Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-81
102 Az országgyűlés képviselőházának arra az eredményre jutok, hogy míg mezőgazdasági terményeink összértéke 1929-ben 1600 millió volt, addig ez 1930-ban 850 millióra csökkent. Ez tehát bizonyítja, hogy a mezőgazdaságot terhelő adósságnak kamatszolgáltatása a negyedrészét emészti el annak az összegnek, amelyet a mezőgazdaság évi termeléséből ki tud hozni. (Úgy van! jobbfelől.) Ez teljesen képtelen helyzet. Nincs kérdés, amelyet jobban sürgetnék a kormánynál, nincs kérdés, amelyet haladékot el nem tűrőbbnek tudnék nevezni, mint ezt a kérdést és ha nem bíznék abban, hogy a kormány ebben a tekintetben a jövőben rendet teremt, talán revízió alá kellene vennem a magam politikai állásfoglalását is. A romboló hatású megterhelésen kívül él a törvényeken nyugvó vexatura, amelynek a mezőgazdasági foglalkozásúak ebben az időben ki vannak téve. Erre vonatkozólag is leszek bátor, mielőtt továbbmennék, pár adatot felolvasni. Az ingatlan árverési hirdetményekről beszélek. Árverési hirdetmény volt 1927-ben 3033, ebből jogerős árverés 481. Száz, holdon felüli birtokoknál! 1928-ban árverési hirdetmény volt 5800, jogerős árverés 561. 1929-ben árverési hirdetmény 8154, jogerős árverés 707 volt. 1930-ban árverési hirdetmény volt 14,906, jogerős árverés 1371. 1931-ben árverési hirdetmény 2644 volt. 1932-ben március 31-ig tehát ebben az esztendőben három hónap alatt, amikor már az adósvédelmi rendelkezések hatása érvényesült, (Úgy van! jobbfelől) t árverési hirdetmény volt 4379, ebből jogerős árverés 559. Száz holdon felül. Ezzel tehát bizonyítottam, hogy az adósvédelmi rendelkezések, amelyeket a kormány nagyon helyesen foganatosított, nem érték el azt a hatást, amelyet tőle vártunk. Ezeknek az árverésre került ingatlanoknak értékét akarom kissé ismertetni. 1931-ben az árverésen elkelt ingatlanoknak átlagos katasztrális holdankinti vételára volt 568 pengő, ugyanez 1932-ben már csak 373 pengő. A szabadkézi vásárlásoknál ez idő alatt január 1-től március 31-ig az átlagos vételár száz holdon felüli eladásoknál cirka 704 pengő volt; a szabadkézieknél — a száz holdon felülieknél — 594 pengő volt. Látjuk azt, hogy itt olyan ^megdönthetetlen a statisztikai adatokra való támaszkodással tudjuk tárgyalni ezt a kérdést, amelyek minden kétkedést kizárnak. Itt ' a gazdasági életnek olyan óriási nagyméretű lerombolásával, teljes megbénulásával állunk szemben, hogy emellett a magyar törvényhozásnak egy pártja, egy tagja sem mehet el hallgatólagosan e kérdés megoldásának követelése nélkül. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Ismét, — csak az idő rövidségére való tekintettel — f nem akarok mélyebben belemenni ennek a kérdésnek tárgyalásába, nincs időm hozzá, leszek bátor azonban a t. kormánynak egynéhány javaslatot tenni arravonatkozólag, hogy mit tartanék a kérdés megoldására nézve helyesnek. Az első, amit ezen a téren meg kell cselekedni, miután hatástalanoknak bizonyul tak mindazok a rendelkezések, amelyeket a földtéherrendiezés kérdésére vonatkozólag a törvény tartalmaz, az, hogy ennélfogva lénye' gesen tovább kell menni ezen a téren Minthogy erre a célra pénz nem áll rendelkezésre és kilátás sincs arra, hogy pénz rendelkezésrp álljon, ennélfogva az adósvédelem terén kell tovább menni (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) és szerves jogalkotással kell ezt a kérdést újra megoldani. A szerves jogalkotás irányelve nem lehet más, mint az, hogy a földteherrendezésre való jelentkezés bedugult zsilipjeit újra meg•81. ülése 1932 május 9-én, hétfőn. i nyissuk, a perindítási lehetőségeket csak azokra az esetekre korlátozzuk, amely esetek a tartási költségekre és némely szociális követelésekre vonatkoznak. (Helyeslés.) A megoldás harmadik etapja lenne az, hogy a mezőgazdaságot terhelő összes terheket egy alacsony terhelési határon belül megállapíttatjuk ós az Or szagos FÖldteherrendező Bizottságot felhatalmazzuk imperativ rendelkezések eszközlésére egy adósságrendezésre nézve Komoly megfontolás alapján allkalmazom ezt a szót, mert teljes lehetetlenségnek tartom, hogy másképpen ezekben a kérdésekben megoldást lehessen teremteni. Ez a gondolat — bizonyosan — belevág ugyan a magánjogi rendelkezésekbe, de nézetem az, hogy a magánjogi kérdéseknek is egy magasabb állami rezon előtt mes kell hajolniok, ha más megoldási mód nem kínálkozik. (Helyeslés.) Én nemcsak nagyion kérem, hanem sürgetem is a magyar kormánytól ennek megoldását, mert közérdekű kötelességnek tartom, hogy azokat, iakik jók voltak arra, hogy egy ezredéven keresztül a maguk kérges tenyerével ezt a földet műveljék és az állam iránti áldozatkészségüket bizonyítsák, azok a nagy szociális rétegek legyenek jók arra is, t. Képviselólház, hogy abban az esetben, mikor önhibájukon kívül az állam segítségére szorulnak, az állam segítségét megkapják egy olyan megoldással, amely az ő számukra megnyugvást, a termelésnek pedig hosszabb időre nyugalmat hoz. (Helyeslés és taps jobbfelől. — Szakács Andor: Csak Korányi is magáévá tegye!) T. Képviselőház! A túlsó oldalról gyakrabban felvetették a Ház feloszlatásának kérdését. Én ezt a kérdést sine ira et studio tárgyalom és belemegyek annak vitatásába, hogy milyen jog áll ennek a követelésnek a háta mögött. Ha alkotmányjogilag vizsgálom ezt a kérdést, akkor arra a megállapításra kell jutnom, hogy egy képviselőház de fakto nincs abban a helyzetben, hogy önmagát feloszlathassa, mert ez a jog csak az államfőnek a joga arra az esetre, mikor tartós munkaképtelenség esete áll fenn. Ha a Képviselőház munkaképes és ha egy a kormányzatig ügyek vitelét alkalmas alkotmányos többség garantálja acélból, hogy a parlament munkaképessége biztosíttassák, akkor a Képviselőházat a magyar közjog értelmében feloszlatni senkinek joga nincs. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Azok, akik az ellenzéki oldalon a Képviselőház feloszlatását kívánják, nem is alkotmányjogi, hanem politikai okokból kérik a Képviselőház^ feloszlatásai ^ Az indokolás az, bogy ez a Képviselőház idejétmúlt választójogi törvény alapján ült össze, idejétmúlt választójog alapján pedig nem gyakorolhatják a képviselők a maguk képviselői kötelességét azzal a felelősségérzettel és a nemzet részéről azzal a bizalommal, mint ahogy gyakorolhatnák akkor, ha a mi választójogunk azoknak a követelményeknek volna megfelelő, amelyeket a másik oldalról a választójognak imputálnak. Ezt a kérdést vitathatónak tartom t. Képviselőház. Én is azt az álláspontot vallom, hop-y az a választójogi törvény, amelynek alapján ez az országgyűlés összeült, idejétmúltTalán més: erősebb kifejezést is mernék erre használni. Én is elévültnek, idejétmúltnak tartom azt az ajánlási rendszert, azt a szavazási módot, amely ennek a választójogi törvénynek lényege. Tartom ezt t. Képviselőház nemcsak azért, mert a Képviselőházban lévő öszszes pártok programmjában benne van a titkos szavazás, nemcsak azért, mert annak a