Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

282 Az országgyűlés képviselőházának tökeadósságom,. Itt a kiinduló r pont szerintem nem az, hogy én a tőke kérdését piszkáljam, hainem az a kiinduló pont, hogy megállapítsam a mezőgazdaságot terhelhető kamatmaximumot s ebből következtessek vissza tőkére. {Ügy van! a balközépen-) Ha 12—18 pengő kamatot veszek alapul s ezt tőkésítem a jelenlegi 9—10% -os kamat mellett, ez jelent holdanként 100—180 pengős adósságot. Ha ezt a 12— 18 pengőt (viszont 5% kamattal tőkésítem, jelent egy 240—360 pengős tőketartozási lehetőséget, vagyis kijutottam arra az alapra, hogy a jelenlegi Magyarországi átlagosan megterhelt mezőgazdaságnak 300 pengő értékét megkapom akkor, ha a 15 pengő átlagkamatterhet tőkésítem 5%-ös kamat mellett. Ez azt mutatja, mélyen^ t Ház, hogy 5%-os kamatfizetés esetén talán elkerülhetnénk azt a nagy operációt, amelyet kilátásba helyeztek itt az előttem felszólalt igen t, képviselőtársaim, rámutatva az adóssági devalvációra és egyéb olyan erős módszerekre, t amelyeknek következményeit előre talán még senki sem tudja. Ha mi ;a kamatok tekintetében olyan engedményt és olyan lehetőséget adunk, amely a gazdaság rentabilitását biztosítja, amit én körülbelül 4—5%-os kamatban látok, akkor talán át tudjuk szenvedni azt az időszakot, amely előttünk áll és még rosszabb lesz, de végeredményben mégis csak oda fog vezetni, hogy egyszer más világot is megéljünk. T. Ház! Nem kívánok itt vitába szállani Fellner Pál igen t. barátommal, aki legutóbbi beszédében becsületesen a mezőgazdaság szolgálatába állította az ő eszméit s aki az adósság devalváció gondolatát hozta forgalomba. Végeredményben választhatnánk a két út között s a hitelező dolga megállapítani, mi kellemesebb neki: az adósság devalvációja, amely a hitelélet rendjén olyan megrázkódtatásokat fog teremteni, amelyek ma előreláthatatlanok, vagy pedig a kamatban olyan engedményt tenni, amely a tőkeadósság változatlan fennmaradása mellett lehetőséget nyújt a rentabilitásra. De valaminek kell történnie, azt hiszem, ezt minden szónok megállapította. Viszont, ha a rákoparáció elkésve történik, akkor a beteg meghal. Idejében azonban még megmenthető. Egy rákoperációval hasonlítva össze, ha itt az adós meghal, akkor a hitelező is velepusztul. Mélyen t. Ház! Most tessék megengedni nekem, hogy rámutassak a már megjelent román konverziós törvényre. Én azt áttanulmányoztam es azt hiszem, képviselőtársaim közül még kevésnek volt a kezében. Meg lehet állapítani ebből, hogy ez egy nemzeti szerencsétlenség. Ez megoldja ideig-óráig a mezőgazdaság helyzetét, de a hiteléletnek olyan tönkremenését jelentené és a bankvagyonoknak olyan devalvációját, hogy ebből egy ország semmiesetre sem tud kilábolni. Ha mégis erre hivatkozom, teszem ezt éppen azért, hogy rámutasssk arra, hogy ez nem megoldás. De van itt az előszóban, amelyet a miniszter a törvény kiadásával együtt megír, egy olyan passzus, amely a részünkre bizonyos tanulságokat t jelent. (Olvasna): «A mezőgazdasági adósságok szanálási törvénye újabb bizonyítéka annak, hogy a világégés okozta kivételes állapotok következtében folytatnunk kell a kivételes törvényeknek azt a sorozatát, amelyek eltérnek az eddig érvényben lévő közjogtól.» Továbbá: «Eátérünk egy új útra, amely az agrárreformmal kezdődött és folytatódott a bérlakók védelmével, pénzünk stabilizációs törvényével, a^ kényszere#yaaséggel, az ingiatlanok elleni végrehajtási -, ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. jog felfüggesztésével és ki tudja, hogy holnap, ha a jelen törvény már mutatja gyümölcseit, nem hozunk-e újakat, amelyek ma még elképzelhetetlennek tűnnek fel. Tagadhatatlan, hogy a törvény «forradalmi» olyan értelemben, hogy nagyon hirtelen dobott át minket a megszokott jogok korlátain.» Most következik talán a leglényegesebb rész abból, amit fel akartam olvasni: «De merem állítani, hogyha az impreviziós elvet, amely Romániában most először emelkedett törvényerőre, korábban kezdtük volna alkalmazni, nem kellett volna e műtét segítségéhez fordulni.» íme tehát, amint mondtam, e törvényt járhatatlan útnak tartam és ha a mezőgazdaságnak talán ideig óráig hasznára van, az országnak kárát jelenti. De ez az előszó, amely azt mondja, hogyha idejében végeztek volna bizonyos megoldásokat, akkor nem kellett volna ehhez a törvényhez folyamodni, részben ránk is áll. Ha mi idejében taglaljuk azt a kérdést, hogy a mezőgazdaság kamatterheit nem kellene-e leszállítani, — hiszen ez nemcsak mezőgazdasági kérdés, mert a kereskedelem és ipar éppúgy csatlakozik ezekhez a kérdésekhez — s ha idejében rendezzük a kamat leszállítását, feltétlenül el fogjuk tudni kerülni azt az operációt, amelyet a jugoszlávok és románok törvénybe iktattak már. T. Ház! Tisztában vagyok természetesen avval, hogy az a kamatteher kérdése úgy ar belföldi, mint a külföldi relációkkal függ öszsze. Belföldi relációban — hogy evvel kezdjem — általában abban a hitben vagyunk, hogy azért nem lehetett kamatot apasztani, mert a betéteket kivonták volna. Evvel nekem részletesebben kell foglalkoznom, — pedig teljesen téves álláspont. A betétek kivonása csak akkor veszélyes^, ha a hetét ki is tud vonulni az országból. De az országon 'belüli körforgalom soha veszéllyel nem jár. (Ügy van! Ügy van!) Nem az a fontos, hogy mennyi a bankoknál a hetét, hanem hogy milyen a betét és a kihitelezés közötti viszony. Már pedig, ha ma leszállítjuk a betéti kamatlábat esetleg 3%-ra, ez külön előnyt fog magával hozni, azt. t. i.,hogy a betétesek egyrésze 3% mellett nem hagyja ott^ kamatozni, kiveszi pénzét a bankból és inkább földbirtokot, vagy hájat vesz magának, vagyis ingatlanokban bizonyos forgalmat tudunk csinálni. Az ingatlanok értékemelkedése magával hozza azt, hogy maga a hitelező is nagyobb bonítást lát kihelyezéseiben, továbbá az adósnak, aki legjobban meg van szorulva, módjában van eladás folytán rendezni adósságait. Most mi történik a körforgalomban^ A betétes kiveszi pénzét, vesz földbirtokot, vagy házat, természetszerűen ezeket elsősorban az adja el, akinek adóssága van. A adósság törlesztésére ez a pénz újra visszafolyik a bankokba, tehát ez olyan körforgalom, amely a hitelélet : rendjét egyáltalában nem akadályozza meg. Ezzel szemben azonban feltétlenül haszonnal jár úgy az adós részére, akinek eladhatóvá tesszük birtokát, mint a hitelező részére, aki az ingatlanok érI tekének növelésével nagyobb bonitáshoz jut. ! Sokat^beszélnek az úgynevezett magánki! hitelezésről is. Ez teória. Kerestem magánj kihitelezéseket, kerestem olyanok részére ma| gánhitelt, akik egészen elsőrangúak, de nem ta! láltam. Magánhitelezők igenis adnak pénzt, j elsőhelyi bekebelezésre, de olyan komédiával • és olyan furfanggal, amelyet egyetlen egy adós | sem kíván igénybevenni. Ha valakinek még i első telekkönyvi rangsor áll rendelkezésére,