Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1982 május U-én, szerdait. 4s6 Ház. Addig, amíg a gabonatermelés volt válságban világszerte és nálunk is, addig a Dunántúlon a mezőgazdasági krízis nem volt annyira érezhető, mert a Dunántúl különlegesen állattenyésztéssel foglalkozott. Az elmúlt esztendőben azonban az állatárak esése és még inkább az idei esztendőben az állatárak valóságos zuhanása már olyan helyzetbe hozta a Dunántúlt, hogy a legnagyobb ínség jelei mutatkoznak egyes vármegyékben. Ehhez csatlakozik az, hogy a múlt esztendei szárazság következtében nemcsak lényeges termése nem volt a Dunántúlnak, hanem takarmány ins ég is lépett fel, úgyhogy ma már a gazdák alig bírják eltartani állataikat. Kénytelenek^ az őszi vetéseket feláldozni és az állatállományt így eltartani. Mi ennek az oka? Ennek az az oka, hogy az export fokozatosan megakadt, pedig nemcsak Csehország felé, amely bennünket gazdasági háborúba kényszerített, hanem úgyszólván teljesen megakadt Ausztria felé is, amely a legutóbbi napokban behozatalának korlátozásával még súlyosabb nehézségek elé fogja állítani hazánkat. (Jánossy Gábor: Szerződésszegés!) A múlt esztendőben az osztrák kormánnyal szerződést kötött a magyar kormány. Ebben az állatkontingenst körülbelül heti hétszáz darabban állapították meg.^ Az osztrák kormány pár hét után már önkényesen leszállította ezt a kontingenst és azóta ez a kontingens mindig jobban fogy. (Jánossy Gábor: Egyoldalúan!) Most értesülünk arról, hogy a legközelebbi hétre már csak száz szarvasmarhát enged át Ausztria a piacra és ezt is olyan kiviteli engedély rendszer alapján, amely sehogyan sem egyezik meg a magyar állattenyésztő közönség érdekeivel. A mostani rendszer az, hogy az állatkivitelá kontingenseket az osztrák kormánynak befolyása folytán két héten vkeresztül a magyar mezőgazdasági kiviteli intézet bizottsági határozat útján adja ki, a következő, illetve a harmadik héten pedig az osztrák grémium adja és ennek a grémiumnak kiviteli engedélyével történnek azután a budapesti kávéházakban a láncolások és visszaélések. (Ügy'van! Ügy van! — Zaj a jobboldalon és a középen. — Jánossy Gábor: Ausztria négyszáz év óta csinálja!) Ez a harmadik heti kiviteli kontingens semmi hasznára nincs a magyar állattenyésztésnek, (Zaj.) mert mire már a magyar gazdához jut ez a kiviteli engedély, addig már oly drága, hogy semmi különös előnyt nem nyújt a magyar piac részére. Ez a rendszer kereskedelmi szerződéseinknek teljes csődjét jelenti. (Pintér László: Immorális!) Az osztrák kormány felmondta a szerződést. A napokban ugyancsak az osztrák kormány súlyos beviteli tilalmi listát állít fel, amely beviteli tilalom sorrendjében bent van a magyar állatkivitel is. Azt hiszem, t. Ház, hogy ha Ausztria a magyar vágómarhát nem engedi be, akkor az osztrák kereskedelmi kapcsolat Magyarország részére nem sokat jelent.^ Sürgős segítségre van itt szükség. És most visszatérek arra, amit az előbb mondottam. Egy irányból van még lehetőségünk és reményünk arra, hogy ez a sürgős segítség megérkezik. Bármilyen hangok emelkedjenek a túloldalról, de az ország népének 99 százaléka hálás Mussolini miniszterelnöknek, amiért a legsúlyosabb időkben Magyarország segítségére jött gazdaságilag is, amikor az elmúlt eszh tendőMien Olaszország határait megnyitotta a magyar kivitel részére. Még ma is Olaszország felé a legnagyobb a kiviteli állomány. Olaszország felé hetenként még mindig körülbelül hétszáz darab szarvasmarhát szállítunk ki, bár két évvel ezelőtt ez a szám még körülbelül háromszor akkora volt. Annak, hogy ez a kivitel csökkent, részben az az oka, hogy konkurrálnunk kell a jugoszláv és román állattenyésztéssel, amely sokkal íkedvezőblb körülmények közöitt hizlalja állatait, mert addig, míg a magyar gazda 12—14 pengős korpával dolgozik, a román és a jugoszláv hat pengőssel, s az erdélyi és jugoszláviai hegyi legelők, az olcsóbb takarmány mind, mind a jugoszláv és a román verseny malmára hajtja a vizet. Ennek ellenére én bízom abban az őszinte politikai barátságiban, amely Mussolini és az olasz fasiszta nagytanács részéről legutóbb is megnyilatkozott Magyarország felé és éppen azért arra kérem a magyar kormányt, méltóztassék sürgősen lépéseket tenni Olaszország kormányánál, hogy a lehető legsürgősebben nyújtson nekünk segítséget a mezőgazdasági állatexport terén, hogy e tekintetben súlyosabb fennakadása ne szenvedjünk. T. Ház! Súlyosbítja a Dunántúl helyzetét az, hogy a balatoni borvidék és a somlói borvidék egyre nagyobb és nagyobb nehézségekkel küzd. Nem akarok arról beszélni, hogy micsoda óriási munkalehetőségeket ad a napszámos népnek a dunántúli szőlőtermelés, csak egy körülményre akarom felhívni ama t. képviselőtársaim figyelmét, akik szóvátették a képiviselői tiszteletdíjak nagyságát. Méltóztassanak megnézni azoknak a dunántúli ikepviselotársaimnak elszámolását, akikhez naponta jönnek Dunántúlról a munkások s akiknek vissza kell utazniok, mert a fővárosban nem kapnak és nem találnak munkát, mennyi útiköltséget kell kifizetniük ezeknek a képviselőtársaimnak, hogy választóikat így is segélyezzék. (Igaz! Ügy van!) Nem akarom külön kezelni a somlói borvidéket, jólleihet az ország legegészségesebb bora terem a iSomlón, annál kevésbbé akarom ezt, mert hiszen a Somló bortermelői önsegély alapján kívánnak mozgalmat indítani, amelylyel kapcsolatban a somlói bor termését iparkodnak jobban értékesíteni, csak arra a kérdésre vagyok kénytelen én is kitérni, amelyre már több t képviselőtársam utalt erről az oldalról, hogy a borfogyasztási adó fokozatosan töröltessék el. Ez a szőlősgazdák régi kívánsága. Igen sok ellenérvet hallottam már azzal kapcsolatban, hogy ez az adónem a községek, a városok és a főváros egyik fő jövedelmi forrása, szerintem azonban ez még sem lehet komoly érv, mert hiszen a községek, a városok és főleg a főváros bevételeit másból is lehet fedezni. Már itt a Házban is sokszor váltottam szót a főváros igen tv képviselőivel, hogy a falut és a fővárost közelebb kell hozni egymáshoz. Megállapítom, «hogy a főváros budgetáris helyzete nem olyan súlyos, mint például az államé s legkevésbbé sem olyan súlyos, mint a községeké és a városoké. Ezért azt hiszem, hogy azt a 6—7 millió pengőt, amely a fővárosnak a borfogyasztási adóból jut, más bevételekből lehetne ellensúlyozni. Tegyen tehát a székesfőváros egy nobilis gesztust a falu felé ezekben a válságos időkben, és engedje el a borfogyasztási adót, mert méltóztassanak elhinni, hogy ezekben az időkben a falvakban sokkal válságosabb a helyzet és sokkal nagyobb az ínség, mint a városokban. A fővárosban azt látjuk, hogy az ipar és a kereskedelem nincs abban a válságban, amelyben van a falu társadalma s amelyben vannak a mezőgazdák. Azt hiszem, hogy ma, amikor a nemzeti szolidaritást hangoztatjuk mindenfelé, a 62*