Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

332 Az országgyűlés képviselőházának ben részesülnek magasabb nyugdíjat kapnak. (Kun Béla: Igaza van! A nyugdíj viszonosságot meg kell csinálni!) Azt hiszem, ha a kormány ehhez hozzányúlna, ha ezt visszacsinálná, ezzel nem sértene jogokat, mert ezek nem voltak szerzett jogok, hanem ezzel esak ajándékokat vonna vissza, uvun Béla: Egyenjogúságot kell teremteni!) Megszaporodtak a vasúti főtisztviselők, megszaporodtak a kúriai tisztviselők megszaporodtak a rendőrkapitányok és a jó Isten tudja, miesodák, ezredlesek, alezredesek. Menynyi költséget von ez maga után! Meg vagyok róla győződve, lm ez nem történt volna meg, akkor a tisztviselők fizetését nem hogy háromszor, de talán egyszer sem kellett volna leszállítani. Tekintettel arra, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. {Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelöl. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ügy látom, hogy előttem szólott t. képviselőtárs amnaJí, aki ennek a Háznak egyik legszimpatikusabb, legbecsületesebb tagja (Kun Béla: Ügy van! Vérbeli kisgazda ellenzéki érzülettel! TUjen Csizmadia András! — Éljenzés a baloldalon. — Buchinger Manó: Jöjjön ide át!) beszédéhez az egész kormánypárt gratulált. Ügy beszélt Csizmadia András képviselőtársam az ellenzék helyeslése mellett, mintha megszólalt volna itt Nagyatádi lelke és meggyőződése, (Kun Béla: A pro grammja! — Buchinger Manó: Jöjjön ide át!) és a kormánypárt ezalatt teljesen csendben volt. (Kun Béla: Jöjjön át! — Fáy István: Ne csalogasd megint!) Ügy beszélt előttem szólott t. képviselőtársam, mintha megszólalt volna a Bánk Bán Tiborca; úgy adta elő itt a nép keserveit és azokat a panaszokat, amelyek a kormánypárt tevékenységén alapulnak. (Gr. Somssich Antal: Hiába kesergünk itt is, ott is.) Azt hiszem, hogy ez a beszéd, amelyet Csizmadia t. barátom tartott, élő vád a lefolyt tízéves kormányzat ellen, aminthogy nem is lehet más. En folytatni fogom ott, ahol Csizmadia András barátom elhagyta. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Talán vannak itt, akiknek feltűnik, hogy az utolsó napon beszélek, mikor eddig, mióta a Képviselőház tagja vagyok, mindig az elsők közt voltam, akik a budgethez hozzászóltak. Ennek alapján talán el fogják hinni, hogy tartózkodni akartam a felszólalástól, mert nem szeretek a múltban vájkálni. Tartózkodtam eddig a felszólalástól, ezenkívül azért, mert egy megsebzett oroszlánra nem szeretek kavicsot dobni. Magának a kormánypártnak magatartása megkövetelte azonban, hogy kissé visszatekintsünk a múltba és vonjuk le annak konzekvenciáit a jövőre nézve. (Ügy van! bal felöl) Mert ha önöknek nincs meg az a meggyőződésük, hogy azok után, mik itt történtek, önöknek nem szabad a hatalmat kezükben tartaniok, (Ügy van! balfelöl. — Egy hang jobb felől: Nincs!) akkor a magyar virtus kihalt, önöknek nincs joguk azok után, amik a legutóbbi tíz évben történtek, a kormány rúdját tovább a kezükben tartani. (Fáy István: Jogunk nincs, de kötelességünk!) A pártnak becsületbeli dolga lett volna a konzekvenciákat a múltból teljes egészében levonni. (Kun Béla: Ügy van, titkos választással menjünk a nemzet elé!) Ez volt a magyar virtus, ez 8 5. ülése 1932 május 13-án, pénteken. volt a magyar felfogás mindig, mindenkor, amióta magyarok uralkodnak ebben az országban. (Buchinger Manó: Hát ehhez mit szólnak az urak?) Két képviselő úr próbálkozott itt a szerecsent fehérre mosni. Az egyik volt Berki Gyula t. képviselőtársam, aki nagyon higgadtan ismertette azokat a befektetéseket, amelyeket a múlt kormány eszközölt és kérdezte tőlünk, hogy nem kellett-e ezeket megtenni. A másik képviselő úr, aki tegnap szólalt fel, aki már világosan beszélt és akinek felszólalása adta meg nekem talán az ösztönzést arra, hogy mégis beszéljek, Payr t. képviselőtársam volt, aki ha új képviselő is, a legutóbbi tíz évben a volt kormányt igen erősen támogatta, ö azt merészelte tegnap beszédében mondani, hogy «az ellenzék gyengesége azonban nem kis számár anyában rejlik, hanem abban, hogy eszmeileg gyenge, abban, hogy nincs benne hit, erő, lendület, meggyőződés és az igazságában való hit áhitatossága. (Buchinger Manó : Ezt mondja egy mungó !) Az ellenzék felé mondani ezt azok után, amik tíz év alatt történtek, azt hiszem, ehhez bizonyos tekintetben mégis kis merészség kell. Mert ha valamikor gyönge ellenzék, amelyet élni nem engedtek, megtette kötelességét és kritikát gyakorolt, — mert maga nem kormányozhatott — a felett, amit az urak itt ebben az országban tettek, akkor ez a kis parányi ellenzék megérdemli a teljes dicséretet. Meg is vagyok róla győződve, hogy a történetíró a jövőben honorálni fogja azt az erőteljes mozgalmat, r amelyet mi kifejtettünk az ellen a bűnös kormányzat ellen, amelyet magunk előtt láttunk és amellyel szemben fel mertük emelni szavunkat. (Fáy István: A beruházások sürgetése!) Berki t. képviselőtársam érvelésére csak egyet mondhatok. Csak addig szabad terjeszkedni, ameddig a takaró ér. (Ügy van! balfelöl.) Ez az alapelv még mindig helyesnek bizonyult a. világtörténelem során. (Gr. Somssich Antal: Es még mindig nem tartják be!) Bevallom, hogy azok közt, amiket ő a beruházásokból felsorolt, igen sok hasznos befektetés volt, de a kormányzatnak ^ nem volt meg az ereje megszabni azt a határt, ameddig el szabad menni a kiadások keretében. Ezt a határt pedig be kellett volna tartani és nem lett volna szabad előidézni azt a gyászos helyzetet, amelyben most vagyunk. Azt a művészetet, hogy hogyan lehet többet kiadni, mint amenynyit a viszonyok megengednek, önök a lehető legnagyobb tökélyre vitték. Magyar virtuis többet kiadni, mint amennyink van és azután kölesönt kérni. Ez volt a mi^ gyengeségünk; nem fogja ezt senki rossz néven venni. De hogy ezt az államgazdálkodásban is statuáljuk, ez, azt hiszem, mégsem lehetséges. Ki hiheti azt, t. uraim, hogy önök ígéreteiket f a jövőben be fogják váltani, amikor eddig tízévi Ígéretek alapján semmisem történt, csak az országra származott kár? Ki fog önöknek hinni ebben az országban? Követelhetik önök a hitelt, a bizalmat a néptől? Annyi rettentő balfogás és csalódás után, amely önöket érte? Csak be keÏÏ látni azt, hogy a nép ebben nem hibás! De, ha már így pálcát törnek az ellenzék fölött, akkor vegyék figyelembe azt az egyet, hogy az ellenzék a politikai életben nem más, mint ami a manometer a gőzkazánon. A manometer jelzi, ha a gőzkazán túl van fűtve. Sípolással jelzi azt és sípolva megy ki a fölösleges gőz a szelepen keresztül. Mi az a biztosítószelep voltunk, amely sivított és figyel-