Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 84. annak nem kell a piacon magánhitelezőt keresnie, mert az a bankoktól még mindig kap pénzt. Hogy a rokonság körében magán kihitelezések vannak, ,hát ilyen kihitelezések mindig voltak iés mindig lesznek. Ettől eltekintve, a törvény most már olyan adóval sújtja a magánkihitelezéseket, hogy ez iszámításba nem is jöhet. Ami a külföldi hitelezést illeti, .ebben a tekintetben nem tudok mást mondani, mint hogy Bethlen István t. képviselőtársam szavaihoz csatlakozom, a kit itt az igen t. ellenzék sajnálatos módon nem kívánt meghallgatni, pedig ő nem politizált, ő közgazdasági elveket hirdetett, olyan közgazdasági elveket, amelyeket az egész ország magáévá kell, hogy tegyen, azt az elvet hirdette, hogy tárgyaljunk a külföldi hitelezővel, de szabjunk annak határidőt és amennyiben a határidő letelik anélkül, hogy eredményt érnénk el, akkor igenis egyoldalúan kell a kérdésben dönteni. En azóta Bécsben voltam, ott politikai és közgazdasági faktorokkal érintkezve, sajnálattal kellett megállapítanom, hogy Bethlen István gróf beszédének végig nem hallgatása az igen t. ellenzék részéről a külföldön azt a benyomást tette, mintha az ellenzék nem volna egy abban a gondolatban, hogy a külföldi adóssági kérdésben az országban rendet kell teremtenünk. En a pénzintézetek ellen nem harcot hirdetek, én a «leben und leben lassen» elvének vagyok barátja és szolgálatába kívánok állani elsősorban a vidéki pénzintézeteknek, amelyek annyira össze vannak forrva a mezőgazdasággal, hogy sem a mezőgazdaság nem tud megélni, a vidéki pénzintézetek nélkül, sem megfordítva. Viszont azonban hangsúlyoznom kell azt is, hogy a vidéki pénzintézeteknek a fővárosi pénzintézetek részéről olyan pénzügyi politikát kell tapasztalniuk, amely teljes tönkremenésükkel fog végződni. Már maga az a tény, hogy a fővárosi pénzintézetek a vidéken burkolt és nyilt formában fiókokat tartanak és eziek a fiókok ugyanolyan kamatokat szedhetnek és a betétek után ugyanolyan kamatokat fizethetnek, mint a II. Kúriához tartozó vidéki intézetek, már bizonyos igazságtalanságot jelent a vidéki pénzintézet számára, mert természetszerű dolog, hogy inkább fogja valaki egy budapesti nagy intézet fiókjánál elhelyezni a betétjét egyenlő feltételek mellett, mint annál a gyöngébbtőkéjű vidéki pénzintézetnél. A pénzügyminiszter úrhoz fordulnék továbbá azzal a kéréssel, cáfolná meg azt a hírt, hogy legutóbb a bank-kamatláb leszállításánál a hitelügyi tanács által leszállított félszázalék, plusz marge alapján, a fővárosi pénzintézetek egy fillér terhet sem viselnek, ezt a félszázalékot teljes mértékben áthárították a vidéki pénzintézetekre, ami a vidéki pénzintézeteknek cirka 300 millió reescomptját számítva, tisztán másfélmillió ráfizetést jelent, amit a fővárosi pénzintézetek tiszteán zsebredugnak a vidéki pénzintézetek terhére. Amennyiben ez a hír tényleg megfelel a valóságnak, — mint ahogy meggyőződtem arról, hogy tényleg megfelel, — ez megint újabb bizonyítéka annak, micsoda politika folyik a fővárosi nagyintézetek részéről abban a tekintetben, hogy a vidéki pénzintézetek ezekben az amúgy is nehéz időkben ne tudják megállani helyüket. A külföldi hitelezőket illetőleg legyen szabad még megjegyeznem, hogy nem becsület kérdése az, ha mi mai helyzetünkben a megKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VU, ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. 283 felelő bejelentést megtesszük, mint ahogy nem volt becstelen soha az a kereskedő, aki kényszeregyességet kért, sőt ha az a kereskedő a nyolc hónap alatt lefizette a kényszeregyességben megállapított kvótát, egy év múlva újabb hitelt kapott. Mi nem azt akarjuk, hogy nekünk elengedjenek adósságot, mi csak t kamatredukciót kérünk, azt a kamatredukciót, amelyet a magas kamatban részben már a kihitelezési rizikóval együtt régen eszkomptáltak is. (Kun Béla: A tizennyolcszázalékos kamattal a kisgazda részben már tőkét is törlesztett éveken át! — Friedrich István: ö csak kamatleszállításról beszél!) En a legmesszebbmenőén helyeslem a t. pénzügyminiszter úr abbeli kijelentését, hogy a jelszavak és hangulatok helytelenek és veszedelmet rejtenek egy nemzet életében. Én mindig küzdöttem a jelszavak ellen és helytelenítettem a gazdák részéről is, amikor a jelenlegi nehéz súlyos idők bűnbakját keresik akár a kereskedelemben, akár az iparban. Azok a gazdák, akik mindig máson keresik a hibákat, nekünk, gazdáknak nagyon rossz szolgálatot tesznek, (Ügy van! Ügy van!) mert mi ma nem tehetjük, hogy az egyes foglalkozási ágakat egymás ellen uszítva, teljes káoszt idézzünk elő, hanem azt kell keresnünk: hogyan tudunk, az egyes foglalkozási ágakat összefoglalva, harmonikus munkát teremteni. {Helyeslés. — Kun Béla: Nagyon sok gazda saját könnyelműsége nélkül jutott bajba! Olyan gazda is van!) Túl rövid az idő arra, hogy számokkal dokumentáljam felfogásomat, amelyek mind bizonyítani tudnák azt, hogy nem az ipar tett minket tönkre, még kevésbbé a kereskedelem, és ha vannak is kinövések azon az oldalon, ezeknek lefaragása nem teszi előfeltétellé azt, hogy ádáz harcot vívjunk egymással. Fellner Pál igen t. barátom úgyszólván egy gazdasági koncentráció gondolatát pendítette meg, amit azt hiszem a gazdatársaim nevében is a legmelegebben üdvözölhetnék. Meg vagyok győződve arról, hogyha a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem, tehát a szakmák egymással nem politikailag, hanem gazdaságilag kooperelnának, akkor sokkal messzebb tartanánk és sokkal nagyobb eredményeket tudnánk produkálni, mint azzal, hogy mindig a másik oldalon keressük a bűnbakot. A magyar kereskedelem becsületes, jó kereskedelem, amely nélkül a mezőgazdaság exisztálni sem tud, mert hiába termelünk, ha nincs meg az a szerv, amely termésünket el is tudja helyezni. A mezőgazdaság és a kereskedelem teljesen összefont dolog ma. A mezőgazdaságnak a létkérdése ma nem a termelés, hanem az elhelyezés problémája, a mezőgazdaságnak tehát létérdeke a kereskedelem. Ami pedig az ipart illeti, igenis szükségünk van nekünk jó magyar iparra, (Kun Béla: Mi lesz a Futurával?) szükségünk van egy olyan iparra, amely el tudja helyezni a mezőgazdaságban felszabaduló r munkanélküli százezreket, ahol biztosítékot láthatunk arra, hogy anélkül, hogy a foglalkozási ágakat kiuzsoráznák, a nemzeti vagyont az iparon keresztül is szaporítsuk, (ügy van! Ügy van! — Zaj a baloldalon.) Köviden rátérve, a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy gazdasági törvények vannak és ezek a gazdasági törvények örökéletűek, amit természetesen én is elismerek. De nem lehet gazdasági törvény az, hogy különösen a külföld szempontjából olyan kamatokat állapítottak meg évekre kihatóan, amelyek 39