Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

Az országgyűlés képviselőházának 80. jában két csoportra oszlanak. Az egyik csoportba tartoznak azok a javaslatok, amelyek konstruktív és szerves módon akarják megoldani a kérdést abban a formában, hogy több ország kölcsönös vámelőnyök nyújtása által összeállna egymással és így bizonyos mértékig közös érdekkel összekötött gazdasági egésszé válnék. r Ennek a konstruktív, vagy szerves megoldásnak igen sok válfaja van a szerint, hogy két, három, Öt, vagy még több államot fog össze. Tardieu terve, amelyről olyan sok sok szó esett a költségvetési vitában is, az öt dunai államot kombinálja. Fontos és lényeges ismérve ezeknek a konstruktív megoldásoknak az, (hogy az összekapcsolt területen belül minél teljesebb egyensúly keletkezzék a termelés és a fogyasztás közt. Ezzel a konstruktív megoldással szemben vannak azután azok a megoldási módozatok, amelyek bizonyos tekintetben mechanikus módon kívánják megoldani a problémát szükségintézkedésekkel, amelyeket az agrárországok mai nyomasztó helyzete megkövetel és amelyek abban állnának, hogy egyes nagy fogyasztó területek bizonyos mennyiségeket felvennének mezőgazdasági feleslegeinkből, vagy legalábbis ezeknek felvételét megfelelő vámelőnyök nyújtásával biztosítanák a mi részünkre. T. Ház! Ez a két gondolat volt az, amely néhány héttel ezelőtt a nagyhatalmaknak Londonban tartott konferenciáján összecsapott és amely maga után vonta ennek a konferenciának eredménytelen befejezését. A hatalmaknak állásfoglalásába Londonban politikai szempontok játszottak bele igen erősen. Az egyik oldalon az az elgondolás hatott közre, hogy nagyobb gazdasági terület létesítésével megszűnnék a főérv, amelyet Ausztriának Németországiba való beolvadásának szükségessége érdekében felhoznak, a másik oldalon pedig az a politikai szempont hatott közre gazdasági tekintetben, hogy egyes hatalmak a középeurópai terület szétbontott és egymással ellenséges állapotát politikai és gazdasági érdekeik szempontjából előnyösebbnek tartották az olyan megoldásnál, amelyben ezek a,z országok ismét összefognának és külön öncélúságuk tudatára ébrednének. A mi szerencsétlenségünk Magyarországon az» hogy mi a nagyhatalmak e rivalitásának középpontjába kerültünk. (Ügy van! Ügy van!) Megtagadják tőlünk a gazdasági összefogásnak olyan módozatait, amelyeket más államok sokkal kisebb szükségesség mellett _— a hatalmaknak hozzájárulása mellett — teljesen zavartalanul tényleg élveznek. Megtagadják tőlünk ezeket a módokat, dacára annak, hogy itt Középeurópában valóban fennforognak azok a körülmények, amelyek között a közeledés^ e módozatainak alkalmazását a Népszövetség is megengedhetőnek jelezte egy határozatában. Fennforognak tudniillik azok az etnográfiai, történeti és földrajzi kapcsolatok, amelyek bizonyos külön elbánást /ennek a területnek részére a Népszövetség szerint is indokolta tehetnének. Nem tudom, hogy szükségszerűen be kellett-e következnie annak a fejlődésnek, amely^ ezt a kérdést teljesen a nagyhatalmak egymás közötti tárgyalásainak körébe utalta át mindig jobban és jobban. Ha közvetlenül egymás közt kísérelték volna meg a középeurópai államok annakidején ezt a közeledést, alig lehetett volna a nagyhatalmak részéről is maradandóan ellentállni ezeknek a terveknek. Mi azonban nem tudtuk megtalálni egymás közt a közeledésnek útjait s ezzel idéztük fel azt a helyzetet, amely ülése 1932 május 7-én, szombaton. 69 ezidőszerint fennáll és amelyben mi a nemzetközi alkudozásoknak nem szubjektuma vagyunk többé, hanem azoknak objektumává lettünk. Öncélúságunk elhomályosult és az az álláspont, amelyet a hatalmak a létünket érintő kérdésben a saját érdekükben elfoglalhatnak, kompenzációs tárgy lett olyan nemzetközi érdekek összeütközésében, amelyekhez nekünk saját érdekeink szempontjából vajmi kevés közünk van. En hiszem, hogy ezt az önérzetünket mélyen sértő állapotot el lehetett volna kerülni, ha mi magunk tudtuk volna rendbehozni dolgainkat és ha mi érdekelt államok magunk kerestük volna meg a gazdasági megértés és közeledés módjait, ahelyett, hogy áhítattal vártuk, mit fognak Londonban, Párizsban, Genfben határozni rólunk, de nélkülünk, mialatt a mi gazdasági életünk mindjobban pusztul és népünk mindig rosszabb helyzetbe kerül. Mi nagyon sokat elmulasztottunk ezen a téren, de mindent talán még nem, ha van erőnk levonni a konzekvenciákat ebből a mai helyzetből. Legyen szabad mármost ezt a két javaslatba hozott megoldást, a mechanikus megoldást és a konstruktív megoldást közelebbről megvizsgálnom. Gróf Bethlen István igen t. barátom az első megoldási módozat mellett foglalt állást. Hivatkozott arra, hogy a bukaresti agrárkonferencia kívánatosnak jelentette ki, hogy a nagy fogyasztóterületek egyoldalú vámkedvezményt adjanak a szükségben lévő agrárországoknak és sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy Tardieu francia miniszterelnök akkor, amikor az ő akcióját, a középeurópai államok gazdasági gyógyulására irányuló akciót megindította, nem ezt az eszmét tette magáévá. Bár én a magam részéről a középeurópai országok kölcsönös preferenciákkal vailó összekapcsolását tartom a legészszerűbb útnak, amelyet követni kell, ha mai gazdasági válságunkból ki akarunk kerülni, elismerem, hogy az egyoldalú preferenciák is bizonyos előfeltételek mellett eredményeket hozhatnak. Ezeket az előfeltételeket különösen három körülményben látom. Az egyik előfeltétel az, hogy az egyoldalú preferencia, amelyet mezőgazdasági termelésünk részére kapunk, legyen effektív, azaaz olyan, hogy valóban lehetségessé tegye mezőgazdasági termékeinknek idegen piacokra való kivitelét. Nem tudom, hogy azok a preferenciális előnyök, amelyeket a múlt évben megkötött vámszerződlések Magyarország mezőgazdasági termelésének biztosítottak, ebben a tekintetben eléggé effektívek lesznek-e, azaz valóban alkalmiasak lesznek-e arra, hogy exportunk lehetőségeit biztosítsák. (Mozgás.) Éhben a tekintetben inkább szkeptikus vagyok. Ami Franciaországot illeti, kötelezettség az átvételre nincs. A viszonyok úgy alakulnak, hogy Franciaországnak ez évben előreláthatóan egyáltalán nem lesz importra szüksége. Hogy az Ausztriával kötött prefereneiális szerződés nem váltotta be a hozzáfűzött várakozásokat, nem is kell (hangsúlyoznom, annyiszor említették a vitában. Nem tudom azt sem, hogy a német preferencia, amely 25%-os

f vámmérséklést biztosít a (magyar búza ;részére, elégséges lesz-e arra, hogy búzaexportunkat valóban biztosítsa. Ebben a tekintetben beszéltem szakemberekkel, akik sajnos végleges feleletet erre nézve nem tudtak nekem adni. Volt olyan nézet, hogy a német belföldi búza árához viszonyítva, amely ezidőszerint 26—27 márka között ingadozik, a preferencia mértéke nem kielégítő, viszont má-