Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 84. ülése 1932 május 12-én, csütörtökön, 313 nek olyan régi gazdasági elveket, amelyeket mi mint laikusok, már nagyjában elavultaknak tartunk, (Kun Béla: Pár privilegizált nagyvál­lalatnak adnak valutát és devizát!) és e mellett a túlságos nagy tiszteletadások mellett, amely­lyel e régi gazdasági elvek iránt viseltetnek, kevésbbé veszik észre a rohanó életet és a ro­hanó élet kívánalmait. (Kun Béla: Nincs érzé­kük a mezőgazdaság bajaihoz!) Legyen szabad itt hivatkoznom egy régi forrásra, mert hiszen a gazdasági elvekről is azt szokták mondani, hogy örökéletűek és örökérvényűek. Bármeny­nyire tisztelem ezeket a régi forrásokat, mégis egy még régebbi forrásra kell hivatkoznom, magára a Szentírásra, amely az egyik helyen azt mondja, hogy fületek van, hogy halljatok, szemetek van, hogy lássatok. A közéleti fér­fiaknak, ezt ajánlom figyelmébe, mert hiszen az életet magát kell figyelni, az élet bajait kell meglátni és annak értelmében a lehetőt mindig megtenni. Hivatkozom itt arra is, hogy a bankráta leszállítását azért nem tartotta keresztül vihető­nek a Nemzeti Bank főtanácsa, mert azok a bi­zonyos régi gazdasági elvek azt mondják, hogy pénzszűke esetén a kamatlábnak magasnak kell lennie. Utóbb mégis megtörtént az, hogy a Nemzeti Bank főtanácsa revideálta ezt az állás­pontját, lejjebb szállította a bankkamatot. Hála Istennek, nem történt semmi hiba, semmi baj, sem több, sem kevesebb nem lett a tőke, érte­sülésem szerint a bankokból nem vonták ki a betéteket, általában semmi baj nem történt, el­lenben igenis öröm volt az egész vonalon, mert hála Istennek, ezt az 1%-os bankrátaleszállítást nagyon helyesen vitték keresztül, hiszen a ki­helyezési kamatnál másfél százalék előnyt je­lentett a gazdára nézve. Azt szeretném, ha a mélyen t. pénzügyminiszter úr a bankráta to­vábbi mérséklését erélyesebb tempóban sür­getné egészen addig, míg az általa^ is helyesnek és elegendőnek elismert B%-os betéti kamatnak megfelelő 4—4*5% bankrátához jutnánk el. Ez egyébként nemcsak az adósok érdeke lenne, ha­nem magának az államkasszának is, mert hi­szen nyilvánvalóan sokkal duzzadtabb lenne az állam kasszája is akkor, ha a gazda és egyálta­lában az adós a magas kamat helyett adófize­tésre is tudna pénzt fordítani. A magyar mezőgazdaságnak hasonlóan fontos kérdése az úgynevezett agrárolló kér­dése, az az óriási diszparitás, amely a magyar mezőgazdasági termények és a mezőgazdaság­ban felhasználandó iparcikkek ára közt áll fenn. Nagy örömmel és elismeréssel hajlok meg az előtt a nagyszerű jóakarat előtt, ame­lyet a kereskedelemügyi miniszter űr e disz­oaritás megszüntetése érdekében már hosszít idő óta tanúsít. Legyen szabad azonban teljes tisztelettel megjegyeznem még azt is, hogy az elért eredmény nem áll arányban a jóakarat­tal. (Ügy van!) Az árelemzőbizottság igazán nagy munkát végez, de kellő hatáskör nélkül teljes eredményt elérni nem tud. Mély tiszte­lettel kérem a kereskedelemügyi miniszter nrat, hogy ezen a téren haladjon tovább és a gazdatársadalomnak ezt a régi és jogos kíván­ságát minél előbb honorálja megfelelő intéz­kedésekkel. Az arányos és igazságos adózás az agrár­társadalom régi és jogos kívánsága. A mező­gazdasági ingatlan olyan természetű vagyon, amely az adózás alól el nem bújhat. Tehát még akkor is, ha a mieknél sokkal igaz­ságosabb lenne adórendszerünk, viszonlagosan nagyobb terhet visel a mezőgazdaság, mint a másfajta vagyon. Ennek illusztrálás ára legyen szabad csak egy példát elmondanom, ónod köz­ség bírájának 50 kat. hold földje van, amely a tavalyi előírás szerint 1250 pengő közterhet viselt. Ebben a közteherben természetesen benne van minden iskolai és egyéb teher is. Ha ez az ember ezt az ötven hold földjét bérbe adja és kap érte jó esetben holdanként . két mázsa búzát, ez összesen száz mázsa búzának felel meeg. Ha ezt a száz mázsa búzát eladja, jó esetben meg fogja kapni érte azt az összeget, amelyet közteher címén viselnie kell. Azt hi­szem, ez beszédes bizonysága annak, hogy a magyar mezőgazdaság mekkora terhet visel ebben az országban. Hogy ez nemcsak a kicsinyeknél van így, r hivatkozom arra, hogy Beliezey Géza felsőházi tag úr háromezer katasztrális holdas birtoka hetvenezer pengő közterhet visel. Ha az arányt megnézzük, az arány ugyanaz, ugyanoda jutunk, mint amit az előbb említettem. A földmívelésügyi miniszter úr jóakaratú kezdeményezése folytán a jövő költségvetési évre a magyar mezőgazdának jóvá lesz írva a földadója. Természetes dolog, hogy minden könnyítés valami, minden ilyen könnyítést há­lás szívvel kell fogadnunk, de a magyar mező­gazdaság terhei között ez meglehetősen jelen­téktelen^ tétel. A magas vagyonadó, a jövede­lem híján is fizetendő jövedelmi adó, az ön­kormányzati testületek részére fizetendő pót­adó, a közmunkaváltság, az illetékek és a köz­vetett adók a mezőgazdasági termelésre kibír­hatatlan terheket jelentenek. Tisztelettel kérem a mélyen t. kormányt, tegye megfontolás tár­gyává azt, hogy a jövőben tekintsenek el a jö­vedelmi adó fizetésétől akkor, ha a gazdának nem volt jövedelme. Kérem továbbá azt, hogy a megkezdett úton tovább haladva a köiz­munkaváltságot teljesen szüntesse meg. Ha­sonlókép kérem azt is, "hogy a tönk szélén álló szőlőgazdaság megmentése érdekében a bor­fogvasztási adót szüntesse meg. összes adóink között talán a legarány­talanabb és a legigazságtalanabb az iskolai adó. Itt felekezeti különbségek szerint és asze­rint, hogy állami vagy pedig felekezeti isko­lához járulnak-e hozzá az adóval, óriási diffe­renciák, eltolódásdk vannak. Olyan helyen, ahol ; az adózó polgár állami iskolához járul hozzá, gondolom, 5% az adó, viszont olyan he­lyen, ahol felekezeti iskolákat tartunk fenn, esetleg az állami adó 100—120%-áig megy az adófizetési kötelezettség. Viszont vannak ese­tek, hogy ha valaki olyan vallású, amely val­lásfelekezetnek az illető községben iskolája nincsen, akkor sem az egyik, sem a másik is­kolához^ nem járul hozzá semmivel. Azt hiszem, ez a kérdés sürgősen ' rendezendő és pedig akként, hogy az országosan kivetendő kultúr­ádé ezt az iskolai ladókérdését egyszersminden­korra megoldja és ez a teher aránylagosan, az állam minden oolgárára egyformán vetendő ki. (Helyeslés.) Hogy ma mekkorák az ellen­tétek, arra bátor vagyok csak egy példára hivatkozni. Olyan helyeken, olyan községek­ben, ahol állami iskolák vannak, ez a teher egy személyre átszámítva 20 fillértől 3 pen­gőig terjed, olyan helyeken pedig, ahol feleke­zeti iskolák vannak az egyes községekben, 6 pengőtől 16 pengőig terjed. Ez beszédesen bizonyítja azt az óriási aránytalanságot, amely ezen a téren mutatkozik. (Úgy van!) Legyein szabad ezután egy egészen speciá­lis kérdéssel, a dohánytermelő gazdák panaszá­val foglalkoznom. Méltán panaszolja minden

Next

/
Thumbnails
Contents