Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-77

Az országgyűlés képviselőházának 77. ülése 1932 május 3-án, kedden. 393 ban, amelynek ilyen aránytalan számú nyugdíjast kell ilyen gyenge gazdasági erők mellett eltartania? És e kérdések nyomán még egyet tennék, feltenném azt a kérdést, vájjon fenntarthatónak véli-e a trianoni békeszerződésnek azt a gazdasági kisugárzását, hogy ennek a gazdasági erőiben leromlott, életképességében annyira meggyengített nemzetnek olyan terheket kelljen viselnie, aimilyet a nemzetközi jog és szokás szerint területében megcsonkított ország sohasem viselt, mert nem viselhet. (Gál Jenő: Majd meglátjuk, hogy júniusban Lausanne-ban el fogja-e mondani a kormány!) Amikor ezzel szemben egyes képviselőtársaim arra méltóztatnak utalni, hogy erről az eminens jelentőségű jogunkról, közben való tárgyalások folyamán, Hágában lemondottunk, akkor azt a tiszteletteljes megjegyzést teszem: éppen a pénzügyi kihatása a- békeszerződéseknek ' olyan, hogy azokat a legsürgősebben kell az élethez alkalmazni, ha nem akarjuk, hogy fa teljesítőképesséigükben tönkretett országok az anarchia melegágyaivá váljanak. Kérdem, vájjon hogy oldható meg másképpen ez a kérdés, ha ezt az igazságtalanul ránk oktrojált legkegyetlenebb jóvátételi fizetésnek is megfelelő nyugdíjteher kérdését nem rendezzük. (Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: Nincs benne a békeszerződésben! Tessék elolvasni!) Rendiben van t. pénzügyminiszter úr, én is ezt mondomi. De tovább megyek, nemcsak ez nines bent a szerződésben. Hiába fogom a békeszerződést átvizsgálni, annak kegyetlen politikai és földrajzi elképzelésével szemben nem találok^ egyetlen olyan intézkedést, amely biztosíthatná azokat a gazdasági lehetőségeket, amelyek az erőszakkal megcsonkított ország gazdasági létérdekében feltétlenül szükségesek, így hiába fogunk tenni egyes gazdasági intézkedéseket, amelyek révén a legjobb akarattal, a legmesszebbmenő összefogással, minden erő megfeszítésével, egy kultúrorszaghoz méltó fejlődést tudnánk biztosítani. En tehát nem mondom, hogy benne van, de benne kellene lennie, t. pénzügyminiszter úr, azért, mert nincs benne a békeszerződésiben (Sándor Pál: Ha az országot elvetté,k a terheket is vegyék át! — Zaj. Halljuk! Halljuk!) az a folyamat sem, ami Németországban történt, nincs provideálva az sem. hogy Németország a «le bovche payera» elvétől kezdve évrol-évre az élet követelményei alapján revizió alá véteti a jóvátételi fizetéseket, nincs benne a Dawes-terv sem, amelyet alig egy év után a Yioung-tervnek kellett felváltania s erről is kitűnt egy évnaulva, hogy nem tartható fenn; — amijvel kellő aláhúzással és hangsúlyozással Igenis párhuzamba állítható a mi nyugdíj prablémáníkfkial. miért igen t. pénzügy mii n is zter úr, 23 százalék nyugdíj téribe t egy egészséges budget nem viselhet el. (Zaj a baloldalon.) Ha ennek a kérdésnek részleteit nézem, legyen szabad éppen erős aktualitással Mr. Tyler utolsó jelentésével kapcsolatban rámutatni arra, hogy az Államvasutak kérdésének rendezése is szoros összefüggésben van ezzel a kérdéssel. En osztom a pénzügyi biztos úrnak azt a megállapítását, hogy az Államvasutak kommercializálása esetén nagy javulás volna elérhető ezen a téren. Nem osztom azonban azt iá megállapítást, hogy ennek a javulásnak arra kell felhasználódnia, hogy a budget számszerű mínusza eltűnjék. En az Államvasutakat nem a magyar gazdasági élet öncéhí intézményének tekintem, az Államvasutak segítő szervil & magyar termelő életnek, amelynek helyes funkciójától függ az, hogy termelésünk minél jobban prosperáljon, minél inkább boldoguljon. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezt minden országban lényegesnek tartom, de fokozottabb jelentőségű ez Magyarországon, amelynek sokat hangoztatott agrártermelése szempontjából sokkal nagyobb jelentőségű egy kiegyensúlyozott és olcsó tarifákkal dolgozó vasút, mint bármely más, indusztrializáltabb államban. Mezőgazdasági termel vények értéke és súlyossága nem bír el olyan tarifapolitikát, amelynek az egyensúlyozás, egy igazságtalan nyugdíjteher elviselése a legfőbb feladat. Egészséges agrárpolitikát folytató államban a vasúti politikának is bele kell kapcsolódnia, hogy a mezőgazdaság részére, az ipar részére és az egész termelő élet részére szolgálatba álljon azzal, hogy minél megfelelőbb tarifapolitikát alkalmazzon. (Lázár Miklós: Evek óta követeljük eredménytelenül!) Így mehetnék tovább a gazdasági élet minden területén, ha nem közelednék az az időpont, amikor be kell fejeznem beszédemet. Az élettel való kapesolatniányunk jellemzésére szolgál, hogy ilyen fontos kérdések tárgyalásánál is marsrutával kell fellépni, (Ügy van! balfelőh) amikor nem az a mérvadó, hogy mi a mondanivaló, nem az a lényeges, hogy vájjon termel-e ki ez a parlaiment a budgetvita folyamán olyan gondolatokat, akár erről az oldalról, akár a másik oldalról, amelyeket az ország javára lehet felhasználni, hanem az a mérvadó, hogy a bürokrácia 'hogyan skatulyázza be az életet az élet követelményeitől függetlenül. Szíves engedélmükkel a gazdaságpolitikának a termelő életet érintő bizonyos kérdéseire leszek bátor laiz egyes tárcák tárgyalásánál visszatérni. Legyen szabad rámutatnom arra, hogyha nem akarunk a pénzügyi elméletek útvesztőiben eltévedni, ha a pénzügyi törvények 'messzemenő regardírozásával gyakorlati értékű kibontakozási politikát akarunk inaugurálni, akkor mi nem hatolhatunk tovább a múlt kitaposott, zsákutcába vezető útjain. Amiként ezt beszédem bevezető részéhen kifejtettem, ebből a ^szempontból múlhatatlanul szükségessé vált egész közigazgatási szervezetünk átalakítása. Hogy ez hatékonyan megtörténhessék, errevonatkozólag készséggel elismerem, nagyon ti agy jelentősége van annak, bogy^ a külfölddel folvó tárgyalások mielőbb befejeztessenek. De amikor ezeket a tárgyalásokat folytatjuk, — azt hiszeam, nem pártpolitikai meglátást hozok fel, hanem a gyakorlati életben mozgó minden embernek a felfogását adom vissza — akkor mi már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy arra legyünk tekintettel, vájjon a mi presztizsünk, a mi látszatteljesítőképesséffünk milyen mértékben érvényesül. Nekünk teljes őszinteséggel, minden szépítgetés nélkül a múlt minden céltalan védelme nélkül kell feltárni a helyzetet, hogy megkapjuk azokat a könnyítéseket, amelyek — elismerem —• iá nemzet önerején túlmenő erőfeszítések mellett is múlhatatlanul szükségesek ahhoz, hogy a regenerálódás] folyamat megindulhasson. T. Ház! Ebből a szempontból ezen túlmenői eg én a külföldtől semmi egyebet nem várok. Én nagy szimpátiával, nagy megértéssel, egy jobb jövő lehetőségének biztatásával kísérem azt a folyamatot, amely a középeurópai államok autarchikus, elzárkózó gazdasági politikája helyett a gazdasági megértés jegyében kívánja ezeknek az országoknak rossz, kedve-