Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 8k. én a megszüntetés időpontját is felette szerencsétlennek tartom. Köztudomású tény, hogy a népjóléti minisztériumban súlyos visszaélések fordultak elő az utóbbi időkben. (Turchányi Egon: Ez nagyon súlyos momentum!) Ha most feloszlatják ezt a minisztériumot és annak tisztviselőit szétosztják a különféle minisztériumok és hivatalok között, mielőtt még a visszaélések ügyében folytatott vizsgálat befejezést nyert volna, és mielőtt az igazi bűnösök méltó büntetésüket elnyerték volna, akkor minden tisztviselő, aki a népjóléti minisztériumban dolgozott, egy szégyenbélyeggel a homlokán fog új beosztásába kerülni. Ezért tartom én igen szerencsétlennek a megszüntetés időpontjának megválasztását. Ha már a kormány mindenáron dönteni akart ennek a szociális minisztériumnak megszüntetése mellett, ám rendben van, de akkor előbb be kellett volna fejezni a vizsgálatot az összes viszszaélések ügyében, megbüntetni a bűnösöket és ezzel egyúttal tisztázni azoknak a helyzetét, akik mint tisztességes és becsületes alkalmazottak, évek hosszú során át nehéz munkát végeztek ebben a minisztériumban. Hogy milyen nagy volt ez a munka, ezt néhány számadattal tudom illusztrálni, és pedig a négy legnagyobb minisztérium számadataival. A népjóléti és munkaügyi minisztériumban az elmúlt évben 246 ezer volt kereken az elintézett ügy dar ab ok száma; ezeket 90 tisztviselő intézte el, egyre jutott tehát naponta, a vasár- és ünnepnapokat és a nyári pihenőidőt is számítva, 7'4 darab akta elintézése. A belügyminisztériumban 132 tisztviselő intézett el tavaly 270.500 ügydarabot, úgyhogy itt egy tisztviselőre jutott naponta 5'6 elintézett ügydarab. A kereskedelemügyi minisztériumban 142.500 volt az elintézett ügydarabok száma, ezeket 162 tisztviselő intézte el, tehát 2'4 darab akta jutott egy napra és egy tisztviselőre. A földmívelésügyi minisztériumban pedig, amely talán a legfontosabb minisztérium, az ügydarabok száma 92 ezer volt tavaly és ez 178 tisztviselő között oszlott meg, úgyhogy egy napra és egy tisztviselőre valamivel több, mint egy ügydarab elintézése esett csak ebben a minisztériumban az elmúlt esztendőben. De még egy szempont van, amely aggályossá teszi előttem a népjóléti minisztérium megszüntetését és ez a rokkantügy. Általában azt tapasztaljuk és ezt mélységes sajnálattal kell megállapítanom, — azt hiszem ezt már megállapította Jánossy Gábor t. képviselőtársam is ebben a Házban — hogy a magyar közvélemény nem viseltetik a háború áldozatai iránt azzal a megértessél, amely megértést azok a társadalomtól és a hatóságoktól is méltán elvárhatnának. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ha a honvédelmi minisztériumba fogják a rokkantkérdés ügyeit^ beosztani, ott elsősorban nem a szeretet fogja vezetni az intézőket, hanem a katonás drill. (Jánossy Gábor: Azt nem lehet előre mondani!) Ott katonai szempontból fognák bírálni és intézni ezeket az ügyeket. (Élénk ellentmondások a jobboldalon.) Nekem az a meggyőződésem, hogy a polgári életben élő, polgári berendezésű tisztviselő sokkal jobban tud ennek a feladatnak megfelelni, mint egy katona, akinek hivatása nem lehet a szociális kérdésekkel való foglalkozás. Rá akarok mutatni még azokra a nagy igazságtalanságokra is, amelyekben egyáltalában a hadviselteket nálunk még ma is réezesíülése 1932 május 12-én, csütörtökön. 279 tik. (Felkiáltások: Ez igaz!) Számos olyan példát tudok ismeretségem köréből, hogy hivatali állások betöltésénél akkor, amikor egy hadviselt pályázott és vele szemben egy nem hadviselt egyén állott, ugyanolyan vagy kevésbé jó kvalifikációval, protekció folytán nem a hadviseltnek juttatták azt az állást, hanem a másiknak. (Zaj.) Közismert tény, hogy a hadviselt közalkalmazottak például milyen hátrányt szenvednek azáltal, hogy négy évig a harctereken és eseteg hat-hét évig Szibériában sínylődtek s amikor hazajöttek, a tulajdonképpen nekik járó állásokat már betöltve találták olyanokkal, akik egyáltalában puskaport nem is szagoltak. (Ügy van! Ügy van!) Ez égbekiáltó igazságtalanság, (Ügy van! Ügy van!) amelyet a kormánynak feltétlenül a legrövidebb időn belül reperálnia kell. (Elénk helyeslés.) Ezt megköveteli a közvélemény és megköveteli minden becsületes magyar, aki szeretettel és elismeréssel viseltetik azok iránt, akik életüket, vérüket, egészségüket és testi épségüket áldozták fel a haza oltárán. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Itt még egy dolgot akarok megemlíteni. Nem tartom megengedhetőnek azt, hogv a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák részére a múltban megállapított költségvetési összeg akárcsak egy fillérrel is leszállíttassék. (Ügy van! Ügy van!) Nagyon jól tudom, hogy a mai viszonyok mellett, amikor takarékoskodnunk kell, nem emelhetjük fel — mondjuk — lineárisan a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak javadalmazását újabb költségvetési összegek beállításával, de azt megtehetjük, hogy akkor, amikor ezek státusa amúgy is állandóan csökken — hiszen hadiárvák már kevesen vannak, a hadiözvegyek is nagy részben férjhez mentek, vannak, akik már meghaltak, a hadirokkantak pedig amúgy is beteg és testileg nem ép emberek s ezeknek is tekintélyes része pusztul el évről-évre — hogy az ÍP-V elért megtakarításokkal a még 'hátramaradottak anyagi helyzetét javítsuk. Ez volna a módja annak, hogy évről-évre a természetes létszámcsökkentés arányában keressünk arra alkalmat, hogy emeliük a meglévő hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak járandóságait. (Helyeslés.) Szóvá akarok tenni még egy kérdést, amely szintén égető • problémája szerintem a nemzet becsületének és ez a vitézségi érmek pótdíjának kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Akármit mondjanak is ez ellen takarékossági szempontból, —- elismerem, hogy takarékosságra szükség van, — de meggyőződésem, hogy vannak még olyan tételei a költségvetésnek, amelyeknél lehetne takarékoskodni. Ezeknél kell tehát takarékoskodni, de a vitézségi érempótdíjak kifizetésére megfelelő fedezetről kell mielőbb gondoskodni. T. Képviselőház! Csodákat Károlyi Gyula gróf kormányától nem vár senki, nem várt és nem vár az ellenzék sem. Mi tudjuk nagyon jól, hogy a kormánynak a jelenlegi viszonyok mellett nem áll módjában annak a súlyos gazdasági válságnak teljes kiküszöbölése, amely erre a szerencsétlen országra nehezedik. De viszont éppen úgy meg vagyunk győződve arról, hogy megfelelő eréllyel és kellő jóakarattal lényegesen enyhíteni igenis lehet ezt a gazdasági válságot. Mivel erre vonatkozólag a kellő erélyt a kormány részéről nem tapasztal

1 juk és mivel a kisembereknek, főleg a mezőgazdaságnak érdekeit a kormány megfelelően