Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

274 Az országgyűlés képviselőházának 8&. hogy a mai búza- és tengeri termelést nemcsak éppen megszokásból, hanem szükségszerűségből végzi az alföldi gazda, ami azután az értékesítésnél támaszt nehézségeket. Nagy baj továbbá az Alföldön az, hogy Nagy-Magyarország szikes területei legnagyobb részben a csonka ország területén maradtak. Mindezeket a bajokat elbírhatta a NagyMagyarország, de kevésbbé bírhatja el CsonkaMagyarország és ezért ezeken a bajokon minden módon és minden lehetőség szerint segíteni kell. (Helyeslés.) Sokszor idézik ebben a képviselőházban is Széchenyi szavait, ebben a vitában is többször elhangzott már Széchenyi idézése. Én is hivatkozom reá és emlékeztetem a t. Házat arra, hogy Széchenyi mondotta volt azt is: «ha elpusztul az Alföld, vele pusztul a Dunántúl és az ország többi része is». A segítés módja és lehetősége megvolna a természeti viszonyokban és az adottságokban, az Alföldnek legnagyobbrészt igen termékeny, részben silányabb, de javítható talajviszonyaiban. Minden lehetőséget fel kell használnunk, hogy jobban is, olcsóbban is és értékesíthetőleg is termeljünk. Ezekre a körülményekre felhívom a mélyen t. kormány figyelmét annál is inkább, mert meg kell magunkat mentenünk attól is, — ami tagadhatatlan — hogy a munkaerők az Alföldön nincsenek kellőkép kihasználva, ami pedig nemcsak közgazdasági, hanem fontos szociális érdek is. Vizeinknek jobb kihasználása, általában vízműveink fejlesztése nagy szerepre volna itt hivatott. Gondolhatná vagy mondhatná valaki azt, hogy a délibábok kergetése az, amikor a mai közigazgatási és pénzügyi viszonyok között valaki ilyesmiről beszél, hogy ez irreális gondolat most, az az irreális politika, amely ellen a maga korában Széchenyi annyit küzdött, még a népszerűség árán is. E felfogással szemben éppen Széchenyire lehet hivatkozni, aki nem kisebb nehézségek között kezdette meg annak a hatalmas, annak a nagy vízügyi programomnak megoldását, amelyet boldogult Kvassay Jenő, európai hírű szakértőnk méltán nevezett egy második honfoglalásnak és amelyről joggal mondhatta Kenessey Béla, ennek a kérdésnek egy másik kiváló szakértője, hogy ma Csonka-Magyarországban egyetlen napig sem állhatna fenn azok nélkül a munkák nélkül, amelyeket annakidején elvégeztek. Ez valóban így is van, mert ha csak erre az esztendőre gondolunk: ma szomorú pusztulás volna Csonka-Magyarország képe azok nélkül a vizimunkák nélkül, amelyeket elődeink évtizedeken keresztül végeztek az árvízjárta magyar területek megmentésére. A 6.400 kilométernyi védőgát kiépítése több, mint 6 millió katasztrális hold ármentesítése, 15.500 kilométer belvízi levezető csatorna létesítése, folyók szabályozása és hajózhatóvá tétele: mindezek alapjai voltak a gazdasági és kulturális haladásnak és e mellett hosszú évtizedeken át nagyszerű munkaalkalmakat is biztosítottak évenként a munkások tízezreinek. (Ügy van! Ügy van!) Jól tudom, hogy kész munkaprogramul van a földmívelésügyi minisztériumban a vízügyek továbbfejlesztésére abból a helyes elgondolásból kiindulva, hogy ma a vízügyeknek még nagyobb fontosságuk van éppen a trianoni békeszerződés folytán, mint előzőleg volt. Ismerem a földmívelésügyi minisztériumnak nagy alapossággal készült tanulmányait és kiadványait,. és Sajó Elemér szép emlékezése 1982 május 12-én, csütörtökön. iratát, amelyek mind nagy körültekintéssel és alapossággal világítanak rá a vizek hasznosításának kérdéseire. E kérdéseknek szociális fontosságuk is igen nagy, mert hiszen az ilyen beruházások 75%-a munkabérre esik. Ennek ellenére is méltóztassék megengedni, hogy csak egészen röviden felhívjam a mélyen t. kormány figyelmét az osztrák vízügyi politikára néhány adattal, amelyeket Zauner István főmérnöknek a múlt hó végén a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben tartott egyik előadásából vettem. Ez az előadás rámutatott arra, hogy míg nálunk a legutóbbi két évben hasonló célra átlag csak 11 millió 600 ezer pengőt fordítottak, addig Ausztriában e 2 év átlagában a folyók és patakok szabályozására 25 millió pengőt fordítottak, míg tehát mi az utóbbi két évben a költségvetés összegének csak 0'44 százalékát fordítottuk hasonló célokra, addig Ausztriában — a közületek — a költségvetés másfél százalékát fordították erre a célra. Egy agrárállamban, ahol a bajok legnagyobb részét éppen az agrárbajok okozzák, szükségesnek tartottam, hogy erre nézve ne a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét hívjam fel, aki ezeket a kérdéseket bizonyára nagyon jól ismeri és a legnagyobb előzékenységgel is mozdítaná elő, hanem a mélyen t. pénzügyi kormányzat figyelmét kérjem fel és arra kérjem, hogy a legközelebbi alkalommal ezeket a kérdéseket pénzügyileg is megfelelően dotálni kegyeskedjék. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Kegyeskedjék megengedni, hogy most egy, a mát közeiebből érintő kérdéssel foglalkozzam, éppen azért, mert a Tiszántúlt az utóbbi években elemi csapások többször is sújtották és így ezek a kérdések a Tiszántúlt különösen érdeklik. Ez a kérdés a földteherrendezés és a kamat kérdése. (Halljuk! Halljuk!) A múlt év telén és tavaszán hosszú és alapos vita folyt, különösen az egyesített bizottságokban a földteherrendezési javaslatról és az általános felfogás az volt, hogy a magyar földbirtok terheinek rendezése, a magyar földbirtokos megsegítése, nem csupán egyoldalú agrárérdek, hanem általános magyar közgazdasági érdek is. (Scheuer Róbert: Nemzeti érdek!) Sajnos, az 1931 : VIII. te, amelynek tárgyalásában magam is résztvettem, jóformán csak a szükségesség elismerése és a jószándék kifejezésre juttatása volt, a dolog lényegén, a magyar föld terhein azonban tényleg nem sokat enyhített. Nem sokat segített már csak azért sem, mert a törvény 10. Va a követelések bizonyos kategóriáját ki is vette a földteherrendezés alól. Ezek a követelések, mint tudjuk, a külföldi valutában folyósított kölcsönök voltak. A törvény tehát a tartozásoknak csak bizonyos kategóriáira vonatkozott s csak bizonyos vagyontárgyakra, de lényegében sem jelentett mást, mint egy rövidebb moratóriumot, azt is csak az árverés felfüggesztésével. Ennek következménye lett azután az, hogy a földteherrendező országos bizottság, minden dicséretreméltó igyekezete dacára sem érhetett el számottevőbb eredményt, nem érhetett el még azon tartozásoknál sem, amelyek az ú. n. terhelési határon belül maradnak.' Amidőn azután a helyzet súlyosbodott, amidőn nem váltak be külkereskedelmi reményeink s nem állottak be az értékesítési lehetőségek: a kormány a múlt év október havában egy rendeletet bocsátott ki, amely rendeletben kiterjesztette az árverések felfüggesztésének hatályát, időpontját pedig ez év október végéig \