Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

82 Az országgyűlés képviselőházának <* let mandátumát semmisítette meg választási visszaélések címén, a többit nem támadták meg, ezért a közigazgatási bíróság nem semmisíthette meg azokat. A peticionális eljárás is drága mulatság. Amely kerületekben nem mehettek el jogot keresni a közigazgatási bírósághoz, ott természetesen a közigazgatási biróság nem tehetett igazságot, de ahol elmentek oda, ott majdnem minden esetben mandátummegsemmisités volt a következmény. Demokratizálni kell tehát a parlamentet, mert ez az alfája és ómegája nemcsak a kibontakozásnak, hanem az elindulásnak is. Akkor lehet együtt dolgoznunk, és talán kell majd együtt dolgoz-, nunk az ország megmentésén és felvirágoztatásán, de az nem lehet, hogy egyik fél kezében korbács legyen, amelyet állandóan suhintásra tart a kezében, a másik félnek keze pedig le legyen kötve, szája be legyen kötve, bilincsek legyenek rajta. Ilyen módon sem koncentrációról, sem treuga Dei-ről komolyan beszélni nem lehet. (Simon András: Hát ne beszéljünk róla! — Zaj.) Károlyi Gyula miniszterelnök eddig egy ilyen szerepre — sajnos — alkalmatlannak mutatkozott, Jüethlen István voit miniszterelnök tíz év alatt tette magát alkalmatlanná és méltatlanná egy ilyen szerepre, a mi felfogásunk szerint. (Zaj és eUenmondások a jobboldalon.) Bethlen István gróf volt miniszterelnöknek a vádlottak pacgán van a neiye a mi felfogásunk szerint, nem pedig a fórumon. (Úgy van! Ügy van! a szeisőoaioidaion. — Zaj a jobooidalon. — Farkas István: Két éven belül odakerül.! — Kelemen Kornél: Nem kell fenyegetődzni! Tessék az indítványt benyújtani, majd letárgyaljuk! — Zaj!) T. Ház! Miután Károlyi Gyula kormányában eddigi teljesítményei és programmtialansága alapján nem tudok megbízni s még kevésbbé tudnék megbízni egy -betnien redivivusban, miután alapjában véve beteg a magyar pariament, s miután szerintünk csaK egy egészséges parlament termelhet ki magából egy komoly, egészséges kormányzatot, mindezek alapján én ennek a kormánynak és ennek a rendszernek a költségvetését nem szavazom meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök; Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Képviselőház! (Kabók Lajos: Mi lesz most?) Az lesz, hogy el fogom monaani gondolataimat, ha meg méltóztatnak türelemmel hallgatni. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon örülök annak, hogy a hétvégi pihenő napján, amit az úgynevezett művelt nyugat nyelvén week-endnek, régi jó magyar nyelven pedig sáb esznek szoktak nevezni (Derültség. — Kabók Lajos: Magyarul!) — megmondottam: iiétvégi pihenő, (Kabók Lajos: Mi az, a hitközség tagja?) viszont nem akarok ezzel a népies kifejezéssel felekezeti ellentéteket támasztani ebben a tiszteletreméltó gyülekezetben, de egy kis türelmet és egy kis csendet kérek, mert nagyon komoly dologról van szó — mondom, én cs>ak örömömnek akartam kifejezést adni azért, hogy ilyen délutáni órákban és ilyen szép napsütéses májusi délután ekkora az érdeklődés a parlamentben, az országgyűlés képviselőházában, amit bizonyít az, hogy előttem szóló képviselőtársam beszéde roppant élénk közbeszólások pergőtüzében folyt le. A régi hagyományos szokások azt hoznák magukkal, hogy a felszólaló képviselő az előtte 0. ülése 1932 május 7-én, szombaton. elhangzott beszéddel foglalkozzék. Legnagyobb készséggel eleget tennék a hagyományoknak, azonban az igen t. előttem szólott képviselőtársam mindenről beszélt, csak a költségvetésről nem, és az elmúlt idők történetét olyan távlatban, olyan szempontból, olvan megvilágításban állította be, amely az ő világnézetének, az ő és pártja pártállásának megfelel, ami azonban teljesen nélkülözi úgy a történeti igazságot, mint a tárgyilagosságot. Hogy a tárgyilagosságot nélkülözi, azt megértem, mert elfogultak vagyunk a jelen korral szemben mi, szerencsétlen nemzedék. (Propper Sándor: Beszéljen egyesszámban!) Mindenki elfogult saját korának eseményeivel és az események intézőivel szemben. En őt erre a térre nem követem. Méltóztassék nekem azért megbocsátani, hogy én a költségvetéssel kapcsolatban az adózással akarok foglalkozni. (Kabók Lajos: Kire emeli poharát, mondja meg! — Zaj. — Elnök csenget.) Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy én a magyar közélet templomában vagyok, ha poharat akar emelni képviselőtársam, akkor menjen az ő szakszervezeti kocsmájába. (Fráter Jenő: Menjen Vanczák kocsmájába!) Ezért arra kérem a t. barátaimat, ne tiszteljenek meg azzal, hogy közbeszólásokkal igyekezzenek beszédemet fűszerezni, mint előttem felszólalt t. képviselőtársam beszédét, mert akkor elmondandóimra nem marad elég idő. Különben a nagy megtiszteltetést végtelen hálával köszönöm. A költségvetés alkalmával ínég mindig felszólaltam. Rövid politikai pályámon öt év óta tart ez a kötelesség. Minden évben fel szoktam szólalni a költségvetésnél, nem azért, hogy a szót szaporítsam, mert sok beszédnek rendszerint kevés a hallgatója, és a sok okos eszme, gondolat, indítvány annyira összekeveredik a hosszú beszédek alatt a hallgatók fejében, hogy nem is ismerik ki magukat. En tehát foglalkozom az adókkal, mégpedig a magyar adózás rendszerével, és miután szerencsém van magam előtt látni Kelemen Kornél t. barátomat, aki az adóhivatali, a pénzügyigazgatási tisztviselőkre vonatkozólag imondott bizonyos megállapításokat és bizonyos 'helytelenségeket hozott fel, erre isi ki kell térnem. Nem akarom védelmezni a magyar pénzügyi tisztviselői kart, csak azt mondom, hogy a magyar pénzügyi tisztviselői kar — amelynek vállaira a legnehezebb feladat hárul, kivetni és beszedni az ladót, mert adót fizetni a magyar soha sem szeretett, 48 előtt nem kellett fizetni, később pedig nem szerettek fizetni, (Mai a sits Géza: Pláne a gazdagja nem szeretett adót fizetni, a szegénynek muszáj volt!) — hivatásának magaslatán áll, bár ilyen eseteket én is tudok előhozni, mint Kelemen Kornél t- barátom,. Többek között megetmilítem, hogy amikor egy szegény válás ztómmak elintézetlenül heverő adópanaszát egy udvarias kérőlevélben megsürgettem, kaptam is rá választ: nyolcpengős leletet kaptam, mert levelemre nem tettem bélyeget, és az az illetékes túlbuzgó tisztviselő ezt a levelet kérvénynek, sürgetésnek tekintette. (Malasits Géza: Igaza is volt! — Halljuk! Halljuk! jabbfelől.) Ötször hívtam fel még Bud pénzügyminisztersége korában az ő figyelmét, felhívtam utódjának, Wekerle akkori pénzügyminiszter úrnak figyelmét is és felhívom a mostani igen t. pénzügyminiszter úr figyelmét is a következőkre. Az Adó- és Vámügyi Évkönyvnek — olyan hivatalos jellegű könyv, munka ez — 1931. évi folyamában a következőket olvasom (olvassa): «A pénzügyi törvényeket, elsősorban az adótörvényeket az adózó polgároknak