Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

Az országgyűlés képviselőházámik 78. ülése 1932 május U-én, szerdán. 445 kor ezen az oldalon folytatták a magyar ipar érdekében a legnagyobb küzdelmet, amikor az «osztrák közÖsség»-et, az «átkos közösügy»-et ezen az oldalon olyan borzasztó megvetéssel ejtették ki, mint most a «kartell»-t. Méltóztatnak tehát emlékezni arra, hogy igen jelentős iparokat hoztunk át, de sajnos, éppen azokat az iparokat, amelyek úgy látszanak, mintha a mi természetes iparaink volnának, amelyekre vonatkozólag állandóan javasolják népszövetségi körökből is, hogy azokat fejlesszük, mezőgazdasági iparainkat nemcsak, hogy nem tudjuk fejleszteni, hanem tulajdonképpen ezek mentek tönkre- (Egy hang a baloldalon: Lásd wwlomiixvr!) Budapest az, amely Mineapolis után a világ legnagyobb malomvárosa volt, ma termelésének tizedrészét produkálja, budapesti sörgyáraink, amelyek békeidőben 1'7 millió hektolitert állítottak elő, ma csak 390.000 hektolitert állítanak elő, és állítom azt, hogy a régi időben egyetlen ipari szeszgyár termelése majdnem annyi volt, mint ma az egész magyar szeszipar termelése. Tehát nem ezen a téren kerestük a — és helyes volt a múlt kormánytól, hogy nem ezen a téren kereste — megoldást, hanem segített megfelelő vámpolitikával teremteni olyan iparokat, amelyeknek megvoltak az előfeltételei az ország fogyasztóképességében, abban a körülményben, hogy energiák, hogy felesleges munkáskezek voltak ebben az országban, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) amelyek isegítettek iparokat teremteni. Evvel szemben azt mondani, hogy tartózkodjunk olyan iparoktól, amelyeknek a cikkeit másutt olcsóbban megkapjuk; méltóztassék elhinni, nem helyes dolog. Nem helyes dolog általában az üvegházi megállapítás, mert ami üvegházi iparunk volt, az az elmúlt esztendők válsága alatt meglehetősen megszűnt. Nem is tudnék egyébre gondolni, mint talán a személyi autók gyártására. Ha ellenben meggondoljuk azt, hogy Svájc tudott magának gépipart teremteni, anélkül, hogy vasérce, szene volna, ha tudott magának csokoládéipart teremteni, a nélkül, hogy kakaója és cukra volna, akkor azt hiszem, hogy ezeket reánk alkalmazva, megállapíthatjuk azt, hogy egy olyan országra nézve, amelynek van fogyasztása, amelynek van szene, amelynek vannak munkáskezei és van különöser nagyszerű technikai kara, üvegházi iparok nincsenek. Aminthogy mi a textiliparban valóságos csodát műveltünk, hiszen a háború előtt textiliparunk ezen a területen fizetett munkabérekben tizennégymillió pengőt, ma pedig hatvanötmillió pengő munkabért fizet, termel évente négyszázmillió értékű árut és fedezi az ország szükségletének körülbelül 70%-át. A gyárak jövedelmezőségéről is szerettem volna beszélni, azonban «de strigis, quae non sunt nulla fiat quaestio». Merem állítani, hogy a gyáripari vagyon nagyob mértékben omlott össze, mint a mezőgazdasági vagyon. {Ellentmondások jobb felől. — Egy hang a jobboldalon: Tévedés! — Magyar Pál: Statisztika kérdése!) Méltóztassék megnézni a részvényindexet, 20%-át mutatja a háborúelőttinek. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Az a körülmény, hogy a gyáripari jövedelem ilyen mértékben olvadt le, tette azután lehetővé, hogy azoknak a vállalatoknak a jövedelmezősége, amelyek dolgoznak, — és ma már mind kevesebb ezeknek a vállalatoknak száma — ma talán valamivel jobb, mint a mezőgazdaság jövedelmezősége. Az iparról szólva, nem mellőzhetem el a beruházások kérdését. Ebben a költségvetésben dologi kiadásokra összesen 46% van felvéve s ebből a 46%-ból a beruházásokra majdnem semmi. Állítom azt, hogy egy állami előirányzat, amely beéri azzal, Ihogy tisztára polgárainak élet- és vagyonbiztonságáról gondoskodjék, amely tehát valójában beéri az éjjelibakter szerepével, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) nem lehet előirányzata egy nyugateurópai értelemben vett államnak. (Jánossy Gábor: De miből? — Zaj.) Ezeket a beruházásokat a teljes lerongyolódás veszélye nélkül abbahagyni nem lehet. De nemcsak a teljes lerongyolódás veszélye, hanem fontos szociális momentumok is javasolják azt, hogy mi bizonyos beruházási politikát folytassunk. Ez a beruházási politika természetesen nem lehet luxuspolitika, de az sem lehet, (Rassay Károly: Ez volt a bűne tíz év beruházási politikájának!) hogy azt a tételt állítsuk fel, hogy csak olyan beruházásokat lelhlet foganatosítani... (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Rassay Károly; Vadászkastélyokat! — Folytonos zaj. — Rassay Károly: De nagyon meg vagyunk ijedve! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Magyar Pál: Vihar előtt szélcsend szokott lenni!) Fenyő Miksa: ... azt sem lehet mondani, hogy csak olyan beruházásokat lehet folytatni, amelyek meghozzák a kamataikat, mert ha ezt az elvet követnénk, akkor soha, egyetlen vasút Európában nem épült volna. Én állítom azt, hogy éppen a mezőgazdiaság érdekében egy csomó beruházásra van szükség, nevezetesen utak építésére gondolok, gépakeiókra, a községek érdekében, gondolok a paraszti lakosság érdekében a lakásépítő akció folytatására... (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget.) Elnök: Képviselő urak, ennek csak egy módja van: ha csendben méltóztatnak lenni, akkor hallani fogják. Fenyő Miksa: ... amely akciók folytatására mi meg fogjuk találni a fedezetet. (Zaj. — Elnök csenget. — Magyar Pál: Hol a szélcsend a vihar előtt!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Maradjanak csendben, ne adjanak utasítást az elnöknek. Fenyő Miksa: Megtaláljuk a fedezetet, ha belhozzuk a moratóriumot, amely 105 millióval tehermentesíti a mi költségvetésünket, de megtaláljuk más úton is, amelyre bátor leszek, látva a Ház idegességét, a pénzügyi tárca alkalmai rámutatni. (Rassay Károly: Kísértetek járnak, azért vagyunk idegesek! — Zaj. — Elnök csenget. — Nagy zaj. — Halljuk! Halljuk!), Szerettem volna még a Tardieu-féle tervről is beszélni, szerettem volna a mai kereskedelmi politikáról, sőt a nemzeti összefogás gondolatáról is beszélni, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) az előbbieket azonban most mellőzöm, csak a nemzeti összefogás gondolatáról legyen szabad két megjegyzést tennem. A nemzeti összefogás gondolatát tegnap két szónok is tárgyalta; az egyik Kelemen Kornél igen t. képviselőtársam, a másik Berki Gyula igen t. képviselőtársam. (Felkiáltások: Rassay is!) Tegnap csak ők ketten. Mind a kettő szerintem, egy komolyan vett és nagy gondolat felett túlkönnyen siklottak át. Kelemen Kornél igen t. képviselőtársam azzal ütötte el, hogy egy újabb offertot kíván, hogy ezt a kérdést alaposabban megvizsgálhassa, Berki Gyula képviselőtársam pedig egy tréfával ütötte el. Én azt hiszem, olyan komoly kérdés ez, amely lyel nekünk komolyan foglalkoznunk kell. Nem állítom azt, hogy ezzel a kérdéssel szemben nem lehet megfelelő érveket szembeállítani.