Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-79

Az országgyűlés képviselőházának 79. ülése május 6-án, pénteken. 29 Ügy van! a sz\élsőbaloldalon.) 20%-os csökken­tés 1,295.823 pengőt jelentene. Ehhez járul még a tudományos célokra beállított 1,349.480 pengő, amelyből szerintem 790.000 pengő megtakarítható volna. Az egész összeg — egybevéve az eddig felsorakoztatott csökentési összegeket — 148,740.463 pengő. (Ker­tész Miklós: Ezt meg is kellene csinálni!) Külföldi tartozásokra 101 millió pengő van beállítva. Én nem helyezkedem a «colnix» ál­láspontjára, mégis azt kell mondanom, hogy miután itt nagymérvű összezsugorodásra van szükség, be kell jelentenünk a mi hitelezőink­nek, hogy mai viszonyaink között nem bírunk többet fizetni, mint évente 50 millió pengőt és éppen ezért 51,259.537 pengő ezen a címen is megtakarítható. (Zsindely Ferenc: Akkor már egy vasat se íizessünk! Vagy az egészet, vagy egy vasat se!) Kétszázmillió pengő tehát az az Összeg, amelyet így «megtakarítani lehet. Most tessék elképzelni, hogy mit jelent az, ha 200 millió pengővel kisebb összeggel terheljük meg az ország lakosságát, vagy 200 millió pengőt hasznos célokra használunk fel. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Amint méltóztatnak látni, nem egészen alaposan végeztem el ezt a dolgot. (Zsindely Ferenc: Ez igaz! — Kertész Miklós: A pénz­ügyminiszternek volt ideje alaposan megcsi­nálni!) Csak néhány tételből áll elő ez a meg­takarítás, de még jobban körül lehet tekin­teni. Állítom, még ennél is nagyobb összeget lehet megtakarítani és akkor eljuthatunk oda, hogy igenis a munkanélküliek százezreinek segítséget lehet nyújtani. (Ügy van! a szélső­baloldalon.) Mert folyton azt halljuk, amikor ezt a kérdést ide tárjuk, hogy nincs miből, nem tudnak erre a célra összeget előirányozni. 200 millió pengőből igenis jutna a munkanél­küliek megfelelő segélyezésére, támogatására. Itt hivatkozom Turchányi Egon képviselő úr döbbenetes adataira, aki beszéde közben egy könyvet helyezett a Ház asztalára, amelyben csak Budapest nyomorúságának adatai talál­hatók. Mi könyv nélkül is beszéltünk már ele­get ezekről a nyomorúsági adatokról, a Nép­szava is írt már erről a nyomorról elég se­kat. Mindig süket fülekre találtunk, mindifjr azt kaptuk válaszul, hogy nem tudnak erre összeget előteremteni. Itt van, bebizonyítot­tam, hogyan lehet az állami költségvetés 800 milliós összegét 200 millióval 600 millióra le­csökkenteni és akkor ezeket a célokat meg­felelő módon szolgálhatjuk. T. Képviselőház! Miután az idő már le járt, nem akarom az elnöki figyelmeztetést magamra fordítani, azonban igenis tanúsítani akarom ezzel, hogy az ellenzéknek nincs meg­felelő módja arra, hogy kritikáját gyakorol­hassa, véleményét nyilváníthassa. Kotlátok közé szorítottak bennünket. Az egész állami költségvetésre vonatkozó kritikát és véle­ményt nem lehet egy óra alatt elmondani, erre több idő kellene. Alkalmat kellene adni minden egyes képviselőnek arra, hogy ami észrevételét, kifogást mondani tud, azt mind felsorakoztathassa. Ez a házszabály azonban erre módot nem ad, ez a házszabály korláto­kat teremt, gúzsbaköti az ellenzéket és csak összesűrítve lehet itt véleményt nyilvánítani és azzal a kritikáyal élni, amelynek gyakor­lására éppen az előbb a túloldalról felszólí­tottak bennünket. (Zaj jobbfelől.) Mivel azt látom, hogy ez a költségvetés egyrészt olyan összeget irányoz elő a bevéte­lekre, amennyit bevételezni nem lehet, más­részt olyan összegeket irányoz elő kiadásokra, amennyit kiadni nem szabad, a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Éljenzés és taps a szélső­baloldalon.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból (megnyitom. Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Scheuer Róbert! Scheuer Róbert: T. Képviselőiház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam egy új költség­vetést terjesztett elő: a miniszter úr által elő­terjesztett körülbelül 800 milliós 'költségvetés­ééi szemben (Esztergályos János: Mert az rossz!) egy 600 milliós költségvetést. Nekem most választanom kell, hogy melyiket fogad­jam el. Azt hiszem, méltóztatnak tudni, (Esz­tergályos János: Sejtettük! Ne is folytassa!) hogy a miniszter úr által előterjesztett költség­vetést fogadom el. De tovább .megyek. Nézetem szerint a leg­nagyobb elismerés illeti a pénzügyminiszter urat azért, hogy vállalkozott arra a nem há­lás feladatra, hogy a mai időben a régivel szemben ilyen erősen lefaragott költségvetést hozott elénk. Legyen szabad megállapítanom azt is, hogy nézetem szerint hála illeti az ú. n. 6-os bizottságot is, amely igazán nem ját­szott bizottságosdit, hanem mindenütt kiszállva, fáradságot és munkát nem kímélve, nagyon sok lehetőséget nyújtott arra, hogy további megtakarítások elérhetők voltaik. (Malasits Géza: Mennyi lehetőség van még!) Majd leszek bátor arról is beszélni. Ha már most a költségvetést a mai viszo­nyok között meg kell vizsgálni, akkor néze­tem szerint négy szempontból kell azt meg­bírálni. Először is abból a szempontból, hogy tartalmazza-e azt a takarékosságot, amelyet a mai viszonyok között tartalmaznia kell; to­vábbá, hogy fölöslegesen nem növeli-e az adó­fizető polgárság terheit, tekintetbe veszi-e a racionalizálást ott, ahol lehet, nyujt-e gazda­sági lehetőségeket és végül, hogy ad-e kis könnyítéseket, orvosolja-e az apró bajokat és elhárítja-e a dolgozó polgárság elől azokat az akadályokat, amelyek ma elé tornyosulnak. Ha ebből a négy szempontból kritizálom a költségvetést, akkor méltóztassanak eltekin­teni attól, hogy én dtt javaslatokat tegyek, hanem igenis bátor leszek ilyen szempontból felhívni az igen t. kormány figyelmét egyes apró nüanszokra és csak Örülnék, ha ezekben volna olyan, — nézetem szerint ezek megvaló­síthatók — amelyeket azután a t. kormány tényleg meg is valósítana. (Esztergályos János: Ezekbe a nüanszofeba pusztul el az ország!) Azt hiszem,.hogy a kormány intézkedései nem pusztulást, hanem mégis inkább könnyítést fognak előidézni. Legyen szabad először ta köztisztviselők fi­zetéscsökkentéséről beszélnem. Őszintén meg­vallom, hogy aggályosnak tartom azt a fize­téscsökkentést^ amelynek imost a köztisztvise­lőket alávetették. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ez az osztály, lamely munkájával és iga­zán nemzeti magatartásával egyik gerince az államnak, ma, különösen az alsó kategóriák­ban olyan helyzetbe jutott, hogy küzdenie kell a megélhetéssel. A köztisztviselői osztály nem iaz az osztály, amely tezaurálja a fizetést.

Next

/
Thumbnails
Contents