Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Í378 Àz országgyűlés képviselőházának BU. tartotta szem előtt legelsősorban a szociális szempontokat. Ká akarok mutatni arra, hogy miiyen nagy fontossága van ma annak, hogy minden kormányintézkedésnél elsősorban a szociális szempontok legyenek irányadók, mert nekem az a meggyőződésem, — és ezt látjuk szerte az egész világon, — hogy az egész gazdasági és társadalmi rend nemcsak itt, (J sonka-Magyarországon, de mindenütt egy nagy, hatalmas átalakulás előtt áll. Ez az átalakulás megkezdődött cmár egyes országokban, ez az átalakulás másutt ma folyik és előbb-utóbb be fog következni mindenütt és ez az átalakulás az én meggyőződésem szerint a szocializmus jegyében fog lefolyni. Most csak az a kérdés, hogy lesz-e polgári társadalmunknak elég ereje ahhoz, hogy azokat a mozgalmakat, amelyek ennek az átalakulásnak kapcsán keletkezni fognak, helyes mederbe terelje és megóvja az országot az ilyen mozgalmak kapcsán felszínre kerekedő szélsőségektől. Van erre mód, tisztelt Ház, de csak egy és ez az, ha száz százalékig a hamisítatlan kereszténység és az evangélium alapjára helyezkednünk. (Ügy van! a közében.) Különösen szükség van erre ma, amikor, ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul, két véglettel állunk szemben. Az egyik véglet az öncélú liberális kapitalizmus, a másik véglet pedig a szociáldemokrácia, amelynek a kommunizmus szerintem csak válfaja. (Egy hang jobb felől: Ügy van! Közel állanak egymáshoz!) Érdekes az a megállapítás, hogy ez a két irányzat, amely látszólag szöges ellentétben van egymással, egy kérdésben egyetért és ez az, hogy mind a kettő tagadja azt a tételt, hogy a gazdasági erőket is az erkölcsnek és a vallásnak kell irányítania. Egyformán tagadja ezt Smith Ádám, Marx és Lassalle is. A liberális kapitalizmus tanítása szerint a tőke öncél. A lényeg az, hogy a tőke minél nagyobb hasznot tudjon produkálni bármilyen eszközök segítségével, tehát az eszközök mellékesek. Természetes, hogy ilyen elv mellett a munka nem lehet egyéb, mint a tőke rabszolgája. (Jánossy Gábor: Ebbe bukik bele azután a kapitalizmus!) Ez a kapitalista rendszer gyakran termelési anarchiát is idéz elő. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a nagytőke nálunk is, a külföldön is igen sokszor elsorvasztott már mesterségesen egyes termelési ágakat csak azért, hogy más téren nagyobb hasznot r tudjon magának biztosítani. A szociáldemokrácia viszont köztudomás szerint a történelmi materializmus alapján áll, amely tagadja a lelkiséget és azt vallja, hogy a történelmet tisztán csak a gazdasági erők irányítják. (Malasits Géza: Nem magát a lelkiséget, csak a prioritását!) De tagadja a magántulajdon jogosultságát is. (Malasits Géza: Azt sem, csak a termelő esz- \ közök magántulajdonát!) Ezzel szemben a kereszténység nem ellensége a tőkének magának, mert téves azt a tételt felállítani, mintha a kereszténység a tőke ellensége volna. Csak a tőke hivatását fogja fel másképpen, mint a kapitalista gazdasági rend. A kereszténység ugyanis azt tanítja, hogy szükség van a termelés szempontjából a tőkére, de a tőke nem lehet öncél, hanem a termelésnek a munkával egyenrangú tényezője és nem az a célja, hogy minél nagyobb hasznot biztosítson magának, hanem kizárólag csak az, hogy minél több embernek minél jobb megélhetést tudjon biztosítani. A magántulajdon jogosságát sem tagadja a kereszténység, sőt a magántulajdon elvi alapján áll, de felállítja azt a helyes teteit, ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. hogy a magántulajdonnak lehetnek, sőt vannak is korlátai, és ezek a korlátok: az erkölcs, a szeretet és az igazságosság. (Ügy van! balfelöl) Ha a nagytőke nem akarja elfogadni ezeket a korlátokat önmaga, akkor elérkezik az állami beavatkozás jogosultsága. Ebben az esetben véleményem szerint az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a tőke túlkapásaival szemben a kisembereket, a nagy tömegeket megvédje. Most még egy kérdésről szeretnék beszélni, t. Képviselőház, amelyről itt ebben a Házban beszéltek ugyan már a népjóléti minisztérium megszüntetését tárgyaló törvényjavaslat vitája alkalmával, de amely kérdést én talán még más szempontból is szeretnék itt megvilágítani. Azt tartom ugyanis, hogy most, amikor a mi gazdasági és társadalmi rendünk a már említett nagy átalakulás előtt áll, amely — mint azt előbb mondottam — a szocializmus jegyében fog lefolyni, szerencsétlen dolog a szociális minisztériumnak, a népjóléti minisztériumnak megszüntetése. Ezt a törvényjavaslatot annakidején takarékossági okokkal indokolták. Elismerem, hogy ma az egész vonalon a legnagyobb mértékű takarékosságra van szükség, de ennek a takarékosságnak nem szabad bizonyos határokon túlmennieés ezt a takarékosságot elsősorban helyesen és bölcsen kell alkalmazni az állami életben. Nekem, mint aki ismerem a viszonyokat, az a meggyőződésem, hogy azokat az ügyköröket, amelyekben a népjóléti minisztérium dolgozik, megszüntetni amúgysem lehet. Ha pedig az ügyköröket fenntartjuk, akkor nincs értelme a minisztérium megszüntetésének sem, mert az a csekély megtakarítás, amely a személyi kiadások terén esetleg elérhető, és amely szintén csak látszólagos, — mert hiszen az ott alkalmazott tisztviselőket nem lehet nyugdíj vagy végkielégítés nélkül egyszerűen az utcára kitenni — nem áll arányban azzal a hátránnyal, amely mutatkozni fog akkor, ha hiányozni fog Magyarországon a szociális politikának, a népjóléti politikának egy felelős vezető által irányított egyöntetű intézése. Én csak rá akarok itt mutatni a népjóléti minisztérium költségvetése kapcsán arra, hogy voltaképpen mit jelenthetne a minisztérium megszüntetése a takarékosság szempontjából. A minisztérium összköltségvetése 57,218.000 pengőben van megállapítva. Ebből egymagára a közegészségügyre, amelynek kiadásait megtakarítani semmi körülmények között sem lehet, sőt nem is szabad, 35,189.000 pengő esik. Egészségügyi intézményekre 4V2 millió pengő, a gyermekvédelemre 7"5 millió pengő, társadalombiztosításra 4'5 millió pengő, közjótékonysági és emberbaráti intézményekre pedig 4 millió pengő esik; a rokkantügy tételei benne vannak a közegészségügy tételében. Ezek az összegek kitesznek összesen 55,700.000 pengőt. Marad tehát összesen a központi igazgatás terhére, ahol egyedül lehet megtakarítani 1,800.000 pengő. Mert hiszen az említett feladatok bármelyikénél bűn volna további megtakarításokat eszközölni. Azt hiszem, hogy ilyen körülmények között az az előny, amely az aránylag csekély megtakarítással jár, semmi esetre sem állhat arányban azzal a hátránnyal, amelyet ennek a szociális minisztériumnak megszüntetése a mai nehéz időkben jelent. Még egy körülményre akarom felhívni az igen t. Képviselőház figyelmét és ez az, hogy