Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

444 Az országgyűlés képviselőházának a kivándorlás révén a fehérvérüségig veszítse el erejét, akkor igen kiváló emberek egy intenzív földbirtokpolitika problémájával állottak elő. Minden katasztrófa alkalmával, .akár szociális katasztrófáról, akár vesztett háború után bekövetkezett katasztrófáról volt szó, azok az országok, amelyek földibirtokkal rendelkeztek, amelyeknek termelésében a földbirtok játszotta a legfontosabb szerepet, mindig a földbirtokpolitika tervével hozakodtak elő. Nem akarom most ennek adatait elmondani, hiszen ezek ismeretesek. Ismeretes, hogy milyen egészségtelen a földbirtok megoszlása nálunk és hogy éppen az a kategória, aimely szerintem a legegészségesebb, tehát a 10—50 hold kategóriája milyen csekély ebben az országban. Ezekkel a statisztikai adatokkal, amelyek különben is minden oldalon túlontúl ismeretesek, nem akarom a t. Házat untatni, csak azt akarom mondani, hogy a pénzügyminiszter úr is elismerte itt a megoldás szükségességét, azt mondván beszédében, hogy a latifundiumok kérdését meg kell oldani, ez a megoldás azonban — tette hozzá — majd magától fog jönni olyan mérteidben, ahogyan R földmívelő lakosság anyagi erejében megerősödik. T. Ház! A religiózus lélek bátran bízhatja a maga problémáinak megoldását a Gondviselésre, de a kormányzatnak a Gondviselés munkáját előrelátó munkával kell kiegészítenie és nem érheti be azzal az önvigasztalással, hogy mundus se expediet, a világ dolgai imaljd elintéződnek. Állítom azt, hogy a mai körülmények között sokkal hathatósabban lehet ennek a politikának princípiumait megállapítani, sokkal hathatósabban lehet egy konkrét programmot felállítani, mint — és itt ellentétben vagyok Magyar Pál igen t. képviselőtársammal — nyugodt időben. Amikor nyugodt idők vannak, midőn mindenkinek megvan a maga kereseti lehetősége, midőn az adók befolynak s általában az állami és társadalmi élet egész vonalán a legnagyobb rend van, akkor efféle problémák megoldását senki sem sürgeti és ez nem is kívánatos. Ma vesztett háború után vagyunk, ma az elvesztett háború második fázisát éljük, ma van szükség erre a megoldásra és én ezt^ nem tudom eléggé ajánlani a i. Ház figyelmébe. Németország^ is igen eredményes és értékes telepítési politikát folytat és a német telepítési politika éppen azokban az esztendőkben — az 1930. és 1931. esztendőkben — volt a legintenzívebb, amikor Németország gazdaságilag a legnagyobb bajban volt. Nem arról van szó, hogy mi optáljunk, hogy nagybirtok, vagy kisbirtok. A magyar nagybirtoknak megvan a maga nemcsak történeti, hanem gazdasági jogosultsága is és senki sem gondolhat arra, hogy ezeken a revolució eszközeivel változtassunk. De igenis evolutíy eszközökkel ezen a téren igen számos eredményt lehet elérni. Ez ellen ne méltóztassék azt felhozni, hogy a kisbirtok kevesebbet termel, mint a nagybirtok. (Mojzes János: A legnagyobb hazugság!) Ez elvégre tanítás, pedagógia kérdése, szervezés kérdése. Egy igen kiváló tudósunk, aki a mezőgazdaság kérdéseihez igen kitűnően ért, — Éber Ernőről van szó — azt mondja, hogy míg a kisbirtok legnagyobb előnyét, a saját munkát és a család munkáját a nagybirtok nem szerezheti meg, addig a nagybirtok előnyei között nincs egy sem, amelyet a kisbirtok meg ne szerezhetne, tudás és megfelelő megszervezés útján. (Ügy vem! half elöl.) 78. ülése 1932 május 4-én, szerdán. T. Ház! A régi dinasztikus időkben, ha monarchák találkoztak, akkor rendszerint egymás megtisztelése végett egymás egyenruháját öltötték fel. En több ízben jelentem meg az agrártársadalom védelmének vértezetében (Derültség. — Jánossy Gábor: Drága csizmákban! — Egy hang középen: Ez nem igazi ruha! — Rassay Károly: Ott vannak egyesek ipari jelmezben! Nincs semmi veszedelem!) és azt vártam volna, hogy agrárképviselőtársaim közül valamelyik az ipar tógájában jelenik meg. (Zaj. — Derültség.) Minthogy azonban ez nem történt meg, engedjék meg nekem, hogy az ipar problémáiról is szóljak néhány szót. Kun Béla t. képviselőtársam, aki a gyáripart csak annyiban kedveli, amennyiben az ő kerületében van, mert hallottuk, hogy a múltkor a hódmezővásárhelyi Tót-malom presztízse érdekében milyen elismerésreméltó módon szállt síkra és hintett port mindannyi szemébe, (Elénk derültség. — Kun Béla: Micsoda porhintés? — Magyar Pál: A zacskóban volt! — Kun Béla: Mészporos búza! A kormány dicsőségére!) azt mondotta rólam, hogy Janus-iarcú vagyok. En ezt a vádat vállalom, mert ha arról van szó, hogy a mai nehéz gazdasági és szociális problémák között valaki kiismerje magát, ha arról van szó, hogy ezekben véleményt tudjon mondani, bírálatot tudjon gyakorolni és javaslatot tudjon tenni, akkor ehhez két arc és négy szem is kevés. (Derültség.) Ha ellenben ezeknek a problémáknak megoldását le akarjuk egyszerűsíteni arra, hogy az összes agrárproblémák megoldhatók azzal, hogy kartell és mammutfizetés, akkor négy szemre sincs szükség, akkor elegendő két silány üvegszem is. Hálás vagyok a t. pénzügyminiszter úrnak azért, hogy igen megértő szavaikat talált az ipar számára és hogy ennek jelentőségét úgy állította be, mint ahogy expozéja alkalmával hallottuk. Nem is indulok ki abból, hogy 56% a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma és a többieké 44%, amely még mindig imponáló arány, — mert nem is lehet^ a különböző termelési ágakat a mai termelési viszonyok komplikáltsága mellett külön tartani, hiszen ezek a körök annyira egymásba játszanak, annyira felfokozzák egymás erejét, hogy különválasztani nem lehet — hanem kiindulok abból, ami különben ismert megállapítás, hogy ez az ország azokkal a kultúrigényekkel, amelyeket a monarchiából áthozott^ és kiszakítva egy 53 milliós monarchia keretéből, amely mezőgazdaságunknak abszolút biztos elhelyezési területe volt, 94 lakossal négyzetkilométerenként, évi átlagos 70.000 szaporulattal, egyedül a mezőgazdaságra mtalva élni nem tud. Mint ahogy Dánia, amely két nagyszerű fogyasztóállam, Anglia és Németország közé van ékelve, szintén nem tud megélni egyedül mezőgazdaságából; sőt Dániában a mezőgazdaságban foglalkoztatott lakosság száma sokkal kevesebb, mint nálunk, 35%, ami különben bizonyítja azt is, hogy az az érdek, hogy minél kevesebben legyenek azok, akiket a mezőgazdaság és minél többen legyenek azok, akiket egy intenzív mezőgazdasági és ipari politika el tud tartani. Magyarország egy egészséges ösztönnek engedett, amikor a háború után^ arra szánta el magát, hogy nemcsak meglévő iparait védje, hanem hogy magának újakat teremtsen. Mert ez a Magyarország a régi Magyarország területéről igen jelentős iparokat hozott át. Méltóztassanak csak emlékezni arra, amir