Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

68 Az országgyűlés képviselőházának < beállítani , hogy a magyar gazdasági érdekek megvédésének ezt a nagy és védett piac alakjában bírt előnyét, annyira, amennyire lehet, visszaszerezzük. Legyen szabad itt említenem azt, hogy magyar államférfiak voltak azok, akik azokat az eszméket, amelyeket ma Tardieu-koncepció néven ismerünk, elsősorban hirdették. Talán nem ismeretes, de személyes tanuja vagyok annak, hogy gróf Andrássy Gyula, aki rövid ideig a régi osztrák-magyar monarchia külügyminiszteri székébe került, az alatt a pár nap alatt, amely alatt ő az ügyeket vezette, igyekezett módot találni arra, hogy a semleges országok kormányain keresztül, amelyekkel akkor az osztrák-magyar monarchia külügyminisztériuma még érintkezésben állott, figyelmeztesse az ellenséges hatalmakat arra, hogy ha már szükségesnek tartanak bizonyos változtatásokat, bizonyos autonómiákat, bizonyos nemzeti önállóságokat, amilyenek akkor Wilson jegyzékében hangoztatva voltak, legalábbis arra az egy szempontra mégis ügyeljenek, hogy ennek a területnek gazdasági egységét ne bontsák fel, mert különben elkerülhetetlenül igen nagy válságok fognak ennek a területnek felbontásával keletkezni. Szabad talán említenem azt is, hogy a béketárgyalások során egy másik igen nagy magyar államférfi, gróf Appomyi Albert, aki akkor a magyar békedelegáció élén állott, igen nagy ékesszólással vitatta azokban a jegyzékekben, amelyekkel a békeszerződés ellen állást foglalt, azt a törekvést, hogy ezt az egységes gazdasági területet fel ne darabolják és felállította azt a követelményt, hogy ha már ez a feldarabolás megtörténik, legalább gazdasági tekintetben hagyják meg ennek a területnek egységét. Említhetek több esetet, amelyből az következik, hogy épp a magyar kormány, épp magyar államférfiak részéről ezután is megvolt a belátás arra, hogy a magyar mezőgazdaság érdekében, amely a magyar gazdasági élet alapja, szükségünk van arra, hogy nagyobb védett területre tegyünk szert. Hiszen ismeretes dolog, hogy a Teleki-kormány 1920-ban javaslatot tett az osztrák kormánynak, amelyben felajánlotta bizonyos^ előfeltételek mellett, — amelyeknek teljesítése nem volt nehéz, meri; hiszen a viszonyok erejénél fogva később különben is erre az útra kellett lépnie. — hogy hajlandó volna vámközösséget fenntartani Ausztria és Magyarország között. Szabad talán említenem azt is, hogy fél évvel később, 1921. márciusában, azokban a tárgyalásokban, amelyek az akkori Teleki-kormány és a csehszlovák kormány külügyminisztere, Benes miniszter úr között Bruckban folytak, szintén magyar részről tétetett " javasl at abban iá tekintetben, hogy a két ország között a két ország gazdasági érintkezésének fokozására, és annak a piacnak fenntartása érdekében, amellyel egyfelől^ a magyar mezőgazdaság Csehországban, másfelől a cseh ipar Magyarországon bír, bizonyos preferenciális jellegű szerződés léptettessék életbe. Ezek az akciók mind előfutárjai voltak a Tardieu-akciónak, ^ előfutárjai voltak olyan korban, amikor mások még nem ismerték fel ,azt a nagy katasztrófát, amelyet az osztrákmagyar gazdasági területnek könnyelmű felbontásával előidéztek és én. igenis, igénylem a magyar prioritást lannak a gondolatnak a részére, hogy a középeurópai országoknak gazdaságilag össze kell fogniok, mindegyiküknek külön-külön jól felfogott érdekei megóvására. Tény az, hogy ezek a törekvések akkor ad. ülése 1932 május 7-én, szombaton. tak helyet bizonyos tekintetben más gazdasági politikának, amikor a Bethlen-kormány hivatalba lépett. Kénytelen vagyok azonban igazságosan koncedálni, hogy ez távolról sem vezethető vissza arra, mintha a józan gazdasági megfontolások ettől a kormánytól idegenek lettek volna. A Bethlen-kormány gazdasági politikája, amely az általános vámtarifában domborodott ki a legerősebben, nézetem szerint nem volt észszerű, de ezt nem a gazdasági oktalanság idézte elő, hanem bizonyos kényszerítő körülmények hatottak közre abban, hogy a magyar gazdaságpolitikának ebbe az irányba kellett terelődnie. Bethlen István gróf minapi felszólalásában igen helyesen vázolta ezeket a dolgokat, amikor rámutatott arra, — ha jól tudom, Ausztriával való vonatkozásban, — hogy ez .a politika a békekötések után keletkezett állapotok következménye volt, amikor itt csupa gazdaságilag és pénzügyileg életképtelen ország állott egymás mellett, amikor egyiknek sem volt rendben sem a kereskedelmi mérlege, sem a fizetési mérlege, amikor természetesein rá voltak szorulva és a viszonyok kényszerűsége hajtott bele abba, hogy fokozzuk a kivitelt és csökkentsük a behozatalt. Ez általános közgazdasági szempontból tekintve észszerűtlen, irracionális dolog volt, de a napi kényszerű szükségesség ránk kényszerítette ezt a politikát. Hiszen azt látjuk, hogy maga a népszövetség, amely mindig a szabad forgalmat hirdeti az európai országok közt, abban a konkrét helyzetben, amelyet Magyarországon talált, nem tudott más't mondani, és a magasabb szejnpontból tényleg észszerűtlen tanácsot adta nekünk, hogy igenis fokozzuk az exportot és csökkentsük az importot. (Mozgás a középen. — Halljuk! HwUjuk!) Ez a helyzet idézte elő azt, hogy Ausztria és Csehország, amint Bethlen István t. képviselőtársam igen helyesen mondotta, rá voltak szorulva arra, hogy mezőgazdasági termelésüket fokozzák abból a célból, hogy kevésbbé szoruljanak rá arra, hogy ezeket a fontos élelmiszereket pénzügyi mérlegük rovására idegenből szerezzék be és ugyanezen szempontok hatottak közre nálunk, amikor kénytelenek voltunk az ipar fejlesztésére nagyobb súlyt fektetni abból a célból, hogy mi viszont ipari behozatalunkat csökkenthessük. Mégis azt hiszem, hogy a legutóbbi tíz év gazdasági politikája hibázott abban a tekintetben, hogy még csak kísérlet sem történt azoknak a veszedelmeknek elhárítására, amelyek a monarchia egységes gazdasági területének felosztása folytán a magyar mezőgazdaságot fenyegették. Azt hiszem, ma sincs más út, mint olyan gazdasági alapokat teremteni a mi továbbfejlődésünk részére, amelyek nekünk legalább' bizonyos mértékben ismét biztosítani tudják annak a nagyobb gazdasági területnek előnyeit, amelyeket annak idején az osztrák-magyar monarchia közös vámterületén belül élveztünk. Ha ezen az úton nem is tudjuk megvalósítani azt a teljes autarchiát, amely sehol sincs, amely lehetetlen, sőt talán nem is kívánatos, akkor legalább is olyan kombinációkat, olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek kedvezőbb egyensúlyt teremtenek a termelés és fogyasztás közt és így megadnák nekünk azt a védett piacot, amelyre mezőgazdaságunknak, de iparunknak is feltétlenül szüksége vanT. Ház! Ebben a tekintetben számos eszme foglalkoztatta a legutóbbi hónapokban az európai nyilvánosságot. Ha ezeket a terveket közelebbről vesszük szemügyre, akkor azok nagy-