Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

Az országgyűlés képviselőházának 80, meg kell ismerniük» — rövid lesz az én citátumom, idézetem — «nemcsak azért, hogy felgerjessze az adózásnak a szükségét az emberekben,» — nahát ezt nemigen kell gerjeszteni, mert hát az adóhivatali közegek eléggé gerjesztgetik (Derültség.) — «hanem azért is, hogy meggyőződhessék minden adózó az ő adójának hovafordításáról és tájékozva legyen arról is, mit, mikor, mennyit és miért lehet tőle követelni. 1930-ban» — egy pillanatnyi türelmet és figyelmet kérek (Felkiáltások jobb felől: Van!) —- «49 adónem» — mostmár több van, mert az adók száma bizonyos vonatkozásban emelkedett, úgyhogy 63 van — «és adótermészetü közszolgáltatás volt. A ma — 1930-ban — «érvényes» pénzügyi szabályok 70 adótörvényben és 150 adórendeletben, összeállításban vannak szabályozva». Azóta már ez a szám is emelkedett. Most kérdezem, t. Képviselőház, kérdeztem két pénzügyminiszter úrtól, kérdezem a harmadiktól, a jelenlegitől is, hogy az az ember, az a szegény adófizető ebben az országban hogyan ismerje ezeket? Hiszen a törvényeket minden államban azért hozzák, hogy az adózó polgárok, az állampolgárok azokat ismerjék, (Ügy van! Ügy van!) azokhoz igazodjanak, azokat át ne hágják, meg ne szegjék. Es a legfontosabb törvényeket, az államfenntartó adófizető polgároknak zsebét érintő adótörvényeket ki ismeri? Ki ismeri azt a 49-fé'le adónemet, azt a 75 adótörvényt, azt a 150 adóügyi utasítást, rendeletet? (Létay Ernő: Ha csak annyi volna!) Ki ismeri ebben az országban? Megmondottam már, hogy az angoloknak világhírű imperialista írója, Kipling «Dzsungel» című könyvét nem a kelétindiai őserdőkben, dzsungelekben, ősrengetegekben való bolyongása következtében írta meg, hanem betévedett a magyar adóügyi rendeleteknek őserdejébe, ott eltévedt, egy expedíció, egy küldöttség ment utána, most is keresik, (Derültség. — Zaj a szélsőbaloldalon.) En arj-a kérem a mélyen t- pénzügyminiszter urat, hogy kegyeskedjék világosságot teremteni az adóügyi eljárásnak, az adókivetésnek ős, irdatlan rengetegében, hogy az a szegény állampolgár megismerhesse ezeket. Fráter Jenő t. barátom azt mondja, hogy ha tőle függene, megcsinálná egy-két szóval, mert kiadná a rendeletet, hogy legyen és meglenne, (Egy hang jobbfelől: Katonásan!) mert ő vitéz hadvezéri módon intézné el ezt a kérdést. Es ezt tényleg katonásan kellene elintézni, mert különben annyi igazságtalanság, annyi jóhiszemű tévedés, annyi jogos panasz gyűlemlik össze az adófizető polgároknak lelkében, hogy ez a közhangulatot, a közsizeilemet megmérgezi. Itt mindjárt kérnem kell a t. pénzügyminiszter urat, a mélyen t. kormányt és a mélyen t. kormánynak mindannyiunk szerencséjére jelenlévő egyik igen kiváló képviselőjét, a vallásos közoktatásügyi miniszter urat {Éljenzés jobb felől.) a következőkre. (Halljuk! Halljuk!) En a jelenlegi költségvetésnek egy-két fontos tételét szeretném megváltoztam. Tudniillik az elmúlt évi költségvetés — fejből mondom csak — 19 milliót fordított a hadigondozás szent céljaira. Ezt nem lett volna szabad leszállítani, (Kakovszky Tibor: Ez igaz!) mert ezt kérik csak a háború legsajnálatraméltóbb áldozatai... (Létay Ernő: Nincs leszállítva!) Igenis, 17 millióra, tehát két millióval le van szállítva! Itt van a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, vagy röviden a Honsz.-nak emlékirata, hogy amit ülése 1932 május 7-én, szombaton. 83 az elhalt hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák eddigi illetményeiből megtakarított a kormány, nem fordítja a megrogy átkozott, 1 megkevesbedett áldozatok illetményeinek növeI lésére, javítására, hanem más célra fordítja. Amit tehát Müller Antal t. barátom mondott, amit minden oldalról sürgetünk, amit nekem 1 megígért a megdicsőült Vass miniszter úr, egy ; interpellációmra megígért az ő utóda, Ernszt igen t. akkori népjóléti miniszter úr, azt kérem i a pénzügyminiszter úrtól, azt kérem attól a mii niszter úrtól, akinek hatáskörébe fognak utalJ tatni a hadigondozottak ügyei, hogy a nemzetnek ezt az igazán becsületbevágó kötelességét méltóztassék végre-valahára teljesíteni. JMem egy-két pengőkkel igyekezzünk (Kabók Lajos: Ne tőlünk követelje ezt!) az apjukat vesztett szerencsétlen hadiárvák könnyeit felszárítani, és ne öt pengőket adjunk oda koldusalamizsnaként a hadiözvegyeknek, hanem azt a két milliót vissza kell állítani a tavalyi nívóra és avval kell ellátni a hadigondozottakat, abból kell ülőteremteni a hadigondozottak illetményeit. (Kabók Lajos: Csupa frázis! Ott vannak a pártban, miért nem adják meg? — Simon András: De megadja, nem érti? — Kelemen Kornél: Megadjuk! — Zaj. — Elnök csenget.) Hogy t. hallgatóimnak és barátaimnak az irodalom iránti eleven érzékét és kívánságát is kielégítsem, fájdalom, amikor a hadigondozottakról beszélek, mindig eszembe jut Arany János Kolduséneke. De amikor hadirokkantat látok koldulni, mert még ma is látok ilyent, amikor szakadozott, rongyos ruhában jön hozzám egy hadiözvegy, akinek sohasem apadnak el, sohasem száradnak fel a könnyei, eszembe jut a biblia mondása, (Malasits Géza: Halljuk a költőt!), hogy «Tekintsetek rám és lássátok meg, van-e olyan nagy bánat, mint az én bánatom!» .(Kabók Lajos: Miért nem adnak a költségvetésben többet? — Fráter Jenő: Hogy lehet ilyen beszédbe beleszólni? — Zaj.) Amikor hadirokkantakra, sebesültekre, bénákra gondolok, eszembe jutnak Petőfi Sándornak 1848-ban a béna (honvédekről mondott szavai: «Ha megtérnek csonkán a csatából, Koldusbotot ád a haza nékik, S ha elesnek, a felejtés árja Foly sírjukon s neveiken végig. De ők azért nekimennek bátran Az ellenség kardjának, tüzének Tiszteljétek a közkatonákat.» (Fráter Jenő (a szélsőbalodul felé): Mit szólI maik ehhez? — Kabók Lajos: Megint egy jó j rigmus! — Propper Sándor: Tábornok korában ; jobb lett volna jobban tisztelni a közkatoná' kat! — Simon András: Tiszteli, legyen nyu1 godt! — Zaj. — Elnök csenget.) | Második kérésem előterjesztésénél az or, szag gazdasági életét nagyon is érintő kérdésre hívom fel az igen t- kormány és a t. : Kiélpviselőihiáz figyelmet. (Halljuk! Halljuk! \ jobbfelől.) Az ország gazdasági vérkeringése t a Magyar Államvasutak műkökiésének sikerén, j vagy eredménytelenségén fordul meg. (Ügy ( van! jobbfelől.) Magam is azon az álláspon, ton vagyok, hogy ha nem akarunk minden életet megölni ebben az országban, akkor | már egy fillérrel sem szabad csökkentenünk az összes közalkalmazottak illetményeit. (Ügy , van! jobbfelől.) Ha szükség lesz rá, majd megmondom, hogyan pótoljuk ki a hiányt (Kabók | Lajos: Már eddig sem lett volna szabad!) Nem ! vizet prédikálok és bort iszom, én bort prédi-