Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

442 Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1932 május h-én, szerdán. telte az optimizmust és azt mondta, hogy utálja a pesszimistákat, hogy ezekután nem is merek pesszimista lenni — tehát optimisztikusan beállítva ezeket az .adatokat, körülbelül 3500 millió pengőre tehető a nemzeti jövedelem. Ebből a közterhek legminimálisabb számítási szerint 1350 milliót emésztenek fel, úgyhogy 40% az, amit a közterhek igénybe vesznek. Sehol, Európának egyetlen államában sincs az, hogy minden polgárnak négy hónapig egy esztendőiben azért kell dolgoznia, hogy a közterhek fedezetét előteremtse. Ez a megterhelés olyankor következett be, amidőn az elmúlt esztendőben a búza árának átlaga 9 pengő volt, amikor az állatárak katasztrofálisan csökkentek, amidőn a kereskedelempolitikai és a devizakorlátozások az exportot úgyszólván teljesen lehetetlenné tették. De ugyanilyen jeleit látjuk a fogyasztás összezsugorodásának az ipar területén is. A széntermelés az elmúlt évi 70 millió métermázsáról 1931-ben, (amikor pedig imár lehetetlen volt s behozatal, mert a kereskedelmi kormány igen bölcs intézkedéssel akadályozta meg a külföldi behozatalt, ennek dacára 68 millió métermáz? ára süllyedt, A gyáriparnak szállított szén 29 millióról 25 millióra süllyedt, pedig már az 1929. év után is rendkívül nagy esés következett be. A vasipari termeles 1930-ban az 1929. évihez képeit már 40%-os, a következő évben pedig további 30%-os esést jelentett, és a gépipar munkáslét^áma két év alatt 45.000-ről 17—18 ezerre csökkent. Nem akarona ezeket az adatokat folytatni. Ezek nlvfm sötét válság képét tárják elénk, amo.lv kell, hogy mindannyiunkat meggyőzzön arról, hogy teljesen illuzórius az a számítás, hosrv pzek az adók ilyen magasságban, ahogy ezek kirovattak, a jövő esztendőben megfelelően be is folynak. Ha a legutóbbi esztendőkben sokkal különb gazdasági viszonyok mellett, 220 millió pengő adó- és illetékhátralékot tudtunk produkálni, — nemzeti termelésünknek ez egyik legintenzívebb ága — úgy merem állítani, hogy a jövő esztendőben ezek az adó- és illetékhátralékok igen jelentős mértékben fognak emelkedni. A pénzügyminiszter úr ezzel szemben felszólított bennünket, felszólította az egész Házat, az egész országot arra, hogy optimisták legyünk. Ö elmondott szavaiban és felhívásaiban optimista volt, de merem állítani, hogy számadatai teljesen pesszimisták. Teljessé teszik pesszimizmusunkat, kétségeinket az előirányzat realitása iránt azok az előirányzati tételek, amelyek az állami üzemekre fel vannak véve, különösen a vasútra és a vasművekre és gépgyárakra. Az előirányzat a vasút deficitjét 12'2 milióban irányozza elő. Hát aki megnézte az utóbbi időben a teher- és személyforgalom adatait, (Mojzes János: A filléres gyorsnak még van közönsége!) az kénytelen elismerni, hogy szemben ezzel a beállítással, legalább háromszor annyi lesz a deficit, amelyet a vasút produkálni fog. Ebből nem vonom le azt a következtetést, hogy a vasútnál olyan átalakításokra van szükség, amelyek ezt egy teljesen kommerciális szellem felé szorítják és kötelezik a vasutat arra, hogy szufficitet produkáljon. A vasutat nem tudom tisztára üzemnek tekinteni, hanem gazdasági politikánk, termelési és kultúruolitikánk egyik eszközének és ennél, amennyiben megfelelő gazdálkodást folytatnak, ki tudok békülni azzal, hogy deficit mutatkozik, amely azonban természetesen az államháztartás számításában igen súlyosan esik latba. Egészen másképpen áll azonban a helyzet az állami vasműveknél. Az állami vasműveknél az előirányzat 4'7 millió deficitet mutat ki, ugyanakkor azonban — mint ezt Tylernek jelentéséből olvassuk — nyolc hónap alatt az állam 10,200.000 pengővel — bátran használhatom a szót: — szubvencionálta az állami vasműveket. Mert az a körülmény, hogy ezekéi a tételeket az állami vasműveknél mint tartozásokat könyvelik el, és hogy ennélfogva ez az államnak követelése, ne tévesszen meg senkit, ez elveszett pénze az országnak. Valójában a deficit az állami vasművek lecsökkentett üzeme ellenére legalább is négyszer annyira tehető. Ezt így a magánvállalatoknak mérlegével való összehasonlítás alapján tudtam megállapítani. Nem is lehet másképpen. Méltóztassék csak a vasműveknek az utolsó években folytatott gazdálkodására visszatekinteni. Ott rövid idő alatt 80—90 millió pengő adósság gyűlt össze. Kétségtelen, hogy — bocsánat a kifejezésért — a mi állami pénzügyeinknek ez az állami mű a rákfenéje. Már most, szerintem, a helyes az lett volna, ha a pénzügyminiszter úr, amikor beterjesztette az előirányzatot, egy udvarias meghajlással az adófizetővel szemben, mint azt Chamberlain pénzügyminiszter tette, azt mondta volna: Mi ezt az előirányzatot megcsináltuk, ennek az előirányzatnak realitása a körülményektől, a gazdasági körülményektől függ; nem tudjuk, jó lesz-e, rossz lesz-e az, tudjuk-e^ állani ennek egyes tételeit, azonban akár reálisnak bizonyulnak ezek ia tételek, akár nem, mi mint kormány vállaljuk azt, hogy ennek a pénzügyi politikának, a termelési élet e viviszekciójának most már vége lesz, és ezentúl a kormány csak gazdasági politikával fogja megpróbálni, hogy betonalapot teremtsen az alá a pénzügyi politika alá, amelyet t eddig tisztára az államháztartás egyensúlyának szempontjából, ettől megbűvölve folytatott. (Malasits Géza: Tiszta hazardéria!) Nem ezt tette a pénzügyminiszter úr, hanem — nem mondom, hogy a legnagyobb határozottsággal — olyan bizonytalan bátorsággal hangoztatta ennek a költségvetésnek realitását. Ami pedig az adófizető felé való meghajlást illeti, ezt nemcsak, hogy elmulasztotta, hanem, miután ^kifejtette beszédében azt, hogy ebben, az országban milyen veszélyes demagógiát űznek a spiclirendszerrel, a denunciáció rendszerével, néhány mondattal odább azt mondta, ha pedig az adók nem fognak befolyni, ő majd államilag fogja megszervezni a detektív-rendszert és így fog vigyázni arra, hogy az adók megfelelően befolyjanak. (Mozgás.) Nem hiszem, hogy az adó befolyása a jövő esztendőben az adminisztráció kérdése lesz; ez tisztára csak a termelés kérdése lesz. és én azt mondom, ha a pénzügyminiszter úr olyan ember volna, aki egész életében azt művelte, hogy számoszlopot szám oszlop mellé állított, szóval olyan magasabbrendű főkönyvelő volna, akkor nem is csodálkoznék azon, hogy ő a gazdaságpolitikai problémákról hallgat. De mi tudjuk azit, hogy ő a gazdasági életből került a politikai életbe. (Friedrich István: Azért hallgat róla!) Nála a gazdasági szempontok rendkívül fontosak. Párisi követ korában is neki a legfontosabb volt egy jó kereskedelmi szerződés megkötése, egy kölcsönnek megfelelő feltételek mellett való lebonyolítása. Ha tehát ő ezekről hallgatott, akkor nyilvánvaló, hogy azért hallgatott, mert valójában ilyen politika nincs.