Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

52 Az országgyűlés képviselőházának 71 olyan mint egy ragály, mindig újabb és újabb fogyasztótömegeket ránt magával s ennek az a következménye, hogy beáll egy teljes demokrácia, teljes elszegényedés, amikor az általános ierongyolódás hidat ver az egykor áthidalhatatlanoknak látszó szakadékokra, amelyeket a vagyoni különbségek jelentettek s beáll az az általános demokrácia, amikor mindnyájan koldusokká leszünk. (Kun Béla: így van bizony szórul-szóra!) Ez az a helyzet, amelyben most 1932 ta vaszán vergődik ezi a boldogtalan ország. Ha ezen a végrehajtóankéten azt kérdezik a végrehajtó któl, hogy abban a pár szekrényben, amely a magyar középosztály szobáiban van, tehát amelyeket még el nem transzferáltak, mi még a vagyon, akkor a végrehajtók egészen biztosan azt fogják mondani: ami vagyon még a sárgává mosott néhány fehérnemű alatt ott van a maigyar dolgozó társadalom szekrényében, az a hadikölcsön, amelynek semmi értéke nincs, azok a biztosítási kötvények, amelyekre a becsületes családapa egy életen keresztül fizetett, hogy végül a tisztelt bizitosító társa

1ságok jancsibankóivá minősítsék. Találhatnak ott zálogleveleket is, (Dinnyés Lajos: Zálogcédulákat is!) amelyek teljesen elértéktelenedtek, találhatnak ott olyan részvényeket, amelyeknek még. a nevét is elfelejtették, amelyeket a nemzeti és polgári kormányzat, a szent és sérthetetlen kapitalizmus nagyobb dicsőségére a tőzsdei konjunktúra és infláció alatt megtűrt a tőzsdei forgalomban, bár minden benfentes tudta, hogy ezeknek a részvényeknek egy rézgaras értékük nincs és mint a süllyedő hágónak az utasait a mentőcsónakra, úgy hajtották értéktelen osomagolópapirosok vásárlására a magyar publikumot. (Taps és helyeslés balról és a középen.) A végrehajtói ankéten fog kiderülni az is, hogy csak olyan zálogcédulák találhatók már a sublódokban és szekrényekben, amelyeket már nem lehet továbbadni, mert a kamatok többre rúgnak, mint a zálogba adott tárgy értéke. Ismételten felmerült itt a vitában — azt hiszem, Tomesányi Vilmos Pál t. képviselőtársam is elmerengett azon — hogy a kisgazda eladósodásának, tehát SL nagy mezőgazdasági rétegek lassú sorvadásának és pusztulásának a terményárak másfél évig tartó lemorzsolódásának mik az indítóokai. (Jánossy Gábor: Nem is volt olyan lassú!) Itt újból a végrehajtóankéthez kellene fordulni és ők megmondhatnák, hogy az utóbbi esztendőkben a legtöbb vidéki kisbanktól azért vett kölcsönpénzt a kisgazda, hogy adóját ki tudja fizetni, (Lang Lénárd: így van! Itt kezdődött az elvérzés!) Lázár Miklós: Másik témára térek át, arra az egyéni megállapításomra, hogy bár rendkívül sok embert meglepett a miniszterelnök úr visszavonulásának váratlansága, ez már évek óta gazdaságpolitikai okokból esedékes volt. (Halljuk! Halljuk! balról.) Jánossy t. képviselőtársam is meg volt lepve, amikor egyik napról a másikra Bethlen István visszavonult. (Jánossy Gábor: Megmondom nyíltan, sajnáltam! — Fábián Béla: Miért? Nincs megelégedve a rendszerrel, képviselő úr? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Jánossy Gábor: Nincs új rendszer!) Tessék csendben maradni. (Dinnyés Lajos: Csak a cégtáblát festették át! — Jánossy Gábor: Tíz év alatt a romokból életet teremtett az & férfiú. Ezért sajnáltam! — Fábián Béla: Szép kis élet! — Jánossy Gábor: Arról nem tehet!) . ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. Lázár Miklós: Minden érzelmi • szempontot ki akarok kapcsolni, tisztán gazdasági szempontból bírálom az előterjesztett javaslatot. (Jánossy Gábor: Én nem érzelgek, ehhez öreg vagyok! — Fábián Béla: Ahhoz még nem öreg, hogy Bethlent szeresse! — Jánossy Gábor: Ahhoz, hogy érzelegjek, öreg vagyok!) Elnök: Kérem képviselő urak, hagyják már abba ezt a folytonos párbeszédet, engedjék a szónokot beszélni, egyedül neki van hozzá joga. Lázár Miklós: Annak a véleményemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy Bethlen István gróf bukása nem most következett be viszszalépésekor. (Jánossy Gábor;: Lemondása, nem bukása! — Propper Sándor: Mit szépíti r Jánossy képviselő úr? Bukása, csúnya bukása!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! (Dinnyés Lajos: Van felfelé- és van lefelé bukás!) Lázár Miklós: Teljesen honorálom igen t. barátom közbeszólását és én szívesen maradok a lemondás mellett. (Derültség balról.) Bethlen elvonulása nem akkor történt tehát, amikor ő valójában lemondott, hanem megbukott akkor, amikor a valutáris kérdés és az állam pénzügyi egyensúlya látszólagos helyreállítása után nem tudta a magángazdaság szanálását megoldani. (Helyeslés a középen.) Emlékeztetem t. képviselőtársaimat, hogy három év előtt egy egész inkei nyarat szentelt a volt miniszterelnök úr arra, hogy elvonulva a világ zajától, még leveleket és aktákat sem akar látni, egész nyarát búvárkodással akarja tölteni, hogy az ország elé a magángazdaság szanálásának programmját hozhassa. Olyan életbevágóan fontosnak látta ő ezt akkor, annyira inogni látta a talajt, hiszen a t. többségi pártnak is az idegeiben volt már akkor az aggodalom a magángazdaság teljes megrendülése miatt. (Lang Lénárd: Nem tagadják most sem!) Ez az inkei nyár elmúlt meddőn és anélkül, hogy az államháztartásra vonatkozó programm az ország és a Ház elé került volna. Akkor indult meg a gurulás a lejtőn feltartóztathatatlanul, mert a bőség esztendeiben nem gondoskodtunk tartalékokról (Sándor Pál: Ez az igaz! — Lang Lénárd: Parádéztunk!) és elmulasztottuk azt, amit a lelkiismeretes vidéki grejzlerosnak is kötelessége megtenni, hogy amikor jobban megy az üzlete, pár forintot félre tegyen azokra az időkre, amikor megnehezedik az idők járása, vagy valami baleset, betegség, sorscsapás éri. (Sándor Pál: Ez a tiszta igazság!) Mi történt itt?. A helyett, hogy a magánháztartást szanáltuk volna, az ország minden erejét, minden vérét, minden termő- és termelőképességét felhasználtuk ennek a Minotaurusznak, az államháztartásnak etetésére és táplálására. Tehát nem akkor pecsételődött meg a Bethlen-féle gazdasági rendszer sorsa, amikor már a sebek felszakadoztak, amikor már a deficiteket semmiféle rózsaszínű angoltapasszal leragasztani nem lehetett, (Sándor Pál: Sem külföldi kölcsönökkel!) sem külföldi kölcsönökkel, hanem akkor pecsételődött meg három évvel ezelőtt, amikor a volt miniszterelnök úr a magángazdaság szanálásának programmja nélkül tért vissza. Az ő sorsa az egész ország balsorsa lett és ugyanez a sors vár a t. Károlyikormányra, amely szintén egyetlen céljául vallja az államháztartás stabilitásának megteremtését (Sándor Pál: Hol van az a stabilitás?) és nem akarja tudni azt, hogy nem lehet egy házat úgy felépíteni, hogy a háztetőkön foglalatoskodunk és elfelejtkezünk a fundamentum megerősítéséről. (Helyeslés balról és a középen.}