tárcákra nézve kontrollálni, a belügyi tárcára nézve azonban a helyzet a következőképpen áll. Petrovácz Gyula t. képviselő úr szerint a belügyi tárca 1,031,000 pengővel tartozik a fővárosnak a képviselői választói névjegyzék összeállítása körül felmerült költségek megtérítése címén. Tény, hogy a főváros évenként többet igényelt, mint amennyit a belügyminisztérium megfizetett, mert hiszen bizonyos összegeket minden esztendőben fizetett. A főváros azonban lényegesen többet igényelt és ezekből a differenciákból nem egészen ilyen összegű, hanem körülbelül r 800.000 pengőnyi differencia, (Friedrich István: Szaldó!) mondjuk szaldó származik. Ebben a tekintetben vita áll fenn a főváros és a minisztérium között. A minisztérium a maga . álláspontját arra alapítja, hogy a választójogi törvény alapján kiadott rendelet megszabja ezeknek a költségeknek azt a körét, amelyet a kormány megtéríteni köteles, a többit nem köteles megtéríteni. Viszont a főváros az összes költségeket, többek közt az összeíróküldöttségek élelmezési költségeit és hasonlókat követel az államtól. így áll ez a dolog. Mindenesetre azon leszek, hogy ez a kérdés egyszer végleg lekerüljön a napirendről. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogyha a főváros az államnak szemére hányja, hogy mennyivel tartozik neki, akkor a főváros a maga portáján is rendet csináljon ebben a tekintetben, mert, hogy csak egy tételt emeljek ki, az államrendőrség költségeihez való hozzájárulás címén a főváros 3,750.000 pengővel tartozik az államnak. Azt hiszem, az államnak nem méltánytalan követelése az, hogy a főváros hozzájáruljon bizonyos összeggel az állam8, ülése 1982 május 20-án, pénteken. . 125 rendőrség fenntartásához, mert hiszen, ha a fővárosnak kellene azt az apparátust fenntartani és azt a költséget viselni, amelyet az államrendőrség jelent, akkor — azt hiszem — lényegesen nagyobb pénzt kellene erre a célra áldoznia. (Wolff Károly közbeszól.) Itt van ' egy másik, szintén nagyon súlyos kérdés a tárcámban, a községek helyzete, (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Ezzel a kérdéssel, azt lehet mondani, miniszterségem első pillanatától fogva nagyon behatóan foglalkozom, mert látom a helyzet súlyosságát. Sajnos, nem állott és nem áll módomban — ezt őszintén be kell vallanom — kardinális megoldást találni és a községeket olyan helyzetbe hozni, hogy háztartásukat minden fennakadás nélkül vihessék, mert ennek a kérdésj nek megoldása legalább is hosszú átmeneti időre olyan áldozatot kívánna az államkincstártól, amelyet az államkincstár meghozni képtelen. Ennélfogva kénytelen vagyok ideiglenes, átmeneti megoldásokkal operálni és legalább a legnagyobb bajokat eliminálni akarom. Tekintettel arra, hogy a részletes vitától rablom el az időt, nem akarok hosszasan foglalkozni ezekkel a kérdésekkel és röviden esak arra akarok rámutatni, hogy minden eszközt, amelvet az államkincstár rendelkezésemre tud bocsátani, fel akarok és fel fogok hassználni arra, hogy a községek háztartásában mutatkozó nehézségeket, különösen, ami az alkalmazottak fizetését illeti, elimináljam (Helyeslés a jobb- és a baloldalon) és elimináljam a vármegyéknél a nyugdíjasok illetményeinek kérdését. Sajnos, vármegyéink is olyan helyzetbe jutottak már, hogy a legutóbbi időben képtelenek voltak a nvugdíjasokat fizetni, úgyhogy itt megint az államkincstár volt kénytelen a maga rendkívül nehéz helyzete ellenére most csak legutóbb egymillió pengővel közbelénni, mert tűrhetetlennek tartja, hogy a nyugdíjasok a maguk jól megérdemelt nyugdíját meg ne kapják. Most már csak igazán röviden kívánok még a/okkal '•& kérdésekkel foglalkozni, amelyek a vita során felmerültek, nevezetesen és elsősor'ban költségvetésem egy tételével, amely az árvák és gondnokoltak, a gyámhatóság alatt állók hadikölcsönsegélyezésére vonatkozik, Szemrehányást kaptam azért, mert ezt a tételt az idei költségvetésben megint kénytelen voltam, a tavalyival szemben, 800.000 pengőről 650,000 pengőre leszállítani. Ez olyan áldozat, amelyet igazán fájó szívvel hoztam meg, de — sajnos — meg kellett hoznom, mert máskép nem tudtuk volna a költségvetést egyensúlyba hozni. Megjegyzem, ne méltóztassék azt hinni, hogy ezzel a leszállítással ezek az igényjogosult hadikölcsöntulajdonosok bármikép is károsulnának. A helyzet ugyanis az, hogy hivatali elődöm, amikor a hadikölcsönsegélyezés a törvényhozás útján rendeztetett, a gyámhatóság kezelése alatt álló hadikölcsönökre nézve amortizációs tervet állított be, 10%-os valorizáció •alapján akként, hogy tárcája részére évenként juttatandó összegekkel tíz év alatt fogja 10% erejéig valorizálni ezeket a hadikölcsönöket és az időközi kamatokat 5%-kai mindig meg fogja téríteni. Minthogy a legutóbbi években az államháztartás helyzete itt is restrikciókat követelt, ezt a 10%-os amortizációt át kellett állítani hosszabb időre. Ez történt ezidén. Most nem tíz év alatt, hanem tizenkét—tizenhárom év alatt fog amortizálódni ez a bizonyos hadikölcsönkötvény-tömeg 10%-os •valorizációval, de természetesen megmarad az a
