Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

70 Az országgyűlés képviselőházának 80. ülése 1932 május 7-én, szombaton. sok azt állítják, hogy a jóminőséigű északiamerikai importbúza árához viszonyítva és ezzel szeimibeállítva, ha preferenciálisan kezelik a magyar búzát, elméletileg megvan ia preferencia kihasználásának lehetősége. Az ebben a tekintetben fennforgó bizonytalanság oka az, hogy a kereskedlelem és a tőzsde még nem tudott kaikul atív alapon felkészülni a preferencia mérlegelésére. A kereskedelem teljesen tájékozatlan abban a tekintetben, hogy a vámelőnyök technikailag miként jutnak a kereskedőhöz, ha életbelépnek is. Senki sem tudja, hogy ezek a szóbanforgó preferenciák azt jelentik-e, hogy az exportőr egyszerűen a kisebbített vámot fizeti, vagy pedig a vámtérítés rendszere fog életbelépni és hogy^ itt a térítés közvetlenül, vagy az állam közvetítésével fog-e megtörténni. Mert ez utóbbi esetben az osztrák vámtérítés körül szerzett tapasztalatok mellett a gabonakereskedő aligha kalkulálna a terme löknek fizetett árakban való térítést. Igen kívánatosnak tartom éppen a preferenciák kihasználása érdekében, hogy a kormány mielőbb tájékoztassa a kereskedelmet, főleg* abban a tekintetben, hogy miképen jut a preferenciához, mert amíg ezt nem tudja, nem is tud kalkulálni. A második előfeltétel, amelyet az egyoldalú preferenciák alkalmazása tekintetében fel kell állítanunk, az, hogy azok az előnyök, amelyekkel mi exportunkat lehetővé akarjuk tenni, ne tisztán csak a gabonára szóljanak. A bukaresti agrárkonferencia határozatai csak a búza tekintetében mondották ki kívánatosnak, hogy a fogyasztóállamok nekünk egyoldalú preferenciát adjanak. Nem hiszem, hogy akadna valaki ebben a képviselőházban, aki azon a véleményen volna, hogy egyedül csak a búzának adott preferenciával azt a válságot, amelyben mezőgazdaságunk szenved, meg lehetne oldani. Azért sem hiszem ezt, mert hiszen a tavalyi szerződésben is vannak intézkedések, amelyek állatfeleslegünk kivitelét akarták biztosítani. Sajnos, ezek elégtelenek voltak. Fájdalom, nagyon szkeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy az állatkivitel tekintetében ezen az úton valami nagyon nagy javulást el lehessen érni. A harmadik előfeltétel, amelyet az egyoldalú preferenciák alkalmazása esetén fel kell állítanunk, az, hogy ezek hosszabb időre legyenek biztosítva, ne legyenek rövid idő, egykét esztendő múlva megváltoztathatók. Ezek mellett az előfeltételek mellett a magam részéről teljesen diskutábilisnak tartom azt az álláspontot, hogy az egyoldalú preferenciák alkalmazása útján is hozzá tudunk jutni ahhoz, hogy mezőgazdasági válságunkból kikerüljünk, vagy hogy az a válság legalább is enyhüljön. Sajnos, azonban ennek a rendszernek bizonyos súlyos hibái vannak, és kénytelen vagyok ezekre teljes őszinteséggel rámutatni. Az egyoldalú preferenciális rendszernek egyik hibáját abban látom, hogy az tisztán mechanikus gyógyszer. A szerződés lejártával, amelyben ezek a preferenciák meg vannak állapítva, ezek a preferenciák hirtelen, egyik esztendőről a másikra megvonhatok. Olyan szerves kapcsolatok, amelyek a fejlődés folyamán talán mind szorosabbá váló kölcsönös érdekek erejével maradandóvá tehetnék annak a válságnak megoldását, amelyben most szenvedünk, ezen az úton nem hozhatók létre. Ebből azután az a másik baj következik, hogy igen súlyos függőségi viszonyokba kerülünk idegen államoktól, azoktól az államoktól, amelyek nekünk ezeket az egyoldalú preferenciákat koncedálják. A kedvezmény megvonásával való fenyegetéssel mindent ki fognak tudni erőszakolni tőlünk, mert különben újból belekerülünk abba a válságba, amelyben most szenvedünk. En, aki külpolitikánknak főfeladatát mégis öncélúságunknak annyira-amenynyire lehetséges megóvásában látom, (Helyeslés.) külpolitikailag is aggályosnak tartom ezt a helyzetet, amely ebben az esetben kialakult. Harmadik hibáját ennek az egyoldalú preferenciális rendszernek abban látom, hogy ennek van egy bizonyos kiegészítő része, amely a mi szempontunkból aggályos. Bethlen István gróf, igen t. képviselőtársam beszédében utalt arra, hogy nekünk mezőgazdasági tekintetben, Ausztriának pedig — amely szintén szükséget szenved — ipari tekintetben kell a megélhetést egyoldalú preferenciák nyújtása útján lehetővé tenni. En ezt a magam részéről a mi iparunk szempontjából rendkívül veszedelmes dolognak tartom. Ha az osztrák iparnak adott vámelőnyöket Németország, Olaszország és a nyugati államok adják, akkor nekünk ebben a tekintetben nem lehet semmiféle kifogásunk, viszont Ausztriának ebből igen kevés előnye is volna. Ha azonban arról van szó, hogy az osztrák iparnak azok az ipari fogyasztási területek adjanak vámelőnyöket, amelyek a mi saját magyar iparunknak is egyetlen exportpiacai, szóval ha Jugoszláviáról és Romániáról is szó van, és ha ezektől is kívánják, hogy azok egyoldalú preferenciákkal mozdítsák elő az osztrák ipari behozatalt, akkor ez a magyar iparnak tökéletes vesztét, katasztrófáját jelenti, mert ha az osztrák iparnak kisebb vámokat kellene fizetnie ebben a két államban, mint Magyarországnak, akkor a magyar ipar erről a két területről, egyedüli exportpiacairól, ahová most komoly exporttal bírunk, ki volna zárva. Negyedik hibáját ennek a rendszernek, szembeállítva azt a konstruktív megoldásokkal, abban látom, hogy nézetem szerint nem nagyon valószínű, hogy a mi pénzügyi és hitelválságunk megoldását ezen az úton lényegesen elő lehet mozdítani. Mert hiszen azok a hitelező államok, amelyek bizonyos körülmények között hajlandók Magyarországnak hitelt nyújtani, ezt mindig attól teszik függővé, hogy itt alakuljon ki egy olyan gazdasági rendszer, amely gazdasági rendszer eléggé egészséges ahhoz, hogy reményt nyújthasson abban a tekintetben, hogy a gazdasági élet ki fogja termelni azokat az összegeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy újonnan felvett hitel tőkéjét és kamatszolgáltatását biztosíthassuk. Kötve hiszem, hogy az az egyoldalú preferenciális rendszer, amely márólholnapra megvonható, amely nem teremt itt szerves kapcsolatot, olyan alakulatot fog létrehozni Közép-Európában, amely alakulat felkelti a hitelező államokban azt a bizalmat, hogy ez az ország eleget is fog tehetni az újonnan vállalt kötelezettségeknek, holott konstruktív megoldás esetében, azt hiszem, ez a remény komoly alappal bír. Legyen szabad itt csak közbevetőleg megemlítenem, hogy ha mi egyoldalú preferenciákról beszélünk, ez a kifejezés ne vezesse félre a közvéleményt, amit — sajnos — éppen külföldön nagyon gyakran észlelünk, — abban a tekintetben, mintha itt, mint sokan hiszik, olyan intézkedésekről volna szó, amelyeket a külföldi országok mintegy kegyelemszerűíeg adnak nekünk nyomorunk enyhítésére.