Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

302 Az országgyűlés képviselőházának 84- ülése 1932 május 12-én, csütörtökön*^ népünket már az elemi iskolától kezdve meg­felelő módon fogjuk nevelni. (Élénk helyedén a jobboldalon és a középen. — Östör József: A legszebb kötelesség!) T. Ház! Szíveskedjenek azok, akik a költ­ségvetés realitását annyira vitatják, számba­venni továbbá azt is, hogy a t. pénzügyminisz­ter úr az adóbevételek előirányzásánál eléggé óvatos volt s eléggé honorálta és respektálta, hogy a mai súlyos gazdasági válság közepette az adóbevételek csökkenő tendenciájával szá­molni kell. Ha meg méltóztatnak nézni az előt­tünk fekvő költségvetésben a pénzügyi tárca előirányzatát, méltóztatnak láthatni belőle, hogy tulajdonképpen számottevő többlet csak az egvenesadóknál irányoztatott elő, kereken 18 millió pengőben, ezzel szemben a forgalmi adóknál és illetékeknél, a fogyasztási adóknál, a vámjövedéknél és a dohányjövedéknél együt­tesen 92-25 millió pengővel kevesebb az elő­irányzat a tavalyi költségvetési előirányzat­nál. (Egy hang half elől: Miután nincs forga­lom! — Sauerborn Károly: És még kevesebb lesz!) Azonfelül legyen szabad arra is felhívnom a mélyen t. Ház figyelmét,'hogy azok az össze­hasonlítások és konzekvencialevonások, ame­lyek az állami összkiadásoknak a nemzeti jö­vedelemre gyakorolt hatásából indulnak ki, annyiban tévesek, hogy az összkiadások között — mint bölcsen méltóztatnak tudni — számos olyan kiadási tétel is van, amely kompenzációt talál — bruttó-költségvetéssel dolgozván a ma­gyar állam — a tárcabevételek között. Az; ál­talános adóképesség megállapításánál az egye­nesadók szemléletéből kell kiindulni, mert csak ez adhat hű képet az átlagos adóképesség elbírálásánál. Már az előbb voltam bátor az adómorálról beszélni. Legyen szabad még egyszer nyoma­tékosan rámutatnom, hogy végül, de nem utolsósorban, függ a költségvetés realitása az adómoráltól és az adófizetési készségtől. (Lang Lénárd: Képességtől!) Én nem akarok most erről beszélni, én most természetesen abból in­dulok ki, Lang t. képviselőtársam, ha valaki tudna adót fizeti és még sem fizet, vag'y m-m hajlandó bizonyos fokig a mai súlyos viszo­nyok közepette a maga igényeit leszállítani, hogy állampolgári kötelezettségének, az adó­fizetésnek megfeleljen. (Ügy van! jobb felől! — Sauerborn Károly: Miért nem szállítja le az állam is az igényeit?) Fájdalom, ilyenek nem fciílkevés számban vannak. (ZajJ Elnök: Csendet kérekí Szinyei Merse Jenő: Vagyok bátor a mé­lyen it. Ház figyelmét még arra is ráirányítani, hogy nem elég az adómorált prédikálni. (Sauernborn Károly: A képviselő úr kerületé­ben tapasztalta ezt?) , Elnök: .Sauerborn képviselő urat kérem, ne zavarja a szónokot közbeszólásúival. Szinyei Merse Jenő: A képviselő úr is nvi­tott szemekkel jár az országban, magam is. ' ' Szerény véleményem szerint nem lehet addig .adómorált kívánni, ameddig nem tesszük lehetővé azt, hogy a népesség széles rétegei a» adótörvények és rendeletek érvényben lévő különféle paragrafusaival tisztában legyenek­Már ( pedig meg kell állapítanom azt a. tényt, hogy, sajnos, a pénzügyimmiszteri rendeletek és hivatalos összeállítások, amelyek az érvény­ben levő adótörvényeket tartalmazzák, egyrészt olyan, nyelven vannak írva, amelynek meg­értése még gyakorlott ügyvédeknek, szakembe­reknek, sőt az adókivető hatóságoknak is nagy munkát okoz, másrészt pedig ezek a kiadvá­nyok olyan drágák, hogy^ igazán nem lehet kívánni, hogy a mai leszegényedett társadalom ezekre az adótörvényekre és rendeletekre oly sok pénzt kiadjon. En egyszer összeadtam csak az egyenesadóikra vonatkozólag megjelent hiva­talos összeállítások árát, és ha jól emlékszem. 82 pengő körüli összeg jött ki. Van azután egy másik kiváló kiadvány, amely a Tébe. kiadá­sában jelent meg; ez még drágább. Nem lehet­kívánni, hogy valaki az adótörvények meg­ismerésére ilyen összegeket áldozzon.- Itt a pénzügyminiszternek meg kellene találnia" r a . módot, hogy népszerű formában, olcsó kiadás­ban és példákkal illusztrálva közzéadja, r ha , kell ingyen, — ismétlem, példákkal illusztrálva — az érvényes adótörvényeket és rendeleteket, mert adómorált kívánni attól, aki nem. ismeri az adótörvényeket... (Zaj.) Elnök: Csendet kérekí Szinyei Merse Jenő : ... és az adórendelete ket, szerény megítélésem szerint riem lehet. (Zaj.) Legyen szabad az adómorállal kapcsolat ban a mélyen t. Képviselőház figyelmét még felhívnom arra is, hogy az adómorál vonatko­zik természetesen az adóbevallások mikénti elkészítésére is. Azt hiszem, hogy ezen a téren igen súlyos hibák vannak, amelyek kétségtele­nül közrejátszanak abban, hogy társadalmi osz­tályok ellen olyan nagymértékű izgatás és demagógia folyhat ebben az országban. Bethlen István gróf a pénzügyi bizottságban a költ­ségvetés tárgyalása során ezt a demagógiát és izgatást, amely egyes társadalmi osztályok, ellen folyik, a közélet rákfenéjének bélyegezte. (Ügy van! jobbfelől.) Azt hiszem, nem lehet eléggé súlyus és el­ítélő szavakat találni ennek a már-már rend­szeressé váló izgatásnak elítélésére* amely­nyakló nélkül, minden tárgyilagosságot, min- . den higgadtságot és belátást félretéve folyik. ma ebben az országán, ahol az izgalomra- annyi anyag van egyébként is. (Östör József: Külön . törvényhatóságok vannak! — Egy hang jobb­felől: Azizaatásrat) En nagyon bölcsnek, na­gyon okosnak találom azt iaz ellenszert és. orvosszert, amelyet ugyancsak Bethlen István gróf ajánlott a pénzügyi bizottságban, amely egyszerű és olcsó orvosszer, semmi egyéb, mint az adóstatisztikának elkészítése és évről-évre való közzététele. (Helyeslés jobbfelől.) Ez az adóstatisztika fog kétségkívül a maga rideg és kétségbevonhatatlan ... számadataival^ cáfolatot adni ezekre az izgató és demagóg állításokra, ha pedig vannak hibák, akkor meg fogja mu­tatni, hogy hol, milyen téren vannak a hibák, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és hogy vájjon a törvények revíziójában, egész adórendszerünk megváltoztatásában kell-e itt az orvoslást ke­resnünk, vagy pedig elégséges az, ha a pénz­ügymiiniszter úr az adóalapok megfelelő ki­munkálásával inarkodik majd az adózókat, az igazságos és progresszív adózás elvének szem előtt tartásával megterhelni. Vagyok bátor erre vonatkozólag egy hatá­rozati .javaslatot is előterjeszteni, am elv a következőképpen szól (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Utasíttatik a pénzügyminiszter, gondoskodjék arról, hogy az elkészítendő adó­statisztika oly formában állíttassék Össze, hogy abból az egyes társadalmi rétegek megterhe-. lése és a közterhekben való részvétele világo­son és könnyen érthetően kitűnjék» (Helyeslés jobbfelől.) «és. hogy az ilyképpen elkészített adóstatisztika mentől szélesebb körben tétessék

Next

/
Thumbnails
Contents