Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-79

Az országgyűlés képviselőházának falun, a vidéken, a. mezőgazdaságban ezt az — ma már bízvást mondhajuk — értelmiségi proletariátust. E tekintetben a magam szerény véleményét óhajtanám kifejteni. (Halljuk! Halljuk!) Ha az eliramlott tíz év alatt az ország rendelkezésre -álló tokéit — amelyeket most nincs időm vitatni, hogy hasznosan vagy haszontalanul költöttek-e el — könyörtelen ridegséggel egyetlen nagy, végiggondolt, szerves mezőgazdasági Programm szolgálatába állítottuk volna, ha a nemzet anyagi erejét koncentráltuk volna a mezőgazdaság átszervezésére, a földbirtok fokozatos állandó, helyesebb megosztására (Helyeslés a baloldalon.) s a szövetkezeti hálózat kiépítésére használtuk volna fel, akkor a magyar ifjúságnak mai veszedelmes problémája elintézettnek volna tekinthető. Nem egy, de kétszer ötéves^ terv végrehajtására volt itt idő. Kétszer öt év alatt itt szövetkezeti központok, farmok és termelő centrumok szervezésével olyan produkciós apparátust építhettünk volna fel, hogy gyümölcs-, zöldség-, tojásos a baromfitermelésben (Gr. Hunyady Ferenc: Volt tyúkkölcsön, ne panaszkodj!) ma egész Közép-Európában, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Üj r fogyasztókat teremthettünk volna az ipar számára) pedig, nagyon jól tudjuk, hogy éppen az előbb említett cikkek azok, amelyeknek exportja elé a tőlünk nyugatra fekvő ipari államok a legkevesebb nehézségei gördítik. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ellenben bevallom, teljes mértékben aláírom, amit Marschall t. képviselőtársam brilliáns fejtegetéseiben {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) itt a Ház elé tárt, magam is a legnagyobb szkepszissel, baljóslatú sejtelmekkel nézek búza- és állatkivitelünk jövője elé. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) t Ugyanígy az ifjúság jövőjéről tartott előadást Wolff Karoly igen t. képviselőtársam. Öt, őszintén szólva, nem tudtam olyan együttérzéssel hallgatni, mint Illés József igen t. képviselőtársamat. Magam is hosszú évekig a főváros f

törvényhatósági bizottságának tagja voltam és meg kell állapítanom, hogy a városi kormánypártoknak működése nem jogosította fel Wolff Károlyt itt arra, hogy a magyar társadalomtól, sőt még a magyar kormánytól is számpn kérje azokat a mulasztásokat, amelyeket az ifjúság elhelyezése körül valóban elkövettek. (Kakovszky Tibor: Ez igaz! Helyeslés balról.) Azt láttam, pártatlan törvényhatósági bizottsági tagsági működésem alatt, hogy a t városházi többség tíz évig édeskeveset törődött a magyar ifjúsággal, alig gondolt a feltörekvő nemzedékre; a t. városházi többség az állások betöltésénél inkább pártcélokra, pártérdekre, sőt ollykor a sógorokra, a komákra és a kortesekre gondolt. (Usetty Béla közbeszól.) Ez a városházi többség, amelynek Usetty Béla egyik vezető tagja, eltűrte, hogy alig vonult főtisztviselő nyugdíjba üzemi igazgatósági tagság vagy más hasonló busás megbízás nélkül az a 8 év alatt, amely idő alatt én a fővárosi törvényhatósági bizottságban működtem, annak legfontosabb bizottságaiban igen t. képviselőtársaim, az önök bizalmából is. Alig tudok olyan főtisztviselőt, aki nyugdíjba ment volna, ha önökkel egy politikai véleményen^ volt, anélkül, hogy ne kapartak volna ki számára valamely üzemben egy igazgatósági tagságot busásan javadalmazott igazgatósági fizetéssel. (Usetty Béla: Nem sokat tud ilyet! -- Fábián Béla: Egyet mondjon a kép79. ülése május 6-án, pénteken. 37 viselő úr, aki ne így ment volna nyugdíjba!) Egyet mondjon a képviselő úr, aki úgy ment nyugdíjba, hogy nem kapott ilyen igazgatósági tagságot. (Felkiáltások a baloldalon.- Csak egyet! — Kun Béla: Csak egy ártatlant Sodomában és Gomorában!) Távol áll tőlem, hogy személyeskedjem, nem mondok neveket, de önt felszólítom, Usetty képviselő úr, hogy mondjon egyetlen fővárosi tisztviselőt, aki úgy ment nyugdijba, hogy nem kapott busás javadalmazást, igazgatósági tagságot. Hiszen a túloldalról érték önöket az első támadások a mammutfizetések miatt. Mutasson a képviselő úr az állami adminisztrációban olyan mammutfizetéseket, mint amilyeneket a fővárosban végül is már — szinte képletesen mondóin — bunkósbottal kellett lejjebbszállítani. (Zajos helyeslés balról.) Tessék csak kiszámítani, hogy a mammutfizetések felosztásával, a javadalmazások arányosításával, mily kitűnő alkalom lett volna arra, hogy le ne zárják a sorompókat^ és az üzemeknél, a főváros adminisztrációjában száz és száz fiatalembert vegyenek fel, akik ma ott a társadalom hasznos és megelégedett tagjai lehettek volna, míg most a legnagyobb aggodalommal kell figyelmeztetnem a Házat, hogy a magyar ifjúság végzetes veszélyben van. Egyre növekvő, le nem kicsinyelhető részük már nem is a szociáldemokratapárt felé orientálódik; ezen már túl vannak, a reménytelenség, a vigasztalanság és a desperácia egészen más, nemzeti, polgári és társadalmi szempontból sokkal életveszélyesebb utakra sodorja őket. (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bolsevizálódik. Ez az igazság!) T. Képviselőház ! Azok sorában, akik e vitában felszólaltaik és Magyarország gazdasági problémáival foglalkoztatk, múltjánál, egyénisége súlyánál fogva is természetesen nemcsak belföldön, hanem külföldön is a legnagyobb figyelmet a többségi párt vezére, gróf Bethlen István t. képviselőtársunk keltette fel. Szerény véleményem szerint a beszédének belpolitikai szempontból nincs lényeges része. Nincs lényeges része azért, mert a t. képviselő úr beszédének első részében olyan yád ellen óhajtotta magát igazolni, amely vád komoly ember részéről sem erről az oldalról, sem az egész országban sehol el nem hangzott. Bethlen István gróf t. képviselőtársunk az ellen védekezett, mintha neki a külföldi világválságban valamelyes része volna, yagy pedig mintha akár ezeken a padokon, akár az országban ^ bárhol épelméjű, józan ember kétségbevonná vagy letagadná, hogy tényleg az egész világon erkölcsi és anyagi értékeket pusztítva száguld végig a válság ciklonja. Mi nem ezzel vádoltuk őt. A mi vádpontunk az volt, hogy a t. képviselő úr mint miniszterelnök, már évek óta hallhatta az árvíz morajlását, — mindnyájan hallottuk a dübörgését — sa gátak építéséről, amíg erre időnk, pénzünk volt, megfeledkezett. A beszédnek legjelentékenyebb része az, amelyben meglepő, új koncepció vonalait vázolta fel. Bethlen István kormánya az utóbbi három esztendőben, pontosan az Olaszországgal kötött szerződés aláírása óta egy határozottan és plasztikusan megrajzolt kereskedelmi politikát kezdett. Ennek az elgondolásnak lényege abból állott, hogy miután a kisantant növekvő gazdasági nyomását már-már tényleg alig lehetett állni, miután nyilvánvaló volt, hogy Benes egyre konkrétebb, ökonomikus bekerítő politikája ellen védekezni kell, az ország kivitelét három