Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

Az országgyűlés képviselőházának 71. mérleg annyira összeaszott, hogy ezzel maholnap nem is kell foglalkozni. Mi marad tehát mint egyedüli biztonsági koefficiens? Az államháztartás deficitmentes volta. (Farkas István: Az azután megvan!) S akkor a pénzügyminiszter úr. akiről elismerem, hogy nagy pénzügyi szakértő, nemhogy az államháztartást minden tűzön-vízen keresztül éppen a pengő érdekében kibalanszírozta volna, hanem a deficitet olyan instrumentummal akarja kikapcsolni, amely homlokegyenest a legbrutálisabb támadás a pengő stabilitása ellen. Engedelmet kérek, ez a kunsztstikli nem magyarázható és nem fogadható el sehogy sem a pénzügyi tudomány alapján. Lehet, hogy erre szükség van, annál szomorúbb, de ez rossz és jó vége nem lesz. nem visz előre minket, csak folyton továbbsüllyedünk így lefelé. De hiszen a pénzügyminiszter úr sokkal jobban tudja mint én, hogy ebből a nehéz helyzetből külföldi fináncsegítség nélkül alig fogunk tudni kilábalni. Hiszen a pénzügyminiszter urat a Népszövetség pénzügyi bizottsága örömmel és bizalommal üdvözölte abból az alkalomból, hogy Magyarországon a pénzügyi tárcát elfoglalta. A pénzügyminiszter urat! telhiát igenis én is kiválóan alkalmas egyéniségnek tartom, hogy ebben az irányban dolgozzék és igyekezzék eredményeket elérni. De a miniszter úr is tudja, hogy mi ott az alapfeltétel. Az alapfeltétel az, hogy a költségvetésünk ne legyen deficites. Engedelmet kérek, ez az első lépés. Egyet kívánnak tőlünk mindenekelőtt, azt, hogy költségvetésünknek ne legyen deficitje. De akkor úgy akarni ezt a dolgot elintézni, hogy megint a Nemzeti Bankot hívjuk segítségül és a Nemzeti Bank termelje ki magából azokat az áltőkéket, amelyeket a dolgozó társadalomból nem tudunk ma már kipréselni, nézetem szerint végzetes lépés. A múlt, Tomcsányi képviselőtársam, a múlt! {Derültség és felkiáltások bal felől: Sötét múlt! Tolakodó múlt! — Propper Sándor: Felébresztette!) A képviselő úr volt az utóbbi napokban az egyedüli szónok, aki az egységespárt helyett kiállt a gátra. Nekem nagyon szimpatikus, ha valaki azért, amiben politikailag felelős, igenis kiáll és megvédi. (Bessenyey Zénó: Ez így van!) A képviselő úrral egészen objektíve szembeszállók és irigylem a képviselő urat, meg is mondottam közbeszólás alakjában, hogy bárcsak én volnék olyan optimista, mint a képviselő úr, aki szépen elmondta, hogy milyen rendben van minden, milyen szép a múlt, milyen szép a jelen. Sokkal nyugodtabban aludnék, ha én is olyan optimista volnék. (Tomcsányi Vilmos Pál: Nem mondottam a múltra, hogy szép, azt mondottam, hogy a jelennel és a jövővel kell foglalkoznunk!) Igen t. képviselőtársam úgy állította be a dolgot, hogy ennek .a sok bajnak majdnem és majdnem kizárólag a világjelenségek az okai. (Tomcsányi Vilmos Pál: Hát ez a fő, az kétségtelen!) Én most más apróságot mutattam: 2600 milliós túladóztatási terhet. (Felkiáltások half elől: Ez apróság?) Itt más baj is volt, ez pedig éppen a túladóztatás volt, az, hogy kiszivattyúzták állandóan a dolgozó társadalom forgótőkénétt. Hiszen az Ön miniszterei itt folyton azt (magyarázták, hogy elérkeztünk a teherviselési képesség maximumához, és ennek ép az ellenkezője történt. Most, amikor a miniszter úr visszajött Párizsból és újból átvette a pénzügyminiszteri széket, akkor nemcsak az államkincstár deficites, nemcsak az államkincstár üres, nemcsak a Nemzeti Bank van belehúzva, belevonva, belerántva különböző komplikált akciókba, 'hanem az egész társadaülése 1932 április 21-én, csütörtökön. 63 lom itt áll kiszivattyúzva, forgó- és termelőtőke nélkül. Engedelmet kérek, mindezt nem csinálták a világjelenségek. Ha mi nem emeltük volna az 555 milliós normál költségvetési keretet kilencszáz és ezer millióra, akkor ez a túladóztatás semmi körülmények között nem jelentkezett volna. (Ügy van! balfelöl. — Kun Béla: A sok felesleges fényűzési kiadás!) Nagyon sajnálom, hogy Korányi Frigyes pénzügyminiszter úr ilyen szomorú állapotban találta itt újból az országot. (Bessenyey Zénó: Ha ilyen rossz a helyzet, miért akar Hunyady képviselő úr is a kormányra jutni? — Kun Béla: Nem akar kormányra jutni! — Zaj.) Ez a szerencsétlen ország nem ezt érdemelte volna a sorstól, hogy amikor egész Közép-Európa történelmi események előtt áll, amikor számolni kell azzal, hogy Közép-Európa előbb-utóbb gazdaságilag mégis át fog szerveződni, akkor ebben a pszichológiai pillanatban is itt álljon ez az ország így elszegényedve, tönkremenve és fizetésképtelen állapotban. Én hiszem és vallom, — és ebben a tekintetben valószínűleg az igen t. túloldallal ellentétes véleményen vagyok. — nekem az a meggyőződésem, hogy más út előttünk nincs, mint az, hogy — akármilyen fájdalma^, akármilyen kínos — mi a szomszédos államokkal egy modius vivendit találjunk a gazdasági élet terén. (Bessenyey Zénó: Buszinszkóban tömegesen éhenhalnak az emberek, egy győztes államban!) Ez lehet. (Zaj.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Friedrich István: Kérnék félórás meghoszszabbítást! Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a< kért meghosszabbítást megadja. Tessék folytatni beszédét. Friedrich István: En minden felszólalásomban sürgettem a miniszterelnök urat, hogy a magyar kormány részéről is történjenek demonstratív megnyilatkozások válaszképpen a szomszéd államok államférfiainak ebben • az irányban történt nyilatkozataira. A legutóbbi időben éppen Románia államférfiai sorozatosan nyilatkoztak erről a témáról, és nagyon behatóan nyilatkoztak. Legutóbb megint Csehszlovákia-államfője és külügyminisztere szintén nagyon megértően és közeledő szellemben beszélt. Ezekre azonban itt soha visszhang nem volt. (Mozgás a jobboldalon.) Soha sem sikerül egyszerre minden, és ha sohasem fogunk hozzá, mert mindig látunk valami akadályt, akkor nem fogunk tudni előrehaladni. Tudom, hogy ez göröngyös út, tudom, hogy ez nehéz út, de mennél később fogunk ehhez hozzáfogni, annál több áldozatot kell majd éppen nekünk hoznunk. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Nem tartom kizártnak, hogy a középeurópai államok között bizonyos szolidaritás fejlődhetik ki idővel ebben a vonatkozásban. S erre nézetem szerint sürgős szükség volt, mert látjuk, hogy a nagyhatalmak rivalizálását ügyes, speciális Dunavölgyi politikával igenis ki tudnók használni. Én úgy látom, hogy ha a magyar kormány maga is nem áll a világ areopágja elé inieiativával, le fogunk maradni, el fogunk késni. (Jánossy Gábor: A külügyminiszter ebben dolgozik!) Újból szemére vetem a miniszterelnök úrnak: méltóztassék emlékezni arra. hogy amikor a miniszterelnök úr elfoglalta helyét, akkor én erről a helyről azt