Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

314 Az országgyűlés képviselőházának 84 dohánytermelő, hogy őket súlyos sérelem érte akkor, amikor tavaly, közvetlenül r a beváltás előtt, sőt mondhatom azt is, hogy ígéretek ellenére 20%^kal mérsékelték a dohánybeváltási árakat és ezt a mérséklést súlyosbította a kormányzat még azáltal is, hogy a beváltásnál szigorúbb osztályozást írt elő. (Andaházi-Kasnya Béla: Igaz! Ügy van!) Ha ezt a szigorúbb osztályozást is hozzászámítjuk, 30%-ra tehetjük azt a differenciát, amely a dohánytermelő gazdákat sújtotta. Hogy mit jelent ez ász ámítva egy esetre, erre bátor leszek egy példát felhozni. Egy ötholdas dohánytermelő gazda, akinek átlagban körülbelül 40—50 hold birtoka szokott lenni, ha dohánytermését 8 mázsára és a beváltási összeget 70 pengőre veszem a régi alapon és leszámítom ennek 30%-át, mondom, egy ilyen 40—50 kat. hold vagyonnal rendelkező ötholdas dohánytermelő gazda 800—1000 pengő külön terhet visel ennek a leszállításnak következtében. Minden magyar ember, és így minden magyar gazda is szívesen járul hozzá a közterhekhez, szívesen igyekszik segítségére menni a bajbajutott államháztartásnak, de csak akkor, ha azt látja, hogy más termelési ágak, más vgyonok is hasonlóan viselik a terheket és azok is éppúgy hozzájárulnak az állam nehéz helyzetének eliminálásához. Kérdem, van-e Magyarországon még egy vagyon, mely ekkora terhet visel, az állam nehéz pénzügyi helyzete következtében^ Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat és a pénzügyi kormányzatot, hogy a jövőben az ilyen meglepetésszerű dolgoktól szíveskedjék a gazdatársadalmat megkímélni. T. Ház! Igen súlyos kérdése a gazdatársadalotmnaik^ különösen a kisgazdatársadalomnak a gépgyárakkal szemben fennálló tartozása. Tudomásom és értesüléseim szerint a gépgyárak kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy ezeket a gépgyári tartozásokat a kormány segítségével likvidálhassák. A gazdatársadalom mindenesetre örömmel járulna hozzá egy ilyen likvidáláshoz, de bátor vagyok a t. kormány figyelmét felhívni arra, hogy ezek a gépgyári tartozások, különösen a kisebb gazdáknál, általaiban alig bírnak fedezettel, és itt igen előnyös megegyezési kulccsal lehetne az egész kérdést elintézni. Azt hiszem, 40—50%-os kulcs alapján a gépgyárak is hajlandók lennének ilyen elintézésbe belemenni, amely esetben úgy a gépgyárak, mint a gazdatársadalom jól járnának. Az agrártársadalom ellen az itt, a vita során, felhozott vádakkal, — megengedi a t. Ház — egyáltalában nem foglalkozom. Már az imént szerencsés) voltam elmondani, hogy a tények élénken rácáfolnak ezekre a vádakra. Csak annyit vagyok bátor felhozni, hogy a pengő vásárlóerejét és értékét a Nemzeti Bank jórészt a magyar mezőgazdaság rovására tartotta fenn, ebből a magyar mezőgazdaságra igen súlyos terhek haramiának és előnyeit csak azok élvezik, akik szükségesnek tartják a magyar mezőgazdaságot támadni. (AndaháziKasnya Béla: Teljesen egy nézeten vagyunk! Igaza van!) T. Ház! A. magyar agrártársadalom testvéri együttesben él a falun a kisiparossággal, éppen azért szükségesnek tartom néhány szóval a kisiparosokról és más, a falun lakó polgártársaimról is megemlékezni. Ügy a kisiparosságnak, mint a kereskedőknek nagy panasza az, hogy kölcsönnel r egyáltalában nincsenek ellátva, ennekfolytán a kisiparosság nem tud raktárra dolgozni. Tisztelettel azzal a kéréssel fordulóik ülése 1932 május 12-én, csütörtökön* a t. kormányihoz, méltóztassék úgy a kisiparosságot, mint a falusi kiskereskedőket megfelelő kamatozású hitelekkel ellátni és a kMparosságot lehetőség szerint a közszállításokban részesíteni. T. Ház! A községi alkalmazottaik a belügyminiszter úr legnagyobb jóakarata és jóindulata ellenére manapság is késedelmesen kapják meg fizetéseiket. Ez rendkívül fájdalmas és szomorú, különölsen azért, mert éppen ez a községfi tisztviselői kar, az állami és törvényhatósági igazgatásnak ezek az igazi pionírjai, végzik mindig a munka oroszlánrészét, méltányos tehát, hogy_ ez az értékes tisztviselői kar illetményeit idejében kapja kézhez. A falusi lelkészek és falusi tanítók ugyanúgy érzik a nehéz gazdasági élet^ súlyát, mint a gazdatársadalom. Tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a lelkészek részére nyújtsa ugyanazokat a kedvezményeket az adófizetés terén, amely kedvezmények a köztisztviselőket megilletik. A felekezeti tanítók illetménykérdése rendkívül fájó dolog. Azt hiszem, hogy ezt egészen nyugodtan lehet ma elavult rendszernek nevezni. A felekezeti tanítók értékegységes alapon dolgoznak és ma is 21 pengőre van értékelve minden mázsa búza, amit kapnának. S ennek megfelelően kapják az államsegélyt. A legsajnálatosabb az, hogy ezt nem is kapják meg, mert a gazdatársadalomnak mai rendkívül nagy szegénysége, a mi vidékünkön pedig azok a sorozatos elemi csapások, amelyek a mezőgazdaságot sújtották, oda vitték a kérdést, hogy ma, sajnos, a fiatalság nevelője, a jövő nemzedék irányítója a szó teljes értelmében koplal és tartozik, sajnos, a fűszerestől a mészárosig mindenkinek. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést rendezni kell, még pedig az általam már korábban említett kultúráló formájában és egy általános tanítói fizetési alap megteremtése útján. A kultuszminiszter úr energiájától várja a falu lakossága, a falu tanítósága, ennek a kérdésnek mielőbbi megoldását. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez egymillió pengőt jelent!) T. Ház! Ismeretes úgy a Ház, mint a kormány előtt az a súlyos kártétel, amelyet a Tisza tavaszi áradása okozott. A t. földmívelésügyi miniszter úr igazán nagy megértéssel azon dolgozik, hogy ez a kártétel minél előbb jóvátétessék, de azt hiszem, nem elég ezeket a károkat jóvátenni, szükséges, hogy a jövőben megfelelő intézkedésekkel megakadályozzuk ilyen károk előfordulását. Gátaknak építését kérni sem merem a mai nehéz viszonyok között, mert hiszen a tiszai védőgátak felépítése csak borsodvármegyei viszonylatban 18 millió pengős költséget jelentene, ellenben megvan a lehetőség arra, hogy Borsod vármegye területén a mezőgazdasági terület — leszámítva a réteket és legelőket — az utak megfelelő felemelésével megmentessék és ennek költségei a szakemberek számítása szerint összesen 1,500.000 pengőt tennének ki. Ez is nagy összeg, de mégis tisztelettel kérem a mélyen t. pénzügyminiszter urat, hogy az állami költségvetésbe illessze be ezt a tételt. Ha nem lehet egyszerre, illessze be úgy, hogy 5 esztendőn keresztül évi 300.000 pengőt juttasson Borsod vármegyének erre a célra, hogy rendszeres munkával ezek az állandóan veszélyeztetett területek megmentessenek, mert hivatkozom arra, hogy a földmívelésügyi miniszter úr által kiküldött miniszteriális vezető tisztviselők maguk is meg-