Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-79
38 Az országgyűlés képviselőházánál ország felé óhajtotta irányítani, éspedig: Ausztria, Németország és Olaszország felé. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon és a középen.) Az adott helyzetben ez az elgondolás " elképzelhető volt. Amíg az egyre növekvő pénzügyi nehézségek a Bethlen-kormány energiáját meg nem bénították, igen erélyesen igyekezett megvalósítani koncepcióját. Erre szolgáltak Bethlen látogatásai, személyes tárgyalásai Kómában, Bécsben és Berlinben. Sajnos, ma már megállapíthatjuk, hogy az elért eredmények nem feleltek meg annak a munkának és annak az energiának, amelyet e kereskedelmi politikába a volt kormányzat belefektetett. Megállapíthatjuk, hogy a bethleni kereskedelmi politikának, melyet az utóbbi három^ évben folytatott, semmiféle praktikus eredménye nem volt. (Ügy van! Ügy van! a , baloldalon.) De be kell vallani, t. Képviselőház, hogy ez a politika olyan akadályokkal is találkozhatott, amelyekre fel nem készültek. Hiszen láttuk, hogy Ausztriában, amit Schober aláírt, azt Dolfuss nem tartotta be, amit Brüning és Curtiuis talán politikai okokból vállaltak volna, azt Schiele kontrakarrírozta. így állott elő az a helyzet, hogy az Ausztriával kötött kompenzációs és clearingszerződéseink egyre hatástalanabbakká lettek, ma már ott tartunk, hogy az Ausztriába irányuló exportunk r annyira összezsugorodott, hogy rövidesen már-már a minimumra redukálódik. (Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Erre előre nem lehetett számítani!) Mi a helyzet Németországgal? Németországnak a többségi politika mindig egyik zászlóvivője volt. Ismételten emlékeztettek bennünket arra, amit Meskó t. képviselőtársam ismételten gúnyoson hangoztatott, — hogy vállvetve küzdöttünk Németországgal a háborúban: Schulter an Schulter, amint mondani szokás (Derültség a középen.) Meg kell állapítani, hogy Németország résaéről 10 éven át egyetlenegyszer sem láttuk tanújelét annak, hogy egykori szövetségesének balsorsával együttérez, vagy a legtávolabbi jóakarattal is kíséri azt. A német kereskedelmi politika ridegebben bánt velünk, mint bármely szomszédállammal, sőt ridegebben bánt velünk, mint egykori halálos ellenségeivel. (Ügy van! Ügy van!) Mi megnyitottuk kapuinkat a német áru előtt, ezzel szemben kereskedelmi^ mérlegünk állandóan passzív volt Németországgal szemben. Németország kivételes rendelkezésekkel és a legraffináltabb tarifapolitikával (Felkiáltások: Állategészségügyi kifogásokkal!) zárta le a német piacot a magyar termékek egésœ sora elől. Németország a világnak egyik legnagyobb, talán legnagyobb élelmiszerimport állama, 1930-ban még hárommilliárd márka volt a német élelmiszerimport. Olyan hatalmas összegekről van szó, hogy ha egy kis jóakarattal valamit juttatott volna nekünk, súIvos gondjainkat feltétlenül enyhítette volna. (Ügy van! Ügy van!) Engedje meg a t. Ház, hogy néhány adattal világítsak bele a németeknek velünk szemben tanúsított Önző és brutális gazdasági politikájába. (Halljuk! Halljuk!) A magyar lisztből egy kilogramm sem jut a német piacra, holott több, mint 25.000 tonna lisztet importálnak a németek. A másfélmilliótonnás német árpaimportból több, mint 700.000 tonna esik a románokra, Magyarországra csak 7000 tonna. Több, mint 100.000 tonna burgonyát ad el a németeknek Belgium, az egykori ellenség, míg Magyarország, az egykori szövetséges egy mázsát sem. Pontosan 133.157 tonna vajat hoz be Németor'c 79. ülése május 6-án, pénteken. sœag évente külföldről, Magyarországra öbből mindössze 536 tonna esik. A német tojás-importból 0*5% sem esik reánk és a hollandoktól nyolcszor annyit vesznek a németek, mint tőlünk. Bab- és borsókivitelünk a német piacra 1930ban 4283 tonna volt, hatod része a velük szinte hadilábon álló Lengyelországból importált árunak. Háromszorannyi gyümölcsöt vesznek az osztrákoktól, — gyümölcs alatt értve a bort is — háromszor annyit a jugoszlávoktól, tízszer annyit az olaszoktól, déligyümölcsön kívül. Dániából 70.000 tonna vágómarhát importált Németország az elmúlt évben. Ausztriából 6972 tonnát, Litvániából 7825 tonnát, Magyarországból egy mázsát sem, A litván marhatenyésztéssel lehetett megállapodni egészségügyi kikötésekkel, csak éppen velünk, Magyarországgal, az egykori szövetségessel nem? (Nagy zaj balról és a középen.) Magyarországról nem lehet egyetlen disznót sem bevinni Németországba. Litvániából 16.000 tonnát vittek be. Hús, szalonna, kolbász Argentinából bemegy 40.000 tonna, Magyarországból 6000 tonna. (Dinnyés Lajos: Mit csinált a követségünk? — Gr. Hunyady Ferenc: Bethlen utazását rendezte!) T. Képviselőház! Az volt a reményünk, hogy a múlt év szeptemberében Genfben megkötött magyar—német kereskedelmi szerződés, amelyet a t. kormánypárt Görgey t. képviselőtársam előadói beszéde után olyan lelkesedéssel tett magáévá és amely most a Felsőház előtt van, mégis enyhíteni fog ezen a kétségbeejtő helyzeten. Az első próba már ennek teljesen ellenkezőjét bizonyította be. (Zaj balról és •a középen.) Miután indokolatlan, érthetetlen és gonosz brutalitással a német agrárpolitika elvágta Magyarország elől a magyar állatkivitel évszázados piacait, amelyek a regensburgi, augslfouírgi és stuttgarti vonal mentén fekszenek, az új német kereskedelmi szerződés a megállapított csekély vágómarha-kontingens piacául Szászországot jelölte ki, amely ipari városainak szegénysége folytán nagyobb menynyiségű hús felvételére amúgy is képtelen. Ha mi erre a szegény vidékre, ahová beszorít bennünket a német kereskedelmi szerződés, szállítani akarunk vágómarhát, akkor is részben Csehországon keresztül, vagy pedig Hoff felé kell szállítanunk és a cseh tarifapolitika máris versenyképtelenné tesz bennünket. Az eredmény el is maradt s mint Marschall igen t. képviselőtársam oly bölcsen tudja, a magyar vágómarhának a kereskedelmi szerződés alapján Drezdába és Lipcsébe való szállítása a legfájdalmasabb és legköltségesebb kudarccal végződött. (Dinnyés Lajos: Kálváriát járó marhák!) T. Ház! Beszéljek arról a nagy engedményről, amely csirkebúza-szállítás név alatt szerepel a magyar gazdaságtörténet annaleseiben? Itt az történt, hogy előnyös vámtételek mellett a németeknek valóban jelentős mennyiségű, ú. n. csirke-búzát vittünk ki, de kétlem, hogy ez a kivitel megfelel a magyar érdekeknek, mert mindenesetre különös, hogy a magyar csirkebúza helyett takarmány-búzát szállítottunk, amellyel a németek maeruk tenyészthetik azt a baromfit, amelyet talán tőlünk vásároltak volna. (Kun Béla: Bauernfangerei! — Derültség balról.) T. Képviselőház! Láttuk, hogy az az első elgondolás, amely három évig Bethlen István kormánya kereskedelmi politikáját jellemeztR, bizony meddőnek bizonyult, praktikus eredménye igen kevés. (Gr. Hunyady Ferenc:
